Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A csokoládéipar megérezte a világjárvány és a klímaváltozás hatásait is

Írta: Guy Shone & Nina Borowski
euronews_icons_loading
A csokoládéipar megérezte a világjárvány és a klímaváltozás hatásait is
Szerzői jogok  euronews

Ki ne szeretné a csokoládét? Nos, azokkal, akik nehezen tudnak neki ellenállni, hozzájárulnak ahhoz, hogy évente több mint 7 millió tonna csokoládé fogy el világszerte. A kakaóból készült édesség pedig így az évek során egy 124 milliárd eurós iparággá duzzadt.

A világon évente ötmillió tonna csokoládét állítanak elő - ennek 70 százaléka a nyugat-afrikai Elefántcsontpartról, illetve Ghánából származik.

Ez az érték ráadásul 2028-ra meghaladhatja a 177 milliárd eurót is a Fior Markets elemzése szerint.

Bár a csokoládé után kapkodnak a vásárlók, a befektetők gyakran óvatosabbak. Hogy miért – nos, a kakaó ára ingadozik, így kockázatos a tét.

Mostanában viszont egyre vonzóbb a csokoládéipar a befektetőknek is. Victoria Scholar a londoni Interactive Investor befektetési vezetője szerint „a nyersanyagok összességében nagyon jól teljesítettek az utóbbi időben, ahogy a kereslet újjáéledt a világjárványból való kilábalásunk után. Eddig a kínálat meghaladta a keresletet, de ez a dinamika már változik. Elefántcsontparton az időjárással kapcsolatos problémák miatt csökkent a kínálat, a kereslet viszont jelentősen megélénkült.”

A kakaó jelenleg nagyon kedvelt a befektetők körében.
Victoria Scholar
a londoni Interactive Investor befektetési vezetője

Kakaóültetvények a klímaváltozás árnyékában

Miközben emberi jogi aktivisták komoly nyomást helyeznek a nagyvállalatokra, tisztességes kereskedelmet követelve, a fogyasztók közül is egyre többen igénylik az etikusan szüretelt kakaóból készült csokoládét.

Ráadásul az ipart a világjárvány és a klímaváltozás is komoly kihívások elé állítja.

Jacques Torres díjnyertes cukrászként és csokoládékészítőként már öt évtizede van a szakmában. Saját csokoládémárkája van, és a Netflix nagysikerű sorozatának, az Ezt jól kisütöttük! című műsor egyik fő zsűrijének választották.

„Az utóbbi időben meglehetősen sok problémával kellett szembe nézzünk, és talán így lehetőséget kaptunk, hogy néhány dolgon változtassunk” - mondta. Torres szerint az egyik legfontosabb, hogy az ipar képviselői odafigyeljenek a vásárlóikra. „A vevőink szerintem minőségre vágynak, új termékekre, ezeket pedig együtt fogjuk felfedezni” - tette hozzá.

Miközben tehát a kakaóipar a fellendülés jeleit mutatja a világjárvány után, de Jacques Torrest aggasztja, hogy a csokoládégyártók hogyan kezelik a klímaválságot.

„A világjárvány előtt voltak problémáink a termelő országban. Ha túl nagy a szárazság vagy a meleg, nos, a kakaó nagyon sérülékeny. Ez a növény nem terem meg mindenhol. Csokoládéimádók, mint például én, viszont szerintem mindig is lesznek. Az éghajlat változása viszont nagy bizonytalanságot okoz, ez jobban megijeszt, mint bármi más” - fogalmazott.

Fenntartható csokitermelés

A francia Valrhona csokoládégyártó azonban egy olyan vállalat, amely elkötelezett amellett, hogy egészen a babtól a tábla csokiig fenntarthatóvá tegye üzleti tevékenységét.

A Valrhonának már több mint 40 000 ügyfele van 85 országban – a siker kulcsa egyértelműen a minőség. A vállalat fenntartható kapcsolatokat alakított ki a helyi termelőkkel, és olyan módszereket alkalmaz, mint például az agroerdészet: vagyis a kakaóültetvények köré szándékosan fákat ültet, hogy fellépjen az erdőirtás ellen. A Valhorna továbbá nagyon figyel, hogy megőrizze a kakaóbabok minőségét is. Ez a win-win stratégia pedig a vállalat szerint ki is fizetődik.

A Valrhonának van egy csokoládémúzeuma is, melyet több ezren látogatnak meg évente. A vállalat arra törekszik, hogy minden látogatót felelősségteljesebb fogyasztóvá tegyen.

A Valrhona ugyanakkor egy nagyvállalat, jóval több mint 88 millió eurós bevétellel. De hogyan támogatják azokat a közösségeket, akik a kemény munka oroszlánrészét végzik?

Carole Seignovert, a vállalat fenntarthatósági vezetője szerint három fő tevékenységet végeznek ezzel a céllal: „Tisztességes árat fizetünk nekik, közösségi projektekbe fektetünk be, és gondoskodunk arról, hogy védjék a környezetet. Ráadásul az ökológiai lábnyomunkat is csökkentjük” - mondta.

Ahogy a fogyasztók tehát, úgy a kereskedők is még mindig imádják a csokoládét – de miért is ne tennék? Az iparág a várakozások szerint 2028-ra meghaladja a 177 milliárd eurót. Azonban kakaótermelők ezrei még mindig a szegénységi küszöb alatt élnek, így egyértelmű, hogy sokkal több vállalatnak kell elköteleznie magát amellett, hogy az embereket a profit elé helyezzék.