NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egyes műtrágyák ára tavaly óta négyszeresére nőtt, ennek hatását a fogyasztók is érzik majd

Egyes műtrágyák ára tavaly óta négyszeresére nőtt, ennek hatását a fogyasztók is érzik majd
Szerzői jogok Gregoire Lory, Euronews
Írta: Arató László
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Nem csak az áremelkedés, hanem a háború miatti kínálatcsökkenés is befolyásolja az árakat, amelyet először a gazdálkodók éreznek meg

HIRDETÉS

**Egészen biztos, hogy hatàssal lesz az európai gazdákra is az ukrajnai háború, ennek mértékét azonban még nem lehet tudni. Egy belga gazdálkodó konkrét számokkal támasztotta alá állításait.
**

A gazdaságok számára a legnagyobb gondot az jelenti, hogy néhány hét alatt robbanásszerűen drágult a műtrágya ára. Ez a költség az agrárium minden szektorát érinti, csakúgy, mint az energia fokozatos drágulása.

"Azok a műtrágyák, amelyekért egy éve 150 és 200 euró között fizettünk tonnánként, most 800 eurónál járnak. Ez egy borzasztó költség. És ráadásul hiány is van! Vagyis a jóval magasabb költségekhez hozzá kell tenni, hogy az áruk kínálata is szűkös" - magyarázta Laurent Gomand, belga termelő.

Oroszország kulcsfontosságú szereplő a műtrágyapiacon. Az ország tavaly a nitrogénműtrágyák vezető exportőre, a kálium- és foszforműtrágyák második legnagyobb szállítója volt. Ez egy ördögi kör a gazdaságok és végső soron a fogyasztók számára is.

"Először is közvetlen hatással van a pénzügyeinkre, mert sokkal magasabbak a termelési költségeink. Ha most nem biztosítjuk a megfelelő mennyiségű műtrágyát a növényeknek, akkor a termelés visszaesik. Tehát ez egy lavina: kevesebb műtrágya, kevesebb termelés és végül hiány a termékből!" - folytatta Laurent Gomand.

A műtrágyához való hozzájutás nehézségei veszélyeztetik a vállakozások gazdasági egyensúlyát, mert a következő hónapokra nem tudnak tervezni.

Az EU dolgozik azon, hogyan lehetne a konfliktus ágazatra gyakorolt hatásait enyhíteni. A mezőgazdaságért felelős miniszterek is találkoznak Brüsszelben, az Európai Bizottság pedig várhatóan napokon belül ismerteti a termelőket segítő javaslatait.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá