„A berlini Christopher Street Day (CSD) elleni iszlamista merénylet világosan mutatja, miként fenyegeti szabadságunkat az iszlamizmus”, írja Wolfgang Kubicki, az FDP elnöke, az Euronewsnak írt véleménycikkében. Szerinte az iszlamizmus bejutott Európába, nálunk is erősödik, és harcolnunk kell ellene.
Majdnem napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2016. június 12-én történt Orlando városában, Floridában a 2001. szeptember 11-e óta legsúlyosabb és legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadás az Egyesült Államokban. A „Pulse” nevű éjszakai klubban a merénylő 49 embert agyonlőtt, további 58-an megsebesültek. Közel hat évvel ezelőtt, 2020. október 4-én egy terrorista Drezdában késsel támadt két férfira; egyikük meghalt, a másik életveszélyesen megsebesült. Tegnap Berlinben is terrortámadás történt, amelyben egy ember életét vesztette, többeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Iszlamista terror a homoszexuális emberek ellen
A három merényletet ugyanaz a motiváció és a célpont megválasztása köti össze: az Orlandóban meggyilkolt áldozatok egy melegbár vendégei voltak, a drezdai támadás két férfi ellen irányult, akik egymással voltak házasok, Berlinben pedig a Christopher Street Day látogatói váltak célponttá. Minden, amit eddig tudni lehet, arra utal, hogy mindhárom támadás iszlamista indíttatású volt, és homoszexuális emberek ellen irányult.
Ehhez illeszkedik, hogy az utóbbi években drámai mértékben romlott a szexuális kisebbségek biztonságérzete. Ennek oka nemcsak a cikk elején említett merényletekben keresendő, hanem az ilyen jellegű erőszakos cselekmények összességében megnövekedett számában is. Tavaly a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) 284 olyan erőszakos bűncselekményt regisztrált, amelynek hátterében az áldozat szexuális orientációja állt. Ez a szint évek óta hasonlóan magas, miután a számok korábban ugrásszerűen megemelkedtek. 2015-ben mindössze 54 ilyen esetet tartottak nyilván.
A homoszexuális párok egyenjogúsítása a józan ész győzelme volt
Németországnak semmi oka nincs arra, hogy erkölcsi felsőbbrendűséget érezzen a szexuális kisebbségekkel való bánásmódja miatt. Néhány évtizeddel ezelőtt még büntetőjogilag üldözték a homoszexuális férfiakat – a karlsruhei legfelsőbb bírói fórum jóváhagyásával. Az üldözés a nemzetiszocializmus idején érte el szomorú csúcspontját: ezrek számára jelentette ez a kiindulópontot a koncentrációs táborokba hurcoláshoz, ahol sokan kínok között haltak meg.
Azok, akik visszatértek, szégyenteljes hallgatásra voltak kárhoztatva, mert megpróbáltatásaik oka továbbra is bűncselekménynek számított és a társadalom megvetette. Ezen az állapoton túlléptünk, még ha az odavezető út hosszú és rögös is volt. A homoszexualitás dekriminalizálása, majd a homoszexuális párok jogi egyenlősége a humanista józan ész győzelmét jelentette a jogalkotásban az alantas előítéletekkel szemben.
Zsidók, nők, karácsonyi vásárok – a szabadság haldoklik
Ma, 2026-ban, a homo- és biszexuális embereket fenyegető veszély már nem az államtól ered. A szabadság mégis lépésről lépésre fogy el országunkban. Nemcsak számukra, hanem különösen a zsidók számára is, akiknek iskoláit és óvodáit egyre erősebben kell biztosítani, hogy megvédjék a gyerekeket, és akik egyre gyakrabban válnak erőszakos támadások célpontjává. A nők számára az éjszakai hazafelé vezető út egyre inkább valós veszéllyé válik. És veszélyben vannak azok is, akik egy karácsonyi vásár, népünnepély vagy más nagyszabású rendezvény felkeresése előtt már rajtakapták magukat azon a rossz érzésen, hogy vajon valóban okos dolog-e oda menni.
