Az egyeztetések megkezdéséről Orbán Anita magyar és Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter is beszámolt.
Megkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések – közölte Facebook-oldalán Orbán Anita magyar külügyminiszter. Az egyeztetéseket online formában nyitották meg Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel és Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettessel.
A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, a kétoldalú kapcsolatokban ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak következetes védelme az első rendezendő feladat.
Mint Orbán írta, a valódi előrelépéshez nyílt, őszinte és szakmai párbeszédre van szükség, világos jogi garanciákra építve, a mostani egyeztetés pedig egy új folyamat kezdete lehet.
A konzultációk megkezdését az ukrán külügyminiszter is megerősítette
A kapcsolatfelvételt megerősítő Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott a külügyi tárca nem hivatalos honlapján, hogy
„Ukrajna komolyan veszi a nemzeti kisebbségek jogait, és továbbra is elkötelezett azok európai normáknak megfelelő biztosítása mellett”.
Mint Szibiha kifejtette, Ukrajna arra törekszik, hogy bizalomra épülő, új, kölcsönösen előnyös fejezetet nyisson a kétoldalú kapcsolatokban, illetve nagyra értékeli, hogy Magyarország egyértelműen elítélte a közelmúltbeli orosz támadásokat, köztük a Kárpátalját ért csapásokat.
Az ukrán külügyminisztérium honlapján Szibiha azt javasolta, hogy „tekintsük Ukrajna EU-hoz történő csatlakozását Magyarország stratégiai érdekének, a magyar nemzeti egység megerősítési lehetőségének, valamint a magyar kisebbség jogainak biztosítására szolgáló legjobb megoldásnak".
Szibiha úgy véli továbbá, eljött az ideje annak, „hogy szilárd alapot teremtsünk ahhoz, hogy az első csatlakozási tárgyalási klaszter már idén májusban, további öt pedig júniusban megnyílhasson".