NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Brüsszelben próbálták újraéleszteni az EU-török párbeszédet

Brüsszelben próbálták újraéleszteni az EU-török párbeszédet
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Emberi jogi szervezetek a török aktivisták szabadon engedését követelték

HIRDETÉS

Török és uniós diplomaták tárgyaltak Brüsszelben, hogy csökkentsék az egyre növekvő feszültséget a tagjelölt állam és az EU között.

Kevés kézzelfogható eredményt hoztak a megbeszélések, miközben többen a csatlakozási tárgyalások befagyasztását szorgalmazzák.

- Ahogy azt eddig is következetesen tettük, hangsúlyoztuk, hogy az együttműködésünket és a párbeszédünket is konkrét, pozitív lépéseknek kell alátámasztania a jogállamiság, az alapvető szabadságjogok és a az uniós tagállamokkal való bilaterális kapcsolatok terén is – mondta az unió külügyi főképvsielője,Federica Mogherini.

A tavalyi sikertelen puccskísérlet óta több tízezer embert, köztük újságírókat és emberi jogi aktivistákat tartóztattak le, illetve börtönöztek be Törökországban.

- Hogy újságírók, vagy aktivisták, az nem számít. A különbség az, ha egy újságíró szabadon teszi a dolgát, illetve ha egy úgynevezett újságíró terrorszervezeteket támogat – mondta Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter.

Eközben emberi jogi szervezetek tüntettek Brüsszelben és több európai nagyvárosban társaik szabadon bocsátásáért.

- Ez meghatározó pillanat a civil társadalomnak Törökországban, és meghatározó pillanat a nemzetközi közösség és Törökország kapcsolatában is. Ezeknek a kapcsolatoknak meg kell változniuk, és kollégáinkat ki kell engedni a börtönökből – mondta az Amnesty International regionális vezetője, John Dalhuisen.

Nemzetközi szervezetek 900 ezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy az EU lépjen fel az emberi jogok védelmében Törökországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá

Az EU védelme még az euroszkeptikusok számára is prioritás: exkluzív közvélemény-kutatás