A Montanai Egyetemen a madármegfigyelés a stroke utáni felépülés fontos részévé vált: a kutatók szerint természetes, feszültségmentes módja a kommunikáció gyakorlásának.
Montanában, az Egyesült Államokban egy meglepő állat vált a sztrókon átesett betegek felépülésének részévé.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Cooper-karvaly, Észak-Amerika őshonos ragadozó madara, esélyt adhat a sztrókot túlélőknek arra, hogy kapcsolatot teremtsenek, beszélgessenek és közösséget építsenek a madármegfigyelés köré, ami segíthet visszaszerezni a sztrók után gyakran elvesző kommunikációs készségeket.
A sztrók egyik leggyakoribb következménye a beszéd, a beszédértés, az olvasás és az írás képességének sérülése, amelyet afáziának neveznek. A becslések szerint a sztrókot túlélők mintegy egyharmadát érinti, naponta körülbelül 11,000 embernél alakul ki.
„Az afázia identitáslopás” mondta Catherine Off, a Montanai Egyetem kutatója. „Az afáziás embereknek nincsenek intellektuális problémáik. Önmaguk maradnak, a saját fejükben. A nehézség az, hogy a nyelvi funkciójuk megváltozott.”
Off a Montanai Egyetemen működő Intensive Comprehensive Aphasia Program (ICAP) egyik társ-vezetője, amelynek célja ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozása.
A résztvevők rendszerint heti négy napon, négy héten keresztül vesznek részt a programban, ami nagyjából 80 óra rehabilitációt jelent. Minden sztrókon átesett résztvevőt egy képzett kommunikációs partnerrel párosítanak, általában beszédnyelvi patológia szakos mesterképzésben tanuló hallgatóval, aki a tevékenységek során támogatja a kommunikációt, miközben a madárökológusok a szakmai tartalmat vezetik.
„A kommunikációs funkció addig nem javul, amíg az ember nem akar valamiről kommunikálni” mondta Off. „Most már kiléptünk a terápiás szobából. Azt mondjuk: élvezzék, hogy emberek között vannak, élvezzék a kint létet, és engedjék, hogy a kommunikáció magától megérkezzen.”
Az afáziával élő sztróktúlélőknek gyakran nehéz fenntartani a megszokott beszélgetéseket, és itt lép be a madármegfigyelés: az interakciókat a pusztán nyelvi szintről tágabb kommunikáció felé mozdítja el, például mutogatással, rajzolással vagy fényképek nézegetésével.
A kutatók szerint ez lehetővé teszi, hogy a túlélők akkor is aktív társas kapcsolatban maradjanak, amikor a beszédük erősen korlátozott, derül ki a folyóiratban, a Frontiers in Bird Science (forrás: angol) megjelent új tanulmányból.
Bár a korai eredmények biztatóak, a kutatók hangsúlyozták, hogy a program még mindig koncepcionális szakaszban van, és jelenleg azon dolgoznak, hogy összegyűjtsék a hosszú távú hatékonyságát igazoló, formális klinikai bizonyítékokat.
Javítani kell a sztrókot túlélők életminőségét
A sztrók előfordulása és gyakorisága várhatóan a következő 25 évben tovább fog emelkedni. Jelenleg a felnőttek halálozásának és rokkantságának harmadik vezető oka (forrás: angol) világszerte, és az élete során bekövetkező sztrók kockázata az elmúlt 17 évben több mint 50%-kal nőtt.
Ezzel párhuzamosan folyamatosan nő azoknak a száma, akik túlélnek egy sztrókot, ami rámutat arra, mennyire fontos, hogy idősödve megőrizhessék életminőségüket.
A montanai kutatók arra figyelmeztettek, hogy a megelőzéshez, az akut ellátáshoz és a rehabilitációs szolgáltatásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés tovább nehezíti a felépülést. Úgy vélik, hogy a madármegfigyelés a hozzáférhetőséget is javíthatná.
„A madarak azon ritka dolgok közé tartoznak, amelyekhez bárhonnan lehet kapcsolódni, a szobában ülve és kinézve az ablakon, vagy egy túraútvonalat megtervezve, hogy lásson egy különleges fajt” mondta Victoria Dreitz, az egyetem Vadbiológiai Programjának madárökológusa.
„Ott kezdheti, ahol éppen tart. Mit lát a saját kertjében? Erről szól az egész” mondta Dreitz.