A pusztító földrengés során az Egyesült Államokból kitoloncolt 147 venezuelai közül sokan eltűntek, és rokonaik attól tartanak, hogy meghaltak. A hatóságok egyelőre hallgatnak.
Az Egyesült Államokból kitoloncolt venezuelai állampolgárt szállító repülőgép múlt szerdán érkezett meg, mindössze nyolc órával azelőtt, hogy a föld hevesen remegni kezdett. Közülük sokakat elvittek egy államilag működtetett fogdába, ahol emeletes ágyakon helyezkedtek el, és azt mondták nekik, hogy másnap, az adatfeldolgozás után szabadon engedik őket.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A The New York Times leírja, hogy az épület hirtelen imbolyogni kezdett, és ami korábban egy keserédes hazatérésnek tűnt, hirtelen pusztító tragédiává váltott át. Odabent a deportáltak rémülten ordítottak, sikítottak és kapkodtak, hogy meneküljenek, miközben a falak és a mennyezet leomlott körülöttük, többségüket egy hatalmas törmelékhalom alá temetve – mondta el két túlélő.
„Alig vártuk, hogy visszatérhessünk hazánkba, és újra szabadok lehessünk” – mondta Gutiérrez Rodríguez asszony, akit az amerikai bevándorlási tisztviselők vettek őrizetbe Miamiban, miután közel két évet töltött az Egyesült Államokban. A 45 éves Rodríguez elmondása szerint kirohant a szobából, ahová más nőkkel együtt helyezték el az első emeleten, végig rohant a folyosón, miközben a menekülni vágyó többi deportált lökdöste és rángatta, miután a fal a leverte őket a lábukról.
A lerombolt épület előtt a kormánytisztviselők hat túlélőt pakoltak egy furgonba. A többiekről egyelőre nincs igazolt információ.
Miközben a mentőalakulatok továbbra is holttesteket emelnek ki Venezuelában, és a halálos áldozatok száma 2300 fölé emelkedett, a Trump-adminisztráció által a földrengés napján kitoloncolt venezuelaiak sorsa gyötrelmes válaszkeresésbe taszította hozzátartozóikat.
A venezuelai kormány nem közölte, hogy hány deportált tartózkodott az épületben, amely La Guaira, a legsúlyosabban sújtott állam egy dombtetőn állt, illetve hogy hányan haltak meg. A kormány nem reagált a megkeresésekre, a deportáltak családjai pedig azt mondták, hogy kevés információval látták el őket, és korlátozták a létesítményhez való hozzáférést.
„Senki sem akar elveszíteni egy családtagot, és ha már meghalt, legalább mondják meg, hol van a holtteste, hogy megadhassuk neki a megérdemelt keresztény temetést” – mondta a 42 éves Glina Audivet, akinek a 31 éves testvére, Ángel Romero még mindig eltűnt. „Az Egyesült Államokba ment egy jobb jövő reményében, mert sajnos Venezuelában nincs ilyen.”
Magukra hagyatva, családok utaztak Venezuela-szerte La Guaira-ba, hogy válaszokat követeljenek a kormánytisztviselőktől. Kétségbeesett könyörgésekhez folyamodtak a közösségi médiában, eltűnt szeretteik képeit megosztva, és megszervezték a Vuelo 164 – vagyis a 164-es járat, a venezuelai tisztviselők által használt járatszám – nevű WhatsApp-csoportot.
A keresésük gyakran gyötrelmes napokig tartó küzdelemmé válik, miközben hullaházakban és kórházakban oszló holttesteket kutatnak át, azonosító karkötőket keresve, amelyeket a deportáltak Caracasban, az ország fővárosában való megérkezésükkor kaptak.