1985. június 12. fordulópontot jelentett Spanyolország korabeli történelmében. Ezen a napon a madridi királyi palota oszlopcsarnokában parafálták Spanyolországnak az Európai Közösségekhez, a mai Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló szerződést.
Franco diktatúrája idején a technokrata miniszterek már megértették az Európával való kapcsolat fontosságát. Az első hivatalos kísérlet 1962 februárjában történt, amikor Spanyolország kérte a tárgyalások megkezdését az Európai Gazdasági Közösséggel (EGK).
Ahogy Julio Crespo MacLennan történész kifejti, "ami Spanyolország számára nagyon előnyös volt, hogy a válasz szívélyes volt. A levélben az állt, hogy Spanyolország nem csatlakozhat, mert nem demokrácia, de nyitottak a kereskedelmi kapcsolatok kialakítására.
Ez a válasz 1970-ben a preferenciális kereskedelmi megállapodás aláírásához vezetett, amely lehetővé tette az uniós országokba irányuló export megkezdését, bár világossá tette, hogy Spanyolország csak rendszerváltás esetén törekedhet a teljes jogú tagságra.
A demokratikus átmenet: Európa kapuja
Franco 1975-ös halála és a demokráciára való áttérés gyökeresen megváltoztatta Spanyolország kilátásait. Adolfo Suárez kormánya abszolút prioritássá tette az EGK-tagságot, és az 1977. július 22-i első minisztertanácson jóváhagyta a hivatalos tagsági kérelem elküldését.
A politikai konszenzus rendkívüli volt. Enrique Barón szocialista képviselő "nagy meghatottsággal" emlékszik vissza arra, hogy a kérdést "az egész félteke támogatta", beleértve a nacionalista pártokat és a kommunista pártot is. Ez az egyhangúság különösen jelentős volt, mivel Santiago Carrillo pragmatikusan érvelt azzal, hogy "az EGK-hoz való csatlakozás Európához való csatlakozást jelent".
A kezdeti lelkesedés ellenére a folyamatot megnehezítette a gazdasági válság, az ETA "ólomévei" és a 23-F puccskísérlet. Ráadásul Valéry Giscard d'Estaing francia elnök tartózkodó volt a spanyol gazdasági versennyel szemben, ami 1981-ben Görögország csatlakozásához vezetett, miközben Spanyolország és Portugália folytatta a tárgyalásokat.
A helyzet gyökeresen megváltozott Felipe González PSOE-jének abszolút többségével 1982 októberében. Ahogy Enrique Barón rámutat,"a spanyol társadalom merte használni azt, ami a demokrácia alapvető eleme, vagyis a békés hatalomváltást. A spanyol nép volt az, aki meghozta ezt a döntést, és ez nagy hatást gyakorolt Európára". González megtartotta az EGK-t mint elsődleges célt, és Fernando Moránnal és Manuel Marínnal együtt nekilátott a fennmaradó akadályok leküzdésének: az agrárreform, az ipari átállás és a HÉA bevezetése.
A megállapodáshoz vezető egyenes haza: 1985. június 12.
1985 első hónapjai meghatározóak voltak. Manuel Marín felidézte, hogy "két nagyon bonyolult utolsó pillanat volt: a borászati megállapodás és a halászati csomag. És ezeket kétoldalú munkával oldották meg, különösen Franciaországgal". A megállapodást március 29-én kötötték meg, bár a tárgyalások június 6-ig folytak.
Az 1985. június 12-i nap örökre megmarad a spanyol emlékezetben. Délelőtt Lisszabonban írták alá a szerződést, délután pedig a madridi királyi palotában került sor a ceremóniára Jacques Delors, I. Juan Carlos király és több mint 600 vendég jelenlétében. A napot három ETA-támadás árnyékolta be, amelyek öt halálos áldozatot követeltek.
"Spanyolország számára ez az esemény annak a folyamatnak a csúcspontját jelenti, amelynek során leküzdjük világi elszigeteltségünket, és részt veszünk a nyugat-európai országokkal közös sorsban" - jelentette ki Felipe González történelmi beszédében.
Az utolsó akadály: a NATO
Egy utolsó akadály maradt. A PSOE népszavazást ígért a NATO-ban maradásról, de González megértette a NATO és a teljes jogú EGK-tagság közötti kapcsolatot. Az 1986. március 12-i népszavazás a szavazatok 52,2 százalékával a maradás mellett döntött, ezzel végleg szabaddá téve az utat.
1986. január 1-jén Spanyolország és Portugália több mint nyolc évig tartó tárgyalások után hivatalosan is csatlakozott az EGK-hoz. Enrique Barón visszaemlékezése szerint "várakozással fogadtak bennünket, de azzal a tudattal, hogy egy Európában meglévő sebet zártak be". A csatlakozás nem csupán diplomáciai aktus volt, hanem Spanyolország demokratikus konszolidációjának és az európai projektbe való teljes integrációjának nemzetközi elismerése.