A hónap elején Oliver Blume vezérigazgató közölte a dolgozókkal, hogy a vállalatnak véget kell vetnie annak a három évtizedes munkahelyvédelmi ígéretnek, amely 2029-ig tiltotta volna az elbocsátásokat. A Manager Magazin szerint a gyár középtávon munkahelyek felszámolását tervezi.
A bajba jutott német autóipari óriás, a Volkswagen cáfolta azt a jelentést, amely szerint akár 30 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi.
"Nem erősítjük meg ezt a számot" - idézte a Volkswagen szóvivőjét a Manager Magazin a tervezett létszámleépítésről szóló beszámolója nyomán. "Egy dolog azonban világos. A Volkswagennek csökkentenie kell költségeit németországi telephelyein. A márka csak így tud elég pénzt keresni a jövőbeli beruházásokhoz" - közölte.
"Hogy ezt a célt hogyan érjük el a munkavállalók képviselőivel együtt, az a közelgő tárgyalások része" - mondta a cég szóvivője.
Csökken a beruházások finanszírozása
A Manager Magazin arról számolt be, hogy az autógyártó középtávon a munkahelyek megszüntetését fontolgatja. A lap szerint Arno Antlitz pénzügyi igazgató azt is tervezi, hogy a következő öt évben 160 milliárd euróra csökkenti a beruházások finanszírozását.
Ez 10 milliárd eurós csökkentés a VW korábbi bejelentéséhez képest, amely szerint a középtávú tervezési cél 2025 és 2029 között 170 milliárd euró lenne.
A hónap elején Oliver Blume vezérigazgató közölte a dolgozókkal, hogy a vállalatnak véget kell vetnie a három évtizedes munkahelyvédelmi ígéretének, amely 2029-ig megakadályozta volna az elbocsátásokat.
A kijelentések felháborodást váltottak ki a munkavállalók képviselői és aggodalmat a német politikusok körében.
A Jefferies befektetési bank elemzői szerint a VW két-három gyár bezárását fontolgatja, ami akár öt németországi telephelyet is veszélybe sodorhat, és 15 ezer munkahelyet fenyeget.
Veszélyben a kutatás és a fejlesztés
A német üzleti lap cikke szerint azonban a munkahelyek megszűnése ennek akár a duplája is lehet, leginkább a kutatás-fejlesztési részlegekben.
Az elmúlt években a befektetők kritizálták a VW beruházásokra fordított kiadásait, azzal érvelve, hogy ez csökkenti a részvényesek számára osztalékként rendelkezésre álló pénzösszeget.
A német kormány is beszállt a vitába. Robert Habeck német gazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány vizsgálja a Volkswagen támogatásának lehetőségeit, mivel elismeri a vállalat jelentőségét az ország számára. "A VW központi jelentőségű Németország számára" - jelentette ki.
A VW-válság hatására Habeck hétfőre autóipari csúcstalálkozót hívott össze. A Német Autóipari Szövetség (VDA) és az IG Metall szakszervezet mellett a legnagyobb autógyártók és beszállítók vesznek részt a megbeszélésen - jelentette be csütörtökön a német gazdasági minisztérium.
Mint arról beszámoltunk, a vezető német autógyár bejelentette, nem képesek anélkül átállni az elektromos autók gyártására, hogy csökkentenék a költségeiket a romló gazdaság és a kínaiak által diktált kemény verseny miatt.