Záporozik a kritika a berlini oktatási hatóság döntése miatt, ugyanis a gimnáziumok felső évfolyamain az NDK története ezentúl csak választható téma a tananyagban.
A Német Történelemtanárok Szövetsége és az NDK diktatúrájának kutatására létrehozott szövetségi alapítvány egy közös nyílt levélben arra kéri Berlin oktatásért felelős szenátorát, hogy az NDK története továbbra is kötelező témaként szerepeljen a gimnázium felsőbb évfolyamaiban. Egy korábbi döntés szerint az NDK története és az újraegyesítés csak ajánlott tananyag Berlinben.
Katharina Günther-Wünsch szóvivője azt mondta, hogy a szenátor megkapta a tanárok petícióját, és „napirendre veszi az érintett ügyet”. Németországban az oktatáspolitikáért a tartományok felelnek, az pedig, hogy éppen a fővárosban, Berlinben az NDK története és az újraegyesítés a felsőbb évfolyamok tantervében már csak választható legyen, sok helyen bírálatot vált ki.
A Frankfurter Allgemeine azt írja, hogy „Németországban aligha van másik város, mely ennyire kötődne a 20. század két diktatúrájához.” A nemzetiszocializmus továbbra is kötelező témaként marad a berlini felsőbb évfolyamokban, az NDK története viszont nem. Az időszak iránt érdeklődőknek a Szövetségi Politikai Oktatási Központ „Német háború utáni történelem, 1945–1990” című füzete kínál olvasnivalót. A 76 oldalas kiadvány iskolai osztályok számára is ingyenesen megrendelhető vagy PDF-ben letölthető.
Németország politikai megosztottságának egyik oka, hogy az NDK-ból érkezők és a kelet-németek vívmányai az újraegyesítés után nem kaptak kellő megbecsülést.