A Futuris stábja megnézte, pontosan hol tart most a kutatás...
Belga kutatók olyan módszeren dolgoznak, amely hamar, korai stádiumában felismeri a betegséget, amelyben a világon 40 millióan szenvednek.
Emlékezetkiesés, viselkedési zavarok, az önállóság fokozatos elvesztése, tünetek, amelyek az idő múlásával egyre súlyosbodnak. A betegség fő rizikófaktora az életkor.
Annie-nál 62 éves korában diagnosztizáltak Alzheimer-kórt. Most 73 éves. Férje, Edmond minden áldott nap meglátogatja az idősotthonban, ahol él és ahol kezelik. Ha a szerettünkről van szó, nagyon fontos, hogy minél gyorsabban diagnózis szülessen.
- Egy korai diagnózis számomra a legfontosabb. Mert ha időben tudunk cselekedni, ha a szükséges gyógyszereket időben el tudjuk kezdeni adni neki, akkor az minőségileg jobb jövőt biztosít neki, mint ha várunk, addig, amíg a betegség túlságosan előrehaladott lesz – mondja Edmond Van Eeckhout.
Az agy-gerincvelői folyadékban található több vegyületről is kimutatták már, hogy alkalmas lehet azoknak az enyhe kognitív károsodásban szenvedő betegeknek az azonosítására, akik esetében később Alzheimer-kór alakul ki.
Geel város kutatóközpontjában egy ún. referenciaanyag fejlesztésén dolgoznak.
- Az Alzheimer-betegeknél a liquorban megváltozik, a biomarker szintje. Vagyis, ha megmérjük ennek folyadéknak a biomarkerét, akkor a vizsgált személy agyáról kapunk információkat – magyarázza Ingrid Zegers biokémikus. – Vagyis, egy referenciaanyagot állítunk elő, ez az, ami legjobban érdekel bennünket. Ez a kutatásunk sarkalatos pontja.A laboratóriumokban ilyen tesztek folynak. A diagnosztizáló központok által végzett kísérleti eredmények aztán egyetemi vagy kórházi laborokba kerülnek, ahol aztán elvégzik a végső méréseket. Az ott kapott eredményeket pedig összevetik egymással – teszi hozzá.
.
— Elke Hanssens (@ElkeH1) 7 novembre 2017euronewsknwldge</a> filming at <a href="https://twitter.com/EU_ScienceHub?ref_src=twsrc%5Etfw">
EU_ScienceHub Geel site today: #Futuris episode on #Alzheimer#ReferenceMaterial will air on 20/11 pic.twitter.com/eQIhZ4K9jO
Hat év kőkemény munka és nemzetközi összefogás kellett ahhoz, hogy a biomarkerek koncentrációit mutató referenciaanyagot kifejlesszék, amely minden bizonnyal az Alzheimer-kórt okozó kórfolyamatokat jelzi.
A betegség egyik legnagyobb specialistája, Kaj Blennow szerint az elvégzett tesztek mindenképp bizakodásra adnak okot, egyrészt ami a kór korai felismerését, másrészt a lehetséges terápiák kidolgozását illeti.
- A később Alzheimer-kórban megbetegedett alanyok liquorjában alacsonyabb volt a béta-amiloid 42 koncentrációja és magasabb az összes tau-fehérje és a foszforilált tau-fehérje koncentrációja.
- Aznap, amikor újfajta gyógyszerek lesznek a kezünkben, olyanok, amelyeket betegség-módosító szereknek nevezünk, amelyek valóban képesek javítani a betegek állapotán, enyhíteni a kór lefolyását, akkor diagnózisokra lesz szükségünk, amiket az országon belül bárhol megkaphatunk egy laborban – magyarázza a professzor.
A biomarker-kutatások nagyon gyorsan haladnak, így a remény, hogy pár éven belül már az új kezeléseket alkalmazzák, és így lelassítható lesz a betegség előrehaladása, nagyon is reálisnak tűnik.