A következő, szeptember 11-éhez mérhető stratégiai sokk valószínűleg nem a 2001-es merényletek másolása lesz. Terroristák, magányos elkövetők és ellenséges államok egyaránt keresik azokat a kevésbé látványos gyenge pontokat, amelyek megtámadása egész országok működését béníthatja meg.
2001-ben a nyugati biztonsági gondolkodás egy áttekinthető térképből indult ki. A súlyos stratégiai csapás képességét elsősorban államokhoz és reguláris hadseregekhez kötötték, nem is számolva azzal, hogy egy nem állami terrorszervezet néhány tucat emberrel és polgári eszközökkel háborús léptékű támadást hajthat végre az Egyesült Államok területén. Még Oroszországról vagy Kínáról sem feltételezték ezt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az akkor 13 éves al-Kaida ugyan már támadott amerikai célpontokat, de kevesen hitték, hogy képes lehet egy ilyen gondosan összehangolt akcióval megrendíteni az egész világrendet. Az Egyesült Államok úgy gondolta, hogy hagyományos katonai erejével és hírszerzésével képes a lehetséges támadások felderítésére és elhárítására, melyeket nem lehet afganisztáni hegyi barlangokban megszervezni.
Ma mindennek szinte az ellenkezője igaz, és sokan készülődhetnek hasonló csapásokra
A nemzetbiztonsági szervezeteknek készen kell állniuk arra, hogy rendkívül veszélyes előkészületek folyhatnak már most, főként olyan helyszíneken és szervezetekben, melyekre nincs kellő rálátásuk. Erre figyelmeztet Sir Ken McCallum, a brit belső elhárítás (MI5) főigazgatója a terrortámadások 25. évfordulóján.
A nyugati rendszereknek nem egyetlen elképzelhető ellenféllel, hanem szereplők és módszerek egész rendszerével kell számolniuk. Dzsihadista hálózatok, magányos elkövetők, szélsőjobboldali csoportok, ellenséges államok, ellenséges hírszerző szolgálatok, zsoldos hackerek és pénzért felbérelhető bűnözők egyaránt képesek lehetnek súlyos károkat okozni.
Ráadásul a lehetséges fegyvertár is megdöbbentően kibővült: a repülőgépek és robbanószerek mellett kibertámadások, drónok, infrastruktúra-szabotázs, mesterséges intelligenciával előállított megtévesztés és ellátási láncok elleni műveletek kombinációjával is számolni kell. A következő stratégiai sokk ezért talán nem azért érkezik váratlanul, mert senki sem látja a veszélyt, hanem azért, mert túl sok irányba kellene egyszerre figyelni.
Mi történhet, hol és kinek a keze nyomán?
McCallum nem állítja, hogy a hírszerzés tudomást szerzett volna egy konkrét, készülő merényletről. Figyelmeztetése inkább a hírszerzés klasszikus problémájáról szólt: a szolgálatok hajlamosak arra felkészülni, ami egyszer már megtörtént, miközben az ellenfél éppen az új és váratlan lehetőségeket keresi. Például, a repülőtéri biztonsági rendszerek olyan fejlődési szintre jutottak, hogy 9/11 "kopírozása" szinte esélytelen, de mégis leköt erőforrásokat és figyelmet.
A repülőterek, repülőgépek és felhőkarcolók védelme ma összehasonlíthatatlanul erősebb, mint 2001-ben. A következő nagy támadás ezért valószínűleg nem négy eltérített utasszállító repülőgéppel kezdődne. Elképzelhető, hogy nem is egyetlen, látványos robbanás formáját öltené. Jelenleg nagyon nehezen elképzelhető, hogy egyetlen nagy és sokkoló pusztítás okozna globális sokkot, hacsak nem nukleáris.
Ellenben a modern társadalmak olyan szorosan összekapcsolt rendszerekből állnak, hogy néhány gondosan kiválasztott pont kiesése aránytalanul nagy következményekkel járhat. A következő „9/11” lehet fizikai merénylet, kibertámadás, szabotázsakció, járványügyi incidens – vagy ezek összehangolt kombinációja.
Hol vannak a legnagyobb kockázatok?
A hírszerzők számára szinte megoldhatatlan feladat a célpontok sokaságának növekedése, párhuzamosan a technológiai és ipari fejlődéssel, amely egyre több felületet kínál. Így például a 9/11-es támadások idején a kibernetika még nem volt vezető stratégiai ágazat, viszont ma már a megtámadható érzékeny pontok milliárdjait kínálja.
A pályaudvarok, metróhálózatok, repülőterek, komp-terminálok és nagy autóbusz-állomások továbbra is vonzó célpontok. Egyszerre sok ember fordul meg bennük, teljes lezárásuk pedig gyakorlatilag lehetetlen. Nem is feltétlenül maga az emberéletben okozott veszteség lenne az egyetlen cél, noha például a dzsihadisták felfogása szerint minél több ember megölése elsődleges szempont.
McCallum külön is utalt arra, hogy az al-Kaida meggyengült ugyan, de a tömeges áldozatokkal járó támadás szándéka nem tűnt el.
A humán áldozatok mellett egyre fontosabbak az ipari létesítmények
A modern állam egyik legsúlyosabb sebezhetősége az elektromos áramtól való teljes függés. Tartós áramszünet esetén nemcsak a világítás kapcsol ki, hanem leállhatnak a kommunikációs hálózatok, a fizetési rendszerek, az üzemanyag-ellátás, a vasúti közlekedés, a vízművek és idővel az egészségügyi intézmények is.
Egy országos hálózat egyszerre sok tartalékot tartalmaz, ezért egyetlen létesítmény kiesése ritkán okoz katasztrófát. A valódi kockázatot az összehangolt fizikai és digitális támadások, illetve a helyreállításhoz szükséges különleges berendezések megrongálása jelenti.
Az internetet hajlamosak vagyunk láthatatlan, mindenütt jelen lévő rendszernek tekinteni, valójában azonban kábelekből, adatközpontokból, kapcsolóállomásokból és energiaellátó rendszerekből áll. A mobilhálózatok, a felhőszolgáltatások és az online fizetés mögött is fizikai infrastruktúra található.
Egy nagy adatközpont vagy távközlési csomópont kiesése nem feltétlenül okozna közvetlenül emberáldozatokat, de egyszerre béníthatna meg bankokat, kórházakat, vállalatokat és közigazgatási szolgáltatásokat. Az igazi veszély itt is a láncreakció, amely emberhalálhoz és humán veszteségekhez vezethet.
Az ivóvízrendszerek elleni nagy léptékű tömegmérgezés gyakori eleme a terrorizmusról szóló filmeknek, a valóságban azonban technikailag jóval nehezebben megvalósítható. Reálisabb kockázat az irányítórendszerek megzavarása, az ellátás ideiglenes leállítása vagy a víz biztonságával kapcsolatos pánik szándékos előidézése.
Az élelmiszerlánc szintén nehezen védhető, mert termelők, feldolgozók, raktárak és szállítók ezreiből áll. Már egy hamis, de hihető fertőzési hír is országos visszahívásokat, felvásárlási hullámot és súlyos gazdasági kárt okozhat. Mindezekhez azonos súllyal kell hozzá számolni a műholdak és földi irányítóállomások elleni akciókat, a navigációs jelek zavarását vagy meghamisítását.
Az ukrajnai háború óta növekvő jelentőségűek a hadiipari vállalatok, dróngyárak, laboratóriumok és kettős felhasználású technológiákat fejlesztő intézetek. Velük szemben az ellenséges államok kémkedést, adatlopást, gyújtogatást vagy közvetítőkön keresztül végrehajtott szabotázst alkalmazhatnak.
Az egyetemek kevésbé zárt intézmények, mint a katonai kutatóhelyek, miközben gyakran ugyanolyan értékes technológiai tudással rendelkeznek. McCallum ezért hangsúlyozta, hogy a felkészülés nem maradhat kizárólag a kormányok és titkosszolgálatok feladata: a vállalatoknak és a tudományos intézményeknek is részt kell venniük benne.
Talán nem egy újabb 9/11-et kell keresni
A 2001-es támadás erejét nemcsak a közel háromezer halálos áldozat adta. Az al-Kaida egyszerre támadta meg az Egyesült Államok pénzügyi és katonai hatalmának jelképeit, élőben közvetített látvánnyal bénította meg a világ legerősebb államát, majd olyan háborúkat és politikai változásokat indított el, amelyek évtizedekre meghatározták a nemzetközi rendszert.
A „következő 9/11” ezért nem feltétlenül az áldozatok számát jelenti. Stratégiai sokk az olyan esemény, amely után az államok másként gondolkodnak saját biztonságukról, új intézményeket hoznak létre, szabadságjogokat korlátoznak, vagy háborút indítanak.
A legnagyobb veszély nem is feltétlenül egy különleges fegyver, hanem a modern társadalom összetettsége. Elég lehet megtalálnia azt az egy pontot, amelynek kiesése magával rántja a többit. Jelenleg ebben a tekintetben az elektromos rendszer és a kiber-hálózatok vannak a legnagyobb veszélyben.
McCallum figyelmeztetésének lényege éppen ez: a biztonsági szolgálatoknak nemcsak a terroristákat kell keresniük, hanem saját gondolkodásuk vakfoltjait is. A múlt merényleteinek pontos megismétlésére fel lehet készülni, de a következő stratégiai meglepetés azért lesz meglepetés, mert előtte nem azt tartottuk a legvalószínűbbnek.