Az Európai Központi Bank nagy valószínűséggel csütörtökön kamatot emel, a befektetők szinte biztosra veszik a lépést, ám a döntés kényes, mert az inflációt főleg az energia hajtja, miközben az alapfolyamatok már enyhülnek.
Frankfurt csütörtökön szinte bizonyosan lépni fog.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A piaci árazások szerint egy negyed százalékpontos kamatemelés gyakorlatilag borítékolható, ami az Európai Központi Bank betéti kamatát 2,25%-ról 2,5%-ra emelné.
Az teszi nehézzé a döntést, nem az, hogy az EKB lép-e, hanem hogy miért, és hogy az indoklás kiállja-e az adatok próbáját.
A folyamat most felgyorsult: az EKB június 11-én három év után először emelt kamatot, a betéti rátát 2%-ról 2,25%-ra húzva fel az iráni háború okozta energiapiaci sokkra reagálva, majd júliusban változatlanul hagyta a kamatokat, miközben Christine Lagarde szigorú hangvételben szeptemberre mutatott előre.
Az augusztusi inflációs adatok eloszlatták a maradék kételyeket: az euróövezeti infláció 3,3%-ra gyorsult a júliusi 2,9%-ról, ezzel 2023 szeptembere óta nem látott szintre, miközben az energiaár-infláció 10,3%-ról 14,3%-ra ugrott.
Az infláció nem gyűrűzik tovább
Ha a fő inflációs mutató mögé nézünk, egészen más kép rajzolódik ki.
A maginfláció, amely kiszűri az energiát, az élelmiszereket, az alkoholt és a dohányt, valójában 2,5%-ról 2,4%-ra csökkent. A bérekhez és a belföldi kereslethez legszorosabban kötődő szolgáltatási infláció 3,3%-ról 3%-ra esett.
Más szóval, továbbra is kevés jel utal arra, hogy a drága energia széles körben beépülne más árakba. A közgazdászok ezt nevezik „másodkörös hatásoknak”, és éppen ezek hiánya a legerősebb érv a szigorítás ellen.
Az EKB saját kutatásai is alátámasztják ezt a különbségtételt.
Egy kedden publikált tanulmányban az EKB közgazdászai arra jutottak, hogy az energiainfláció január és május közötti emelkedésének mintegy 90%-át geopolitikai feszültségek által kiváltott kedvezőtlen kínálati tényezők magyarázzák.
„Ezúttal az energia-kínálati sokk dominál, miközben a kereslet és a költségvetési élénkítés szerepe csekélyebb” – írták a közgazdászok, hozzátéve: „ezek a különbségek kulcsfontosságúak annak megértéséhez, miért térnek el a monetáris politikai reakciók”.
Ezzel szemben a 2021–22-es áremelkedési hullám „nagymértékű és példátlan kínálati és keresleti tényezők kombinációjából” fakadt, ezért emelte akkor az EKB „erőteljesen és tartósan” a kamatokat, nem pedig fokozatosan.
Az uniós országok közötti szórás tovább hangsúlyozza, mennyire egyenetlen a helyzet.
Augusztusban az infláció Spanyolországban 4,5%, Németországban 2,9%, Franciaországban 2,7% volt – három olyan gazdaságban, amely ugyanazzal az energiapiaci sokkal néz szembe, mégis egészen eltérő eredményekkel, miközben mindhármat ugyanaz az irányadó kamat érinti.
A gazdasági növekedés további bonyolító tényező.
Az euróövezet a vártnál ellenállóbbnak bizonyult; az ING ezt részben a szerencsének, részben annak tulajdonítja, hogy az ázsiai versenytársakat jobban sújtja a Hormuzi-szoros lezárása, részben pedig a költségvetési élénkítésnek. Az ellenálló képesség azonban nem jelenti azt, hogy a növekedés ne gyorsulhatna, vagy ne kellene gyorsulnia.
Az ING a csütörtökre várt lépést „újabb biztosítéki kamatemelésnek”, illetve „galambhangú kamatemelésnek” nevezi, rámutatva, hogy még 2,5%-on is a betéti kamat abban a sávban marad, amelyet maga az EKB tekint semlegesnek.
További lépések már azt jelentenék, hogy a döntéshozók kifejezetten restriktív politikát tartanak szükségesnek – ez pedig egészen más természetű megítélés lenne.
Mindenki egyszerre készül kamatot emelni
Az EKB nincs egyedül a lépéseivel, és ez az euró szempontjából sem mindegy.
A Federal Reserve szeptember 15-én és 16-án ülésezik; elnöke, Kevin Warsh első jackson hole-i beszédében amellett érvelt, hogy a pénzügyi feltételek nem szigorúak, az alapinfláció pedig nem javult.
A befektetők a nyilatkozat előtt nagyjából egy a háromhoz esélyt adtak egy amerikai kamatemelésnek, mostanra viszont 60%-ra teszik annak valószínűségét, hogy a Fed a célsávot 3,5–3,75%-ról 3,75–4%-ra tolja fel.
Utána, szeptember 17-én és 18-án a japán jegybank következik; a piacok 80–90%-os eséllyel számolnak azzal, hogy a kamat 1,25%-ra emelkedik.
Ezzel szemben a brit jegybanktól azt várják, hogy szeptember 17-én változatlanul, 3,75%-on hagyja az irányadó rátát, mivel jelenleg jóval magasabb kamatszintet tart fenn, mint a többi nagy jegybank.
Ha a Fed emelne, miközben az EKB kivárna, a dollár erősödne az euróval szemben, ami Frankfurt számára egyszerre lenne előnyös és hátrányos.
A gyengébb euró versenyképesebbé teszi az európai exportot, ugyanakkor drágítja az importot, és mivel az olajat és a gázt dollárban jegyzik, éppen azokat az energiaköltségeket hajtaná feljebb, amelyek az inflációs gondok fő forrásai.
Összességében vehetjük készpénznek, hogy szeptemberi kamatemelésre sor kerül az EKB-nál, de az is valószínűsíthető, hogy ez nem oldja meg a jegybank jelenlegi dilemmáját: úgy emel hitelköltségeket egy olyan infláció ellen, amelyre alig van ráhatása, hogy közben olyan támogatást von meg, amelyre a gazdaságnak még szüksége lenne.