A közel-keleti olajexport súlyosan visszaesett, a Hormuzi-szoros forgalma pedig töredéke a háború előttinek. A Brent mégis csak megközelítette, de nem törte át tartósan a százdolláros határt. Miért?
A látszólagos ellentmondás mögött alternatív útvonalak, gyengülő kereslet, növekvő amerikai kitermelés és hatalmas kínai tartalékok állnak. A nyugalom azonban csalóka: a fizikai olajpiac egyes részein már jóval száz dollár fölötti árak alakultak ki, a dízelhiány pedig súlyosabb lehet, mint maga a nyersolajválság.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A világpiaci Brent olaj ára szeptember 8-án hordónként 99 dollár közelébe emelkedett, miután az Iránnal szövetséges jemeni húszik szaúdi energetikai létesítményeket támadtak, és ismét lassult a hajóforgalom a Hormuzi-szorosban.
Az olaj azonban az amerikai–iráni konfliktus újabb kiéleződése és a rendkívüli ellátási zavarok ellenére sem tudott tartósan száz dollár fölé kerülni.
Pedig a kiesés első pillantásra indokolná a jóval magasabb árat. Az Argus adatai szerint a közel-keleti termelők napi nyersolajexportja a háború előtti mintegy 18 millió hordóról 11 millióra zuhant. Az amerikai Energiainformációs Hivatal, az EIA becslése alapján a Hormuzi-szoroson 2025 végén még napi 21,6 millió hordó olaj és más folyékony energiahordozó haladt át, 2026 második negyedévében viszont már csak 4,9 millió.
A szoros ugyanakkor nem teljesen zárt. A hajóforgalom időnként szinte leáll, majd egy-egy politikai vagy katonai enyhülés hatására gyorsan újraindul. A Rystad Energy szerint az augusztus 30-án kezdődött újabb harcok előtt napi 8–9 millió hordó jutott át rajta, azóta azonban a napi mennyiség időnként kétmillió hordó alá esett. A több napot figyelembe vevő mozgóátlag még így is 4–5 millió hordó körül van, más iparági becslések pedig 6–8 millió hordós napi exporttal számolnak.
Ez kulcsfontosságú különbség: a piac nem egy hermetikusan lezárt Hormuzi-szorost, hanem egy kiszámíthatatlanul, akadozva működő útvonalat áraz. A Rystad számítása szerint a jelenlegi forgalom mellett a Brent hozzávetőleg 95 dolláros ára tekinthető indokoltnak. Tartós és ellenőrizhető teljes lezárás esetén viszont egészen más árképzés kezdődne.
Meddig pótolhatók a hormuzi szállítások?
Az Öböl menti termelők az elmúlt hónapokban minden elérhető szárazföldi vezetéket, alternatív kikötőt és hajóról hajóra történő átrakási módszert igyekeztek kihasználni.
Szaúd-Arábia kelet–nyugati vezetéke a Perzsa-öböl helyett a Vörös-tenger partján fekvő Janbuba szállíthat olajat. Az Egyesült Arab Emírségek a Habshan–Fudzseira vezetékkel közvetlenül az Ománi-öbölbe, vagyis a Hormuzi-szoroson kívülre juttathatja termelése egy részét. Egyes szállítmányokat Egyiptomon keresztül, a SUMED vezetéken és a földközi-tengeri Sidi Kerir terminálon át exportálnak.
Sidi Kerir kivitele augusztusban napi 2,14 millió hordóra emelkedett, több mint kétszeresére a júniusi szinthez képest. Irak exportja 2,34 millió, az Egyesült Arab Emírségeké körülbelül 2,9 millió, Kuvaité pedig egymillió hordó körül alakult naponta.
Ezek az útvonalak nem képesek teljes egészében helyettesíteni Hormuzt
A vezetékek kapacitása véges, egy részük eleve jelentős kihasználtsággal működik, a szállítás átterelése pedig hosszabb utat, több átrakást és magasabb költséget jelent. Ráadásul a szaúdi Janbu sem biztonságos menedék: a Vörös-tengeri útvonalat a húszik támadásai és blokádja veszélyezteti. A kikötőből induló export augusztusban napi 1,43 millió hordóra esett a megelőző három hónap 3,9 milliós átlaga után.
A világ tehát részben el tudja kerülni Hormuzt, de teljesen nem. Ha egyszerre válik tartósan veszélyessé a Hormuzi-szoros és a Vörös-tenger déli bejárata, a Bab el-Mandeb-szoros, a közel-keleti olajexport két legfontosabb tengeri kijárata szűkülne be.
Mikor lenne tartósan száz dollár felett a Brent?
A legfontosabb kérdés nem az, hogy a Brent néhány órára vagy napra átlépi-e a száz dolláros lélektani határt, hanem az, hogy mi tarthatná ott hosszabb időn keresztül.
Ehhez több kedvezőtlen fejlemény egybeesése kellene: a Hormuzi-szoros tartós és csaknem teljes lezárása; a Vörös-tengeri kerülőút további szűkülése; szaúdi vagy emírségekbeli termelő- és exportlétesítmények súlyos károsodása; a kínai vásárlások újbóli megugrása; valamint a stratégiai és kereskedelmi készletek gyors apadása.
Az utóbbi veszély már nem elméleti. Az IEA szerint a világ megfigyelt olajkészletei a háború kezdete óta 410 millió hordóval csökkentek, és július végére 7,9 milliárd hordó alá estek. Az ügynökség 2026 harmadik negyedévére napi 1,8 millió hordós globális hiányt becsül. Minél tovább tart a fennakadás, annál kisebb lesz az a tartalékpárna, amely eddig megóvta a piacot a még nagyobb árrobbanástól.
A Morgan Stanley már százdolláros negyedik negyedévi Brent-átlagot vár, míg a Goldman Sachs decemberre 85 dolláros Brenttel számol. A rendkívül eltérő előrejelzések azt mutatják, hogy az ár alakulását már kevésbé a hagyományos kereslet-kínálati modellek, inkább a háború következő fordulata határozhatja meg. Vagyis a reálfolyamatok a politikától, nem pedig a gazdaságtól függenek.
Amerika, Kanada és Guyana enyhíti a hiányt
A mostani válság egyik lényeges különbsége az 1970-es évek olajsokkjaihoz képest, hogy a világ már kevésbé függ kizárólag a közel-keleti termelőktől. Az Egyesült Államok időközben a világ legnagyobb olajtermelőjévé vált, Kanada termelése is növekszik, Guyana pedig gyors ütemben építette ki tengeri olajmezőit.
A Rystad Energy szerint az Egyesült Államok, Kanada és Guyana együttesen napi 1,4 millió hordóval növelheti kitermelését 2026-ban. Ez messze nem pótolja a teljes közel-keleti kiesést, de csökkenti annak erejét, és azt üzeni a kereskedőknek, hogy nem minden elveszett hordó marad tartósan távol a piactól.
Sajátos módon az ukrán támadások által megrongált orosz finomítók is növelték a világpiacon megjelenő nyersolaj mennyiségét. Oroszország kevesebb olajat képes otthon feldolgozni, ezért a kitermelés nagyobb részét nyers formában exportálja. Az orosz kivitel júliusban és augusztusban napi 5,5 millió hordó körül maradt, ami 23 százalékkal meghaladta a februári szintet. Ez azonban csak átmeneti segítség lehet, Moszkva ugyanis 17 éves mélypontra csökkentette idei termelési előrejelzését.
Kína lett az „új keresleti OPEC”
Az olaj árát nemcsak a kínálat, hanem a kereslet is meghatározza. A magas üzemanyagárak, a gazdasági lassulás és a szállítási fennakadások már maguk is visszafogják a fogyasztást. Ezt nevezik keresletrombolásnak: egy bizonyos árszint felett a háztartások kevesebbet autóznak, a légitársaságok járatokat ritkítanak, a vállalatok pedig visszafogják a termelést vagy más energiaforrásra térnek át.
A Rystad szerint a közlekedésben és a petrolkémiai iparban a harmadik negyedévben napi 3,5 millió hordónyi kereslet tűnt el. Ennek több mint fele Kínához köthető, ahol az elektromos autók gyors terjedése és a szénalapú vegyipari technológiák mérséklik az olajigényt.
A világ legnagyobb importőre júliusban és augusztusban napi hétmillió hordóra csökkentette tengeri behozatalát, a februári több mint 11 millióról. Ez akkora változás, hogy egyes elemzők Kínát már az „új keresleti OPEC-nek” nevezik: Peking vásárlási döntései ma már majdnem olyan erősen mozgathatják az árakat, mint a termelői kartell kitermelési határozatai.
Kína ráadásul a Kpler becslése szerint 1,17 milliárd hordónyi tartalékkal rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy hónapokon keresztül visszafogja az importot anélkül, hogy azonnali ellátási válság alakulna ki. A piac ezért arra számít, hogy Pekingnek nem kell pánikszerűen bármi áron közel-keleti olajat vásárolnia.
Lehet, hogy a száz dolláros olaj már megérkezett?
A Brent tőzsdei jegyzése azonban nem feltétlenül mutatja meg, mennyibe kerül a finomítóknak az azonnal megvásárolható, megfelelő minőségű olaj. A fizikai piacon már jóval feszültebb a helyzet.
A novemberi szállításra kínált dubaji és ománi olaj felára hordónként 19–20 dollárra emelkedett. Az ománi határidős olaj ára hétfőn 104,54 dollár, a készpénzes dubaji jegyzés pedig 105,10 dollár volt. Vagyis miközben a hírekben szereplő Brent még nem érte el a száz dollárt, az ázsiai finomítók számára fontos közel-keleti olaj egy része már átlépte azt.
Ennek az az oka, hogy a Brent egy pénzügyi és kereskedelmi viszonyítási pont, nem pedig minden hordó tényleges vételára. A megfelelő helyen, időben és minőségben elérhető fizikai olajért a finomítók kénytelenek jelentős felárat fizetni.
A dízel lehet az igazi gyenge pont
Még súlyosabb a helyzet a feldolgozott termékeknél. Az olajkutak és a nyersolajszállítás mellett finomítók is kiestek vagy csökkentett kapacitással működnek a Közel-Keleten és Oroszországban. A világ más részeinek finomítói pedig nem tudják gyorsan pótolni ezt a veszteséget.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a globális finomítói feldolgozás júliusban csaknem napi ötmillió hordóval maradt el az egy évvel korábbitól. Az orosz, közel-keleti és ázsiai dízelexport napi 1,3 millió hordóval csökkent, ami a tengeri világkereskedelem mintegy ötöde.
Ezért elképzelhető, hogy a válságot nem a százdolláros Brent, hanem a dízel, a repülőgép-üzemanyag és más középpárlatok rendkívüli drágulása teszi igazán fájdalmassá. A nyersolaj elvileg helyettesíthető más termelőktől származó hordókkal, finomítói kapacitást azonban nem lehet egyik napról a másikra felépíteni.
A dízelár emelkedése pedig az egész gazdaságon végigfut: drágítja a közúti áruszállítást, a mezőgazdasági munkát, az építőipart, a hajózást és végül az üzletekben kapható termékeket is. Európának ez különösen kellemetlen, mert a kontinens hagyományosan jelentős mennyiségű dízelimportra szorul.
Mi kellene a tartósan száz dollár feletti Brenthez?
A legfontosabb kérdés nem az, hogy a Brent néhány órára vagy napra átlépi-e a száz dolláros lélektani határt, hanem az, hogy mi tarthatná ott hosszabb időn keresztül.
Ehhez több kedvezőtlen fejlemény egybeesése kellene: a Hormuzi-szoros tartós és csaknem teljes lezárása; a Vörös-tengeri kerülőút további szűkülése; szaúdi vagy emírségekbeli termelő- és exportlétesítmények súlyos károsodása; a kínai vásárlások újbóli megugrása; valamint a stratégiai és kereskedelmi készletek gyors apadása.
Az utóbbi veszély már nem elméleti. Az IEA szerint a világ megfigyelt olajkészletei a háború kezdete óta 410 millió hordóval csökkentek, és július végére 7,9 milliárd hordó alá estek. Az ügynökség 2026 harmadik negyedévére napi 1,8 millió hordós globális hiányt becsül. Minél tovább tart a fennakadás, annál kisebb lesz az a tartalékpárna, amely eddig megóvta a piacot a még nagyobb árrobbanástól.
A Morgan Stanley már százdolláros negyedik negyedévi Brent-átlagot vár, míg a Goldman Sachs decemberre 85 dolláros Brenttel számol. A rendkívül eltérő előrejelzések azt mutatják, hogy az ár alakulását már kevésbé a hagyományos kereslet-kínálati modellek, inkább a háború következő fordulata határozhatja meg.
A piac békére számít – de lehet, hogy túl korán
A száz dollár alatti ár végső soron azt jelzi, hogy a kereskedők többsége még mindig nem számít a közel-keleti export tartós összeomlására. Abban bíznak, hogy a szoros időnként megnyílik, az alternatív vezetékek működnek, az amerikai kontinens többet termel, Kína pedig továbbra is a készleteiből fedezi szükséglete egy részét.
Ez azonban nem ugyanaz, mint a tényleges ellátási biztonság. A fizikai piac felárai, az apadó készletek és a rendkívüli dízelhiány arra figyelmeztetnek, hogy a rendszerben egyre kevesebb a tartalék. A Brent százdolláros határa ezért inkább lélektani jelzőszám, mint valódi választóvonal. A veszély nem akkor kezdődik, amikor az árfolyam kijelzőjén megjelenik a háromjegyű szám: a gazdasági olajsokk egyes részei már most is jelen vannak.