62 embert mentettek ki légi úton a villámárvíz sújtotta területről, közülük senki nem sérült meg.
A villámárvíz működésképtelenné tette a Grand Canyon nemzeti park egyetlen, turistákat és az ott élőket kiszolgáló vízvezetékét - jelentették a helyi hatóságok. Hétfőtől ezért a turisták nem éjszakázhatnak a park területén, sem a vendégházakban, sem a hotelekben.
A park területén élőket arra kérték, hogy takarékoskodjanak a vízzel.
Az árvíz az arizonai Bright Angel patakon futott végig még helyi idő szerint szombat délután. Több mint 60 embert evakuáltak a térségkből, de további körülbeül 15 túrázót még keresnek.
"Láttuk, ahogy megárad a patak, a semmiből indult és vízesésszerűen ömlött, köveket és sarat hozott magával mindenfelől" - mesélte az egyik túrázó az AP hírügynökségnek. Hozzátette, azonnal magasabban fekvő terület felé futottak és kiabáltak a többi túrázónak, hogy fussanak feljebb.
Az embereket később helikopterrel mentették ki a Phantom Ranch területéről.
A víz a kirándulóutakon található hidakat is elsodorta, miközben folyóvá duzzasztotta a patakot.
A területen található vízvezeték felújítási munkálatait is visszaveti, hogy a villámárvíz megrongálta a vezetéket. Ez az egy rendszer látja el ugyanis a Grand Canyon Village körülbelül 1600 fős lakosságát, valamint az évente ide érkező mintegy hatmillió turistát.
A felújítása 2023-ban kezdőtött és 208 millió dollárba kerül. Jack Schmidt, a Utahi Egyetem professzora arról beszélt, hogy ha újra kell kezdeni a vízvezeték építését, nem tudja honnan fogják ismét előteremteni rá a pénzt.
Közben a térségben újabb esőzéseket várnak, így újabb árvízre is számíthatnak.