Csajkovszkij Diótörője Európa legrégebbi operaházában, a nápolyi Teatro San Carlóban.
Csajkovszkij Diótörője az a klasszikus balett, amely hagyományosan a karácsonyi ünnephez kapcsolódik. Az időtlen zene és koreográfia a nápolyi Teatro San Carloban is otthonra lel – ezzel indítja a 2016-os szezont a Musica.
Akik szeretik a balettet, azok őszintén szeretik
Nápoly számos természeti és épített csodával rendelkezik – ezek egyik Európa legrégebbi operaháza, a Tatro San Carlo. Idén a karácsonyi szezonban egy klasszikus ünnepi darabot állítottak színpadra: Csajkovszkij Diótörőjét, melynek eredeti korográfiáját Marius Petipa és Lev Ivanov jegyzi.
A Musica az álomszerű romantikus mesét életre keltő táncosokat szólaltatta meg: Anbeta Toromani és Alessandro Macario állt kameránk elé, akik egymás szavába vágva meséltek szerepükről, illetve a táncos létről úgy általában.
- Ebben a tündérmesében én vagyok a herceg, ő pedig a Cukorszilva Tündér – kezdte Alessandro.
- Én egy finom, éteri lény vagyok. Édes, de nem túlzottan édes, elegáns – folytatta Anbeta.
- Ő egy birodalom hercege, magas kifinomult, szép ruhával, lóval – folytatta szerepének elemzését Alessandro, bát itt kissé elnevette magát. – Tulajdonképpen lovam nincs is.
- Szőke, kék szemű – vágott közbe Anbeta.
- Szőke, kék szemű, szóval a tipikus nápolyi herceg… csak vicceltem.
- A Nutcracker kettősének, de tulajdonképpen az egész zenének elképesztő dimenziói vannak, ami a táncban is nagyon sok lehetőséget teremt, vagyis ez a mű tényleg egy táncos álma – fordította komolyra a szót Anbeta. – A zenei ötleteket a táncon keresztül értelmezni elég nehéz. Az ember megpróbál könnyed, kecses lenni… ami nem könnyű akkor, amikor komoly fizikai erőfeszítést kell tenni, miközben mindennek simának és természetesnek kell látszania – de hát ez a balett varázsa.
- A táncosoknak külön nyelvük van, méghozzá elég összetett nyelv – folytatta a táncosnő. – Pontos mozdulatokat teszünk, érzelmeket, cselekedeteket mímelünk, de ezeket meg kell magyarázni ahhoz, hogy érthető legyen.
- Akik szeretik a balettet, azok őszintén szeretik. És ha az ember szerelembe esik, nehéz megállni még akkor is, amikor valaki azt mondja: felejtsd el, ennek nincs jövője. Ez benne a szép: az ember csinálja tovább, őrült szerelembe esik, és a sok áldouzatról – amit mindenkinek meg kell hoznia, különben – megfeledkezik. A balett tényleg egy álomvilág, sokkal inkább, mint bármi más.