Zenész, festő, író, publicista – drMáriás a kortárs magyar művészet egyik legeredetibb alakja. A Tudósok zenekar vezetője az utóbbi években közéleti-politikai festményeivel nevetteti meg és gondolkodtatja el a közönséget. Portré.
„Pop-művészeti, népművészeti, társadalomkritikus és politikai gyökerekből fakadó kortárs művészet” – így jellemzi immár 40 éve tartó szerteágazó tevékenységét Máriás Béla, vagyis drMáriás.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Újvidéken nőtt fel, ott kezdett zenét tanulni, majd Belgrádban járt egyetemre.
„Édesanyám jazz-zenész volt és komolyzenei szerkesztő. Amikor először elvitt zeneiskolába, az volt az első kínzás vagy megpróbáltatás. Később aztán megszerettem a zenét, nagyon sok koncertre is elvitt, azok is hozzájárultak ahhoz, hogy nagyon sok fajta zenei formát megismertem, amelyek eleinte nem annyira tetszettek, de idővel lekötöttek, az operák világa például.”
1986-ban megalakította a Tudósok zenekart, amelynek magyar és szerb tagjai is voltak.
„Miután zeneakadémiai tanulmányokat folytattam, a művészet racionalizálása annyira felháborított, hogy úgy gondoltam, nagyon fontos egy olyan formációt létrehozni, ahol egy szabály van: hogy nincs szabály.”
Önéletrajzi könyvében egy franciaországi koncertjüktől ezt írja: „A közönség a totális támadásunk után nem tudott mit kezdeni. Joviális keletnémet fizikatanár kinézetünkből nem következtették volna, hogy ennyire elkeseredett állatok vagyunk, minden elvetemültségre hajlamos agyi kamikázék.”
ÚjvidékenBada Tiborral alkotott a legtöbbet, mindenféle műfajokban kipróbálták magukat.
„Bada Dada a legjobb barátom és a legfontosabb alkotótársam volt hosszú éveken át. Tinédzser korunkban együtt kezdtünk fellépegetni, performanszokat csinálni. Sajnos ő már 20 éve nem él.”
Miután 1991-ben kitört a délszláv háború, drMáriás Magyarországra menekült. A zene mellett a festészet is nagyobb szerepet kapott az életében.
A Godot Kortárs Művészeti Intézetben rendezett kiállításon a 60. születésnapját és a Tudósok megalakulásának 40. évfordulóját is ünnepelték az Éljen a diktatúra című tárlaton. A kezdetektől nyomon lehetett követni pályafutását.
Az utóbbi 20 évben egyre több közéleti témájú képet fest, politikusokat, művészeket ábrázol groteszk helyzetekben, híres festők stílusát imitálva. Íme, néhány cím: Soros György vért szív a Magyar Nemzeti Parkban, Baráti vacsora Leonardo műtermében, John Cleese balerinának öltözve érkezik a Pride-ra Matisse műtermében.
„Ez egy folyamatos, hosszú változásnak az eredménye. A művész nem tud elefántcsonttoronyba menekülni, mert olyan nincs. Azok ellen is lehetne szólni, akik a bajokat okozzák vagy éppen a háborúkat. Ezek a történetek bizonyos értelemben mintamesék, avagy tanmesék, amelyek magukban hordoznak többet, mint egy-egy szereplő, mert mögöttük felsejlik az egyetemes.”
Az utóbbi években kiemelt figyelmet szentelt Orbán Viktornak és Magyar Péternek. Egyik képén „Orbán Viktor tripla Popeye-ként megalapítja a Digitális Polgári Köröket Jeff Koons műtermében” egy másikon „Ursula von der Leyen megmenti a Szent Sebestyénként lenyilazott Magyar Pétert Trophime Bigot műtermében”.
Videón is megelevenítette a két politikust alkotótársával, Lehel Olivérrel, mesterséges intelligencia használatával. Magyar Péter westernhősként tűnik fel, Orbán Viktor pedig balerinaként.
„A politikus valahol olyan, mint egy balettművész vagy színész. Kiáll egy színpadra, és az előadásával meg kell győzni az embereket, hogy minden jobb lesz, minden problémájuk meg lesz oldva, miközben tudja, hogy persze, hogy nem lesz.”
drMáriás a festészet és a zene mellett az irodalomban is kipróbálta magát. Írt több regényt, esszéket, albumaiban pedig novellaszerű kommentárokat fűz a képeihez.
„Nagyon nehéz ezt megnevezni, mert lehetne posztmodernnek, kortársnak, pop-artnak, kísérletinek, szoc-artnak, szocreálnak, hibrid művészetnek és így tovább. Én kortárs reneszánsz művészetnek szeretném ezt nevezni Sok benne a múlt, amelyből merítkezik, ugyanakkor mégis a mai kor szellemiségével szólítja meg a nagyérdeműt.”
Azzal egyáltalán nem foglalkozik, mi lesz a munkássága örökségével.
„Úgy gondolom, hogy el fognak felejteni, ahogy mindenkit előbb-utóbb elfelejtenek. És nagyon jó, hogy az emberiség mindenkit elfelejt, mert jönnek majd idővel az újabb, érdekes, aktuális és a korra jellemző meghatározó emberek. Én a mában élek, próbálok a tevékenységemmel hatni az emberekre pozitív értelemben, bátorítani őket és bizonyos értelemben felszabadítani".