A nyugat-európai tőzsdék mínuszban, a budapesti pluszban zárta a hetet

A nyugat-európai tőzsdék mínuszban, a budapesti pluszban zárta a hetet
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nehéz héten vannak túl az európai tőzsdék, és a rossz hangulat péntekre sem múlt el. Ugyan napközben a javuló ázsiai eredmények és a vártnál jobb

HIRDETÉS

Nehéz héten vannak túl az európai tőzsdék, és a rossz hangulat péntekre sem múlt el. Ugyan napközben a javuló ázsiai eredmények és a vártnál jobb amerikai foglakoztatási adatok láttán a vásárlói kedv javult, a nap végére mégis negatívba fordultak a vezető nyugat-európai indexek.

A frankfurti DAX 1,3, a párizsi CAC 40 1,6, a londoni FTSE pedig 0,7 százalékkal zárt lejjebb, mint csütörtökön.

Francis Lun részvénypiaci elemző szerint a tőzsdéken nem múlik az eladási hullám, mert alapvetően nem változott a környezet. A kínai gazdasági növekedés továbbra is lassul, ahogy azt az adatok mutatják, közben a tőke pedig kifelé áramlik Ázsiából.

A budapesti BUX a hetet viszonylag enyhe esésekkel megúszta, péntekre pedig pozitívba fordult, amit a Richternek köszönhet. A gyógyszeripari cég részvényei értéke 3,1 százalékkal emelkedett. 10,4 milliárd forintos forgalom mellett a BUX 1,5 százalékot erősödött.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál