22 december 2025 | Euronews
Keresési eredmények 40 Találatok
-
Hollandia Hollandiában egy autó a karácsonyi felvonulás nézői közé hajtott A gelderlandi rendőrség a szerint nem szándékos gázolás történt, de a sofőrt őrizetbe vették. Németországban egy buszmegállóban várakozókat ütött el egy autó, majd tovább hajtott, de a rendőrök elfogták. -
Világ Bajba jutott településeken is segített a spanyol karácsonyi lottó A világ legtöbb nyereményét adó játékaként emlegetik. -
Ukrajna Oroszország és Ukrajna is támadta a másik országot Az orosz erők Zaporizzsját, Donyecket és Odesszát támadták, az ukrán erők orosz olajterminált és egy drónbázist. -
Magyarország A fuvarozók érdekeiért és az útdíjemelések ellen tüntettek a kamionosok Budapesten A fuvarozók a délelőtt folyamán az M3-as bevezetőn gyülekeztek, majd a Hősök terére 50 kamionnal hajtottak be, mert a rendőrfőkapitányság többet nem engedett meg. A kamionosok szerint azok a szervezetek, amelyek a minisztériummal tárgyaltak képtelenek az érdekvédelemre, helyettük ők tárgyalnának. -
No Comment Karácsonyi és ünnepi csemegékből lakmároznak a berlini állatkert állatai A berlini állatkert lakói is ünnepi hangulatba kerültek, miközben jóízűen falatoztak az adventi hangulatú, karácsonyi csemegékkel teli zsákokból. -
Vatikán Finom kritikával illette a hivatalnokait XIV. Leó pápa a kúria év végi nagygyűlésén A pápa szerint a hivatalnokoknak a nagy egyházi és társadalmi problémák megoldásán kellene dolgozniuk ahelyett, hogy adminisztratív feladatokkal és