A baloldali körök torz világképet ápolnak
Jelenleg sajnos aggasztó tendencia figyelhető meg: nemcsak tagadják ennek a fejleménynek az okait, hanem aktívan küzdenek az ezekre vonatkozó felismerések ellen. Különösen a baloldali körökben ápolnak egy torz világképet, amellyel egész csoportokat próbálnak kisajátítani. A kieli idei CSD-ről például arról számoltak be, hogy a „TurboKlimaKampfGruppe Kiel” (TKKG) nevű szélsőbaloldali szervezet a szervezők akarata ellenére rendőrellenes megnyilvánulásokkal zavarta meg az eseményt. A szervezet azzal indokolta akcióját, hogy „a rendőrség mint intézmény” „éppen ennek az államnak az autoriter és jobboldali fejleményeit viszi tovább és gyorsítja fel, hogy a mindenekelőtt rasszista erőszak folytatódjon és kiterjedjen”, és közben a rendőrség elleni szélsőbalos jelszavak teljes skáláját felvonultatták („No Cops”, „All Cops Are Bastards”).
A liberális, nyitott életmód legnagyobb veszélye: az iszlamizmus
A mérsékeltebb baloldali körökben is megjelennek ezek a tendenciák, és a vonakodás, hogy nevén nevezzék a liberális, nyitott életforma legnagyobb veszélyét: az iszlamizmust. Ide a félreértett tolerancia vezet. Csakhogy nem a nyitottság jele az, ha azokhoz igazodunk, akik a szívük mélyéből gyűlölnek mindenfajta nyitottságot, és harcolnak ellene.
Az iszlamisták sokkal inkább illeszkednének a német történelem legsötétebb óráihoz. Éppen azért gyűlölnek bennünket, mert ezeket meghaladtuk. Ezért nem szabad annak az illúziónak bedőlni, hogy a berlini terrortámadás csak egy meghatározott csoport ellen irányult.
Nem, mindannyiunk ellen szólt.
Valójában liberális demokráciánk vívmányai és életmódunk ellen irányult, függetlenül attól, kit szeretünk, vagy kivel ünneplünk. Nem tudják elviselni a nyugati élet könnyedségét, ezért akarják elpusztítani. Ebbe a sorba illeszkednek a már szinte elfeledett merényletek is, például a drezdai támadás, az ansbachi zenei fesztivál elleni merénylet, a 2025-ös, a holokauszt-emlékműnél elkövetett késes támadás vagy a müncheni náci dokumentációs központ elleni akció.
Az iszlamizmus nemcsak bevándorolt, a szomszédságunkban nő fel
Csak remélni lehet, hogy e szörnyű esemény után többen veszik a bátorságot, hogy szembenézzenek néhány, számukra kellemetlen igazsággal. Ide tartozik annak felismerése, hogy az iszlamizmust annak a veszélynek kell tekinteni, ami valójában. Ide tartozik az is, hogy belássuk: elengedhetetlen ellenőrizni és eldönteni, ki vándorolhat be hozzánk, és ki nem. Valamint az a keserű igazság, hogy az iszlamizmus már régen nemcsak bevándorol hozzánk, hanem – ahogyan Berlinben is – itt, a saját szomszédságunkban nő fel. Egyrészt azért, mert a bevándorlók integrációs politikájában szemet hunytunk, eltűrtük a párhuzamos társadalmak kialakulását, és nem léptünk fel határozottan a rendelkezésre álló jogi eszközökkel.
Dánia a példa: a politikai középnek kell megoldania a problémákat
Másrészt azért, mert túl sokáig hagytuk szabadon működni a terror előkészítőit, az iszlamista gyűlöletprédikátorokat és a mögöttük álló szervezeteket. És mert megengedtük, hogy a mindennapi szabadság korlátozásának kérdése ne kapjon helyet a nyilvános vitákban, és mindenkit, aki ezt a témát szóba hozta, automatikusan azzal a váddal illessenek, hogy „a jobboldali szélsőségesek üzletét viszi”. Pedig semmi sem szolgálja jobban a szélsőjobboldaliak érdekeit, mint amikor a politikai közép képtelen megnevezni és megoldani a problémákat. Ezen az állapoton túl lehet lépni. Dánia megmutatta, hogyan.
Mélyen megrázott a Christopher Street Day elleni merénylet. Ez azonban nemcsak a Christopher Street Day elleni támadás, hanem a szabadság elleni támadás volt. A szabadság ellen, hogy ki-ki maga válassza meg a hitét, vagy ne legyen hívő. A szabadság ellen, hogy azt szeressük, akit szeretünk. A szabadság ellen, hogy félelem nélkül mehessünk koncertre, népünnepélyre vagy karácsonyi vásárra. Országunk jövőjét nem az dönti el, mennyire vagyunk megrendülve egy-egy merénylet után, hanem az, hogy lesz-e bátorságunk őszintén nevén nevezni a problémákat, és határozottan fellépni ellenük.