Az „In der Mokka-Milch-Eisbar” sláger tette ismertté a Karl-Marx-Allee kultikus kelet-német fagyizóját, amely fagylaltkelyhei mellett arról vált híressé, hogy generációkat összekötő találkozóhely volt. Most „Mokka Milch” néven újra megnyílt.
A „Mokka-Milch” fagylaltbárt az NDK 1960-as évekbeli építészeti átalakulásának idején emelték. A Sztálin-korszak monumentális reprezentatív épületei helyett ekkor már a modern házaknak kellett meghatározniuk a városképet. A Karl-Marx-Allee üveg pavilonja nemcsak fagylaltot és kávét kínált, hanem társadalmi találkozóhelyként is szolgált. A szomszédos Kino International mozinak köszönhetően az NDK idején a fagylaltbár a fiatalok egyik kedvelt törzshelyének számított.
Sokan megőrizték akkori élményeiket, és ma is visszatérnek. „Nagyon meghatott, hogy mennyien köszönték meg nekem, és virágot is hoztak” – meséli a hely üzemeltetője, Natacha Neumann az Euronewsnak. „Itt azt próbáljuk, hogy a régit és az újat összekapcsoljuk.” Ez a berendezésben is visszaköszön: az asztalok és székek az eredeti felszerelés ihletésére készültek – teszi hozzá Neumann. Az átalakítás során igyekezett a lehető legjobban ragaszkodni az eredetihez, hiszen az épület műemléki védelem alatt áll.
Régen és ma is találkozóhely
A fal leomlása után étterem és éjszakai klub költözött a pavilonban. Később egy fagyizó váltotta fel. 2019-től az épület üresen állt. Miután Natacha és férje, Alexander Neumann 2025 novemberében megtekintették, gyorsan eldöntötték, hogy új életet lehelnek az egykori kultikus helybe.
A május végére tervezett újranyitást technikai problémák húzták keresztül. Végül június 12én kinyitotta kapuit a megújult "Mokka Milch".
A Neumann házaspár nem a fagylaltkészítésre, hanem az étterem és a kávézó működtetésére helyezi a hangsúlyt. Emellett rendezvényeket tartanak, és coworking-részleget is kialakítottak. „Továbbra is azon dolgozunk, hogy emberi kapcsolatok alakuljanak ki itt” – mondja Natacha Neumann. Céljuk, hogy egy olyan pezsgő hely jöjjön létre, ahol különböző társadalmi háttérrel rendelkező emberek találkozhatnak.
Újraéled a történelmi Karl-Marx-Allee
A forgalmas mindennapokról a szomszédos Kino International moziba érkező számos látogató is gondoskodik, akik a vetítés után betérnek a "Mokka Milch"-be. Ehhez igazodva a vendéglátóhely naponta kínál egy "Kino International Special Cocktailt", amelyet az aktuális filmprogram ihlet.
A Kino International idei februári újranyitásával a Karl-Marx-Allee ismét életre kelt, a berliniek pedig mindjárt két olyan helyet kaptak vissza, amelyek nosztalgikus emlékeket idéznek fel.