Az új holland kormány hamarosan összeütközésbe kerülhet Brüsszellel az egyik legmegosztóbb kérdés, azaz a migráció miatt.
HIRDETÉSHollandiának új kormánya van, és ezzel együtt új elképzelések is érkeztek. A 67 éves, független Dick Schoof lett a miniszterelnök, akit négy párt koalíciója támogat: a szélsőjobboldali, nacionalista PVV, a konzervatív-liberális VVD, a populista, gazdapárti BBB és a feltörekvő, jobbközép NSC.
A Geert Wilders-féle PVV a szövetségben betöltött meghatározó súlya miatt a közös programban nagy hangsúlyt fektet a migrációra, amely az előző kormány összeomlását okozta, és a tavalyi választási ciklusban is meghatározó téma volt.
A kormánykoalíciós megállapodás javaslatok hosszú sorát tartalmazza a migrációs hullámok csökkentésére, amelyek a pártok szerint "nyomást gyakorolnak" a lakhatásra, az egészségügyre, az oktatásra, a pénzügyi forrásokra és a társadalmi kohézióra. A kezdeményezések között szerepel a befogadási eljárások szigorítása, és
Aztán egy ponton a program így szól: "Az európai menekültügyi és migrációs politikából való kilépési záradékot a lehető leghamarabb benyújtják az Európai Bizottságnak".
Holland elképzelés kontra EU-s migrációs paktum
Az ambiciózus kérés, amelyet hivatalosan még nem terjesztettek elő, gyorsan felkeltette Brüsszel figyelmét, mivel ugyanazon a héten jelent meg, amikor a tagállamok a végső jóváhagyást megadták az Új migrációs és menekültügyi paktumhoz, amely egy olyan átfogó reform, amely kollektív, kiszámítható szabályokat irányoz elő a menedékkérők érkezésének kezelésére.
A reform tárgyalása csaknem négy évig tartott, és egy olyan, sok energiát felemésztő politikai vállalkozás lezárását jelentette, amely a 2015-2016-os migrációs válságig nyúlt vissza. Megdöbbenéssel - és mélységes szkepticizmussal - fogadták a hírt, hogy Hollandia, az unió egyik alapító tagja és virágzó gazdasága ki akar lépni az erre a területre vonatkozó korábbi és jövőbeli törvényekből.
Az opt-out záradékok az EU-ban olyan ritkaságnak számítanak, amelyeket egy kezünkön meg lehet számolni
- Dániának kettő van: az euróövezet és a Szabadság, Biztonság és a Jog érvényesülésének Térsége (AFSJ) alól kértek mentesítést.
- Írországnak szintén kettő van: az egyik ugyancsak a Szabadság, Biztonság és a Jog érvényesülésének térsége, a másik a schengeni térség, az Egyesült Királysággal közös határa miatt.
- Lengyelországnak is van egy: az Alapjogi Chartából, aminek értelmében csak a gyakorlati alkalmazását vállalták.
Amszterdam most a hatodik ilyen mentességért verseng.
Befelé és kifelé
Az EU alapvetően olyan közös szabályok rendszere, amelyeket egységesen kell alkalmazni ahhoz, hogy hatékonyak legyenek, és konfliktus esetén elsőbbséget élvezzenek a nemzeti normákkal szemben. Ellenkező esetben az egységes piac szétesne, és önkényes előírások lehetetlen útvesztőjévé válna.
Ezért rendkívüliek az opt-out záradékok: létezésük szembemegy a tömb mögöttes logikájával, és állandó kiskaput teremt a közös joganyagban. Ezek eredendően politikai jellegűek, mivel egy ország által felvetett, rendkívül érzékeny érdekre - vagy sérelemre - vonatkoznak, amely, ha nem foglalkoznak vele, megakadályozná egy nagyobb politikai cél elérését.
Dánia először azután kérte az euróövezetből, a belügyekből és a közös biztonság- és védelempolitikából való kivételét, hogy a dán választók elutasították az 1992-es Maastrichti Szerződést. (A védelmi záradékot azután törölték el, hogy Oroszország háborút indított Ukrajnában).
Az opt-outot kiterjesztették, amikor az 1997-es Amszterdami Szerződés azt javasolta, hogy az uniós intézményeket hatalmazzák fel az ASFJ által lefedett területeken - például a migráció, az igazságügy, a biztonság és az alapvető jogok területén - történő jogalkotásra. Addig az ASFJ szilárdan a kormányok kezében volt, az Európai Bizottság bevonása nélkül.
Írország ugyanezt a bánásmódot követelte, és mindkét nemzet meg is kapta azt a hozzájárulást, amely mentesítette őket az ASFJ keretében elfogadott határozatok alól. A jegyzőkönyveket az Amszterdami Szerződéshez csatolták, és a mai napig hatályban vannak. Az ír záradék azonban rugalmas, és lehetővé teszi Dublin számára, hogy eseti alapon döntsön a migrációs szabályokról, illetve azokból való kilépésről.
Később Lengyelország követte a példát. A 2007-es Lisszaboni Szerződést megelőzően, amely az Alapjogi Chartát teljes joghatással ruházta fel, az ország kérte a bírósági alkalmazás alól való kivételt, attól tartva, hogy a Charta liberális jellege ütközik a konzervatív családi értékekkel. Ezután egy jegyzőkönyvet dolgoztak ki, hogy korlátozzák a Charta lengyelországi alkalmazását. (E záradék tényleges hatályát azóta is vitatják.)
Vajon Hollandia hasonló megállapodást tudna-e kötni a migráció és a menekültügy terén?
Elise Muir, a KU Leuven Európai Jogi Intézetének vezetője szerint "a válasz egyszerű: egy tagállam nem szállhat ki az uniós jogszabályokból azok elfogadása után. Az uniós tagság lényege, hogy az ember kötelezettséget vállal arra, hogy betartja a jogszabályait".
A meglévő opt-outokat - jegyezte meg Muir - új országok csatlakozásakor vagy a szerződések felülvizsgálatakor alakították ki, "de erre jelenleg nem valószínű, hogy sor kerül, és ehhez az összes állam egyhangú jóváhagyása szükséges".
Másik lehetőségként - tette hozzá -, hogy az opt-outot akkor javasolják, amikor egy törvénytervezetről már folynak a tárgyalások. Az Új Paktum azonban rendeződött, és nincs hajlandóság a felülvizsgálat megnyitására.
Mark Klassen, a Leideni Egyetem migrációs joggal foglalkozó professzorát ugyancsak nem győzte meg a holland ötlet, és hangsúlyozza, hogy Hollandiát "teljes mértékben köti a menekültügyi vívmányok, mind a jelenlegi formájában, mind a migrációs paktummal kapcsolatos reformok után".
A paktumot - az új kérelmezők átvilágításának kiterjesztésére, a vizsgálati eljárások felgyorsítására, a menedékkérők újraelosztására és egy közös pénzügyi alap létrehozására vonatkozó rendelkezéseivel - azért vezették be, hogy valódi szolidaritást garantáljon a blokkban, ami a déli nemzetek panaszai szerint nagyon hiányzott. Más szóval, annak biztosítása volt a cél, hogy a határokon átnyúló kihívás terheit mindenki magára vállalja.
HIRDETÉS"Nem lenne összhangban a reformmal, ha Hollandia opt-outról tárgyalhatna, s ez egyben az egyik fő oka annak, hogy elképzelhetetlen, hogy egy ilyen opt-out megvalósuljon" - mondta Klassen.
A professzor úgy véli, hogy a holland végrehajtó hatalom tisztában van azzal, hogy kevés az esélye annak, hogy egyhangú támogatást kapjon egy opt-out, amely, ha megadnák, valószínűleg távozásra kényszerítené a menedékkérőket Hollandiából a szomszédos országok felé, és azt gyanítja, hogy a merész lépés mögött egy másik ok is áll: a választási kampány.
"Erősen hiszem, hogy az új kormányunk tudja és megérti, hogy nincs olyan eljárás, amellyel a Bizottságnál kérelmezve el lehetne érni az opt-outot" - mondta Klassen. "Ez üres ígéret marad a koalícióban lévő szélsőjobboldali párt választóinak".
Az Euronewsnak adott nyilatkozatában az Európai Bizottság nem volt hajlandó kommentálni a politikai programokat, és rámutatott arra, hogy a paktum május 14-i zárószavazásán Hollandia az összes előterjesztett jogszabály mellett szavazott. "A Szerződések nem tartalmaznak olyan szabályokat (jegyzőkönyv formájában), amelyek Hollandia számára opt-out záradékot szabályoznának ezen a területen (belügyek területén) - mondta a Bizottság szóvivője, és hozzátette: - Az elfogadott uniós jog minden érintett tagállamra nézve kötelező, és hatálybalépését követően az egyes jogi aktusokban foglalt konkrét rendelkezéseknek megfelelően alkalmazandó. A paktum jogi aktusai kötelezőek lesznek Hollandiára nézve."