A tudósok a világ egyik utolsó vadon élő ökoszisztémáját térképezik fel, hogy segítsenek nekünk megérteni, „mit veszítettünk el máshol”.
Fészkelő teknősök, halakkal teli korallzátonyok és rejtélyes mélytengeri élőlények: ezt találták a tudósok a világ utolsó, nagyrészt érintetlen ökoszisztémáinak egyikében.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Két távoli korall-atoll a Csendes-óceánon jelenleg vizsgálat alatt áll, hogy támogassa a helyi és globális természetvédelmi erőfeszítéseket.
Bikar és Bokak 2025-ben váltak a Marshall-szigetek első nemzeti tengeri szentélyeivé. Azóta a tudósok azon dolgoznak, hogy átfogó ökológiai alapállapotot határozzanak meg a 48 000 négyzetkilométer kiterjedésű területre, az égtől a szárazföldön át a tengerig.
Eredményeik messze túlmutatnak a távoli atollokon, amelyek a legközelebbi lakott atolltól mintegy 116, illetve 385 kilométerre fekszenek.
„A legjobb ökológiai referenciarendszerek közé tartoznak, amelyek segítenek jobban megérteni, mit veszítettünk el másutt, és alapvető betekintést nyújtanak a hatékony természetvédelmi és helyreállítási erőfeszítésekhez” - mondja Alan Friedlander tengerökológus, a Hawai’i Egyetem munkatársa.
Friedlander vezető tudósként szolgált a Bikarban és Bokakban végzett közös expedíción, amelyet a Pristine Seas, a National Geographic felfedezője, Enric Sala által alapított globális természetvédelmi és kutatóprogram szervezett a létfontosságú óceáni területek védelme érdekében.
Azt találták, hogy ez „a térségben fennmaradt egyik legérintetlenebb ökoszisztéma, sőt talán az egész világon az egyik legérintetlenebb”.
„Kincsek az egész bolygó számára”: mit tanulhat a világ a távoli ökoszisztémákból
Bikar és Bokak kiterjedt megfigyelése 2023-ban alapozta meg a védett terület létrehozását.
A kutatókat a Marshall-szigetek közösségi alapú természetvédelmi nemzeti keretrendszere vezérelte, amely a természeti erőforrások védelmét célozza „miközben biztosítja, hogy a szigeteken az élet generációkon át virágozhasson” - magyarázza Friedlander, aki az atollok ökoszisztémáiról szóló friss tanulmány (forrás: angol) vezető szerzője.
„Bikar és Bokak nemcsak a Marshall-szigetek, hanem az egész bolygó kincsei, az Utirik Atoll közösségének ajándékai, amely hagyományosan és éberen őrzi ezeket a törékeny ökoszisztémákat már évtizedek óta” - teszi hozzá.
Bár az atollok csak nemrég kaptak nemzeti védelmet, már régóta közösségi gondoskodás alatt állnak: a főnökök „mo” vagy „tabu” területeket jelöltek ki. Ezekben a zónákban korlátozzák az emberi tevékenységet, így a természet pihenhet és regenerálódhat - ezt a megközelítést beépítették az országos keretrendszerbe is.
Ennek eredménye egy olyan ökoszisztéma, amely páratlan bepillantást enged abba, hogyan működik az élet, ha az emberi befolyás minimális.
„A Marshall-szigetek kormányát megilleti az elismerés előrelátásáért, hogy megóvta ezeket a globális biodiverzitási forrópontokat, ahol az emberi tevékenység távoli, az élőhelyek pedig hemzsegnek az élettől” - mondja Friedlander. „Ahogy az emberi tevékenységek egyre inkább fenyegetik a biodiverzitást, a jelentős emberi hatásoktól mentes területek létfontosságú menedékhelyekként szolgálnak.”
A kutatók szerint az ilyen nagy tengeri védett területek világszerte fontos viszonyítási pontot jelentenek annak megértéséhez, hogyan épülnek fel a trópusi óceáni ökoszisztémák, és hogyan változhatnak az emberi tevékenység által formált korszakban.
Élettel teli távoli atollok, miközben máshol hanyatlik a vadvilág
Bikar és Bokak ritka ellenpontot kínál a világ nagy részéhez képest. A WWF 2026-os Élő Bolygó Jelentése szerint 1970 óta világszerte átlagosan 73 százalékkal estek vissza a megfigyelt vadon élő populációk, a tengeri populációk pedig 59 százalékkal.
2023 januárja és 2025 májusa között a korallfehéredést okozó hőstressz a világ korallzátonyainak 84 százalékát érintette, és az óceánnak mindössze körülbelül 3,5 százalékát tekintik teljesen vagy nagymértékben védettnek.
Palackos merülést, víz alatti videót, mélytengeri kamerákat és tengeralattjárót használva a Pristine Seas tudósai olyan csendes-óceáni ökoszisztémákat vizsgáltak, amelyek ezzel szemben viszonylag érintetlenek maradtak.
A két atollon összesen 15 költő vagy feltehetően költő tengeri madárfajt és több mint 260 zátonyhal-fajt találtak, valamint nyílt vízi csúcsragadozókat, köztük cápákat, jacks és wahoo halakat. A kamerák és a tengeralattjáró „meglepően sokféle és alig ismert mélytengeri közösségeket” is feltártak, és a kutatók szerint a feljegyzett halfajok közül kettő a tudomány számára is új lehet.
Fészkelő zöld tengeri teknősöket is megfigyeltek Bikarban.
A két zátony közötti ökológiai különbségeket is észlelték, bár a kutatók szerint egyelőre nem világos, mi okozza ezeket. Bokak zátonyain a korall uralkodik, a halbiomassza pedig körülbelül kétszerese Bikarénak, ahol egyes mélyebb lejtők felszínének több mint felét moszat borítja.
A projekt arra is rámutat, mennyire fontos az ökoszisztémák egészének értékelése annak érdekében, hogy megőrizzék azok integritását, és nyomon kövessék a jövőbeli, klímaváltozás által vezérelt változásokat - teszik hozzá a kutatók, szerintük a jövőbeli vizsgálatoknak a tápanyagáramlásra és az élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatokra is ki kell terjedniük.
Még felelős helyi irányítás mellett sem mentesülnek a legelszigeteltebb trópusi zátonyrendszerek sem az ember okozta éghajlatváltozás globális hatásai alól. A tanulmány szerint egyre gyakrabban érinti őket a korallfehéredés, az óceánok melegedése, a tengerszint-emelkedés és a nyílt óceán által termelt táplálék mennyiségének változása.