Az iráni háború több mint 22 milliárd dollárnyi amerikai lőszert emésztett fel, és stratégiai hiányt okozott több korszerű rakétatípusból. A Pentagon szerint minden szükséges fegyver rendelkezésre áll, saját ellenőrei azonban arra figyelmeztetnek: az elvesztett készletek pótlása évekig tarthat.
Az Irán elleni amerikai hadműveletek nemcsak az Egyesült Államok katonai erejét, hanem annak korlátait is látványosan és ijesztően megmutatták, főleg a szövetségesek számára, akik Ukrajnáért aggódnak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Pentagon főfelügyelőjének első átfogó jelentése szerint a háború „stratégiai készlethiányt” idézett elő a legfejlettebb fegyverek körében, és felszínre hozta az amerikai hadiipar békeidőben kevésbé látványos szűk keresztmetszeteit. Ezek korábban is ismertek voltak, de nem sokat törődtek vele, mert a korábbi időszakok nem fenyegettek elhúzódó rakétaháborúkkal.
Az amerikai védelmi minisztérium adatai szerint a hadműveletek költsége június végéig elérte a 33,4 milliárd dollárt, amiből 22 milliárdnál is többet tett ki a felhasznált lőszerek értéke. Pete Hegseth védelmi miniszter később már 37,5 milliárd dolláros összköltségről beszélt.
Ezek az adatok azonban még nem tartalmazzák a konfliktus valamennyi közvetett kiadását és az azóta folytatott műveletek teljes költségét. Az amerikai erők több mint 13 ezer iráni célpontot támadtak, miközben iráni rakéták és drónok százait kellett megsemmisíteniük.
Nem mindenből van hiány
A „lőszerhiány” kifejezés kissé félrevezető: az Egyesült Államoknak továbbra is hatalmas készletei vannak tüzérségi lövedékekből, aknagránátokból és hagyományos légibombákból. A probléma a rendkívül drága, bonyolult és lassan gyártható precíziós fegyvereket érinti.
Ezek közé tartoznak a Patriot és THAAD légvédelmi elfogórakéták, valamint a Tomahawk cirkálórakéták, az ATACMS harcászati rakéták és az újabb PrSM precíziós csapásmérő fegyverek. Éppen ezekre lenne szükség egy Kína vagy Oroszország elleni esetleges konfliktusban is.
A Reuters korábbi értesülése szerint az iráni háború februári kezdete után az Egyesült Államok felhasználhatta Patriot elfogórakétáinak mintegy 65 százalékát, THAAD-készlete pedig legalább 38 százalékkal csökkent. A hadsereg az ATACMS-rakéták és az azok leváltására szánt PrSM-ek rendelkezésre álló mennyiségének csaknem egészét is elhasználta, a Tomahawk-készletből pedig szintén jelentős arány fogyott el.
A védekezés emésztette fel a készleteket
A hiány egyik tanulsága, hogy a fegyvereket nem elsősorban Irán megtámadása, hanem a meglepően heves és precíz iráni válaszcsapások kivédése emésztette fel. Egyetlen támadó rakéta elpusztítása általában kettő, esetenként még több Patriot vagy THAAD felhasználását követelheti, vagyis a légvédelem messze nem 1:1 arányú.
A költségarány különösen kedvezőtlen a drónok esetében. Egy viszonylag olcsó, néhány tíz- vagy százezer dollárból előállítható pilóta nélküli repülőeszköz ellen gyakran több millió dolláros rakétát kell bevetni. Iránnak ezért nem kell technológiai fölénybe kerülnie, mert számára elegendő sok, és különböző irányba küldött drónnal túlterhelnie a védelmet, és rákényszerítenie az ellenfelet legértékesebb rakétáinak elhasználására.
A Council on Foreign Relations augusztusi becslése szerint több mint 1500 Patriot rakétát lőttek ki, miközben az amerikai készletekben kevesebb mint 830 maradhatott. A háború kezdetén rendelkezésre álló 452 THAAD elfogóból pedig nagyjából 40 százalékot használhattak el.
Nem pénz, hanem idő kérdése: sok pénzzel sem lehet azonnal rakétát gyártani
A készleteket nem lehet egyszerűen egy nagyobb költségvetési kerettel feltölteni. A konfliktus kezdetekor a Patriot-rakéták éves gyártása körülbelül 600 darab, a THAAD elfogóké mindössze 96 darab volt. A Tomahawkokból évente nagyjából kétszáz készült, az új megrendelések teljesítési ideje pedig megközelíthette a három évet.
A gyártást korlátozza a szilárd hajtóanyagú rakétamotorok, a különleges robbanó- és hajtóanyagok, az elektronikai alkatrészek, valamint a megfelelően képzett munkaerő hiánya. Egy rakétagyártó sor kapacitásának bővítése önmagában sem elegendő, ha valamelyik beszállító nem képes ugyanilyen ütemben több motort, keresőfejet vagy irányítóegységet előállítani.
A vállalatok ráadásul csak hosszú távú, garantált megrendelések esetén hajlandók milliárdokat fektetni új üzemekbe és a munkaerőképzésbe.
A Pentagon többéves szerződésekkel, előlegfizetésekkel és a termelési célok jelentős emelésével próbálja ösztönözni a hadiipart. A főfelügyelő megállapításai szerint azonban a legfontosabb készletek háború előtti szintre való visszaállítása még optimális esetben is két-három évet vehet igénybe. Az AP által ismertetett jelentés már hivatalosan is elismeri, hogy az utánpótlás rendszerében ipari szűk keresztmetszetek alakultak ki.
Washington kénytelen rangsorolni a fenyegetéseket.
Az iráni háború lőszerigénye közvetlenül érinti az Egyesült Államok más térségekben vállalt kötelezettségeit. Ugyanazokra a Patriot rakétákra van szüksége Ukrajnának az orosz ballisztikus rakéták ellen, az amerikai erőknek és szövetségeseiknek a Közel-Keleten, valamint Japánnak, Dél-Koreának és Tajvannak egy esetleges ázsiai válságban.
Egy Ukrajnának átadott elfogórakéta hiányzik a Perzsa-öbölben vagy a csendes-óceáni térségben; egy Közel-Keletre átcsoportosított készlet pedig gyengítheti a Kína elrettentésére szánt tartalékot. Az Egyesült Államok már Európában és Ázsiában tárolt fegyvereket is a Közel-Keletre irányított, ami tovább növelte a katonai tervezők aggodalmait.
Donald Trump és a Pentagon vezetése következetesen tagadja, hogy az amerikai hadsereg kifogyna a fegyverekből. Ez szűken értelmezve igaz is, mert az Egyesült Államok továbbra is képes csapásokat mérni és megvédeni erőit. A valódi kérdés azonban nem az, maradt-e még rakéta a raktárakban, hanem hogy mennyit lehet felhasználni úgy, hogy egy újabb válság esetén maradjon elegendő.
Irán ezzel stratégiai figyelmeztetést adott Washingtonnak
Egy regionális középhatalom is képes volt hónapok alatt jelentősen megterhelni a világ legerősebb hadseregének legértékesebb készleteit. Egy Kína elleni, jóval nagyobb szabású háborúban a felhasználás még gyorsabb lenne – miközben Peking hadiipara nagyobb kapacitással és rövidebb utánpótlási útvonalakkal rendelkezne.
Az amerikai fegyverkezés eddig elsősorban arra épült, hogy kevés, rendkívül fejlett eszközeivel legyőzi a gyengébbet. Irán azonban arra figyelmeztet, hogy a modern háborúban a mennyiség ismét önálló hadászati tényezővé válhat.