Az elmúlt néhány hónapban egy népszerű ciprusi YouTuber több mint 2,6 millió feliratkozónak magyarázta el, miért és hogyan választották őt független európai parlamenti képviselővé.
Fidiasz Panayiotou ezen a héten stoppal ment Strasbourgba az alakuló plenáris ülésre, mert úgy gondolta, hogy így szórakoztatóbb és olcsóbb lesz.
A 24 éves férfi az Euronews-nak kifejtette, hogy ez egyben annak a szimbóluma is, hogy mit akar tenni mandátuma alatt.
"Kicsit szimbolikus volt, ahogy csináltuk. Meg akarjuk mutatni, hogy a politikusok is normális emberek, mert ez közelebb hozza az embereket a politikusokhoz, elvégre ők sem mások, nem olyasvalakik, akik az emberek felett állnak. Szeretnénk áthidalni azt a szakadékot, amit az emberek éreznek a politikusokkal kapcsolatban. Célunk a következő öt évben a politika menővé tétele" - mondta Fidiasz Panayiotou független ciprusi EP-képviselő.
Jó példa erre egy egyszerű papírlap egy kis grafikonnal, amelyen az influenszer elmagyarázza az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti kapcsolatot.
Egy másik videóból kiderül, hogyan választotta ki csapatát, amelyben egy volt tanár és az egyik legjobb barátja van.
Annak ellenére, hogy nincs politikai tapasztalata, azt mondja, a követőinek véleménye alapján akar politizálni.
"Bepillantást engedünk egy közvetlenebb demokráciába, mert feltöltöm a videókat, ami több ezer hozzászólást és milliónyi megtekintést eredményez. Tudom, mit gondolnak az emberek, és közvetíteni tudom akaratukat a parlament felé, ami nagyon egyedi dolog, ilyesmivel nem sokan rendelkeznek" - ecseteli a helyzetét Panayiotou.
Ez az egyedülálló módszer már a héten meghozandó egyik legfontosabb döntésre nézve is érvényes, amikor az Európai Bizottság elnökéről fognak szavazni.
A ciprusi influencer videós közvélemény-kutatást is végzett, amelyben 300 ezren vettek részt, és 75 százalékuk azt tanácsolta neki, hogy Ursula von der Leyen ellen szavazzon.
Az EP-képviselő megígérte, hogy követi a tanácsot.