Egy kiszivárgott amerikai „béketerv” után diplomáciai pánik söpört végig Washingtonon: Marco Rubio Genfbe sietett, hogy ne maradjon külügyi felügyelet nélkül Steve Witkoff ukrajnai tárgyalása. A háttérben nem Ukrajna, hanem az amerikai hatalmi egyensúly a tét.
A kérdés: ki az úr a háznál a külügyekben?
Az Alkotmány egyértelműen az elnök kezébe adja a külpolitikai döntéseket, gyakran még a Kongresszus formális egyetértése sem szükséges. A diplomácia napi működtetése normál esetben a külügyminiszter és a hivatásos apparátus feladata – egészen addig, amíg az elnök nem hoz be egy külső szereplőt.
Ebben az esetben ez a személy Steve Witkoff ingatlanmágnás, az elnök régi bizalmasa, aki Ukrajna és a Közel-Kelet, különösen Gáza ügyében is rendkívüli aktivitást mutatott. A jelek szerint azonban megjelenése nemcsak felgyorsította, de meg is zavarta a külpolitikai döntéshozatal megszokott rendjét.
A törésvonal most láthatóvá vált
A feszültség akkor vált nyilvánvalóvá, amikor kiszivárgott egy, amerikai források szerint Washington által támogatott, de hivatalosan nem jóváhagyott ukrajnai „béketerv”. A dokumentum – még vázlatos formájában is – olyan politikai következményekkel járt volna, amelyek túlmutatnak Witkoff informális mandátumán.
A történet szerint Witkoff korábban elindult, egyesek szerint ezzel próbálva megelőzni Rubiót – állítja két amerikai tisztviselő. Witkoff nem közölte utazási terveit a miniszterrel. A reakció gyors volt - Marco Rubio sietve Genfbe utazott, hogy a tárgyalások ne kezdődhessenek meg és ne folyhassanak le nélküle.
Ez nem nyílt hatalmi összecsapás volt, hanem inkább intézményi önvédelem. Rubio jelenléte világos jelzés arra, hogy az USA hivatalos külpolitikai álláspontját nem egyetlen elnöki megbízottnak, hanem az államapparátus egészének kell képviselnie. Witkoff mozgását nem tiltották meg, de ellenőrzés alá került.
Washingtonban a „szokásos belső szűrők” alatt az egymásra épülő intézményi folyamatot értik, amelyben a külügyi apparátus, a Nemzetbiztonsági Tanács és az érintett szövetségesi csatornák előzetesen egyeztetik a hivatalos elnöki álláspont politikai és stratégiai következményeit.
A kiszivárgott ukrajnai „béketerv” ezzel szemben úgy került forgalomba, hogy - több forrás szerint - nem esett át ezen a koordináción, így nem világos, milyen felhatalmazással és milyen végleges státusszal jelent meg Witkoff az ukrán fél számára.
Az Axios portál szerint Witkoff miami Shell Bay golfklubja amúgy is lassan már a globális diplomácia központjává válik, ahol sorra zajlanak nemzetközi tárgyalások és találkozók, noha ezeknek washingtoni hivatalokban kellene történniük. Ez váltotta ki a külügyminisztérium látványos reagálását.
Ukrajna is csak nézi, hogy mi folyik
Mindez óhatatlanul kérdéseket vet fel az ukrán fél oldaláról is. Kijev számára létkérdés, hogy tűpontosan értse Washington politikai szándékait, de a párhuzamos és láthatóan nem teljesen összehangolt amerikai csatornák könnyen bizonytalanságot kelthetnek.
Az ukrán döntéshozók számára elmosódhat a határ aközött, mi tekinthető valódi amerikai álláspontnak, és mi csupán politikai tapogatózásnak. Márpedig egy háborúban álló ország számára ez nem technikai részlet, hanem stratégiai kockázat.
Ez jó Putyinnak
Moszkvából nézve ugyanez más tanulságot hordozhat. Az egymást korrigáló, részben egymásra licitáló amerikai szereplők és megszólalók képe azt az érzetet keltheti, hogy Washington maga sem jutott még közös nevezőre Ukrajna jövőjét illetően.
Egy kiszivárgott „béketerv”, majd annak látványos intézményi visszafogása az orosz olvasatban nem fegyelmet, hanem bizonytalanságot jelezhet. Azt, hogy az Egyesült Államok egyszerre beszél elrettentésről, kompromisszumról és gyors megállapodásról, ami Moszkva számára nem ösztönzés a kompromisszumra. Sokkal inkább megerősítés abban, hogy érdemes kivárni, fenntartani a nyomást, és hagyni, hogy az amerikai belső viták maguk erodálják a tárgyalási pozíciót.
A vasárnapi genfi epizód ezért nem béketárgyalási áttörésként lesz emlékezetes, hanem figyelmeztetésként, hogy amikor a külpolitika informális kezekbe kerül, Washingtonban előbb-utóbb megjelenik a fék. A kérdés most az, hogy mostantól ki beszélhet kötelező erővel az Egyesült Államok nevében a tárgyalópartnerekkel szemben.