Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Witkoff lassan már hazajár Moszkvába - idén hatodszor találkozik Putyinnal

Putyin és Witkoff augusztusban Moszkvában
Putyin és Witkoff augusztusban Moszkvában Szerzői jogok  Sputnik
Szerzői jogok Sputnik
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Kedd délutánra tervezi a Kreml az amerikai különmegbízott és az orosz elnök újabb találkozóját. A korábbi egyeztetések semmilyen hatással nem voltak az ukrajnai háború befejezésére.

A keddi találkozón az amerikai elnök 28 pontos eredeti javaslatának új változatát beszélik meg, amelyet elvileg Ukrajna is látott, de hivatalosan még nem mondott rá áment.

A megbeszélés a pokrovszki csata csúcspontján történik, ami erős taktikai és tárgyalási előnyt kínál az orosz fél számára.

Witkoff, a milliárdos fejlesztőből lett különmegbízott várhatóan Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével érkezik Moszkvába , hogy megvitassák az amerikai és ukrán tisztviselők által a múlt hétvégén Genfben kidolgozott békemegállapodást. A Kreml hétfői közleményében azonban nem említette Kushnert.

A béketervezet egy megújult diplomáciai mozgás közepette jelent meg, amely azután indult be, hogy a múlt hónapban az eredeti, 28 pontos békejavaslat kiszivárgott a sajtóba. A kezdeti javaslatokat a Trump-adminisztráció és állítólag a Kreml tisztviselői együtt vagy egyeztetve írták. Az eredeti keretrendszert azóta nagyjából 20 pontra szűkítették, és az amerikai tisztviselők utaltak arra, hogy Ukrajna beleegyezett a felülvizsgált változatba.

Az továbbra sem világos, hogy Putyin támogatni fogja-e a változtatásokat, amelyek „jelentősen jobbak” Ukrajna számára, mint az eredeti rendelkezések listája, amelyet széles körben Oroszország álláspontjához közelebb állónak tartanak.

Putyin a múlt héten kijelentette, hogy nyitott lehet a terv egyes elemeire, de egyben erős figyelmeztetést is kiadott, miszerint az orosz erők folytatni fogják az előrenyomulást a Donbász régióban, ha Kijev nem hajlandó elfogadni a tűzszünetre vonatkozó feltételeit.

Witkoff és Putyin különös találkozói

Steve Witkoff 2025 eleje óta öt alkalommal találkozott Vlagyimir Putyinnal, és kedden sor kerül a hatodik egyeztetésre is, de a sűrű moszkvai utak eddig kevés kézzelfogható eredményt hoztak.

Az első találkozók még jórészt technikai jellegűek voltak: az amerikai üzletember a Kreml szerint elsősorban fogolycseréről és humanitárius ügyekről egyeztetett. Ezekre Witkoff nem hozott saját tolmácsot, hanem kizárólag az orosz fél által biztosított fordítóval dolgozott, amit több külpolitikai elemző is a protokoll megsértésének és az USA pozícióinak gyengítésének tartott.

Tavasszal a találkozók már inkább diplomáciai jellegűvé váltak. Áprilisban a Kreml „konstruktívnak” nevezte Witkoff moszkvai tárgyalását, amelynek témája a Trump-adminisztráció által körvonalazott ukrajnai béketerv volt. Áttörés azonban ekkor sem született, sem a tűzszünet tekintetében, sem a frontvonalak rögzítésében, amelyek nem mozdultak érdemben.

Witkoff és Putyin áprilisban
Witkoff és Putyin áprilisban Sputnik

A nyár folyamán - különösen az augusztusi moszkvai látogatás idején - Washingtonban azt kommunikálták, hogy „nagyon nagy előrelépés történt”, ám ezt később amerikai tisztviselők árnyalták. Egy Fehér Házból érkező forrás jelezte, hogy a „másodlagos szankciók” fennmaradnak, ami lényegében azt jelentette, hogy Moszkva nem engedte át a stratégiai pontokat, és tényleges alku nem jött létre.

Ősszel az amerikai és orosz tisztviselők között zajló Miami–Moszkva „shuttle diplomacy” eredményeként megszületett egy 28 pontos békejavaslat, amelyet később 19 pontra faragtak. Ez a csomag azonban jelentős kritikát kapott Nyugaton: elemzők szerint a terv aránytalanul kedvez Oroszországnak, és Ukrajnát kényszerű területfeladásra késztetné. A Le Monde által megszerzett kiszivárgott hívásleiratok tovább rontották Witkoff megítélését. A felvétel szerint az amerikai elnöki megbízott „őszinte tiszteletét” fejezte ki Putyin iránt, amit sokan úgy értelmeztek, hogy a tárgyalási csatorna inkább Moszkva pozícióit erősíti, mintsem a Washington által deklarált tűzszüneti célokat.

A mostani hatodik találkozó azt mutatja, hogy Putyin nyitva tartja a csatornát Witkoff felé, de egyre több szakértő szerint a tárgyalási sorozat inkább időhúzás orosz részről, mintsem valódi diplomáciai előrelépés. A Kreml a megbeszélésekkel legitimációs előnyt nyer, az USA pedig kommunikációs szinten mutathat aktivitást, miközben a terepen és a tárgyalóasztalon sem történt áttörés.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az oroszok „átlépik a Rubicont” – új drónhadtestük nagy terhet ró Ukrajnára

Pár hét múlva nukleáris egyezmény nélkül maradhat a világ

Veszélyes a Burevesztnyik, vagy inkább politikai csodafegyver Putyin kezében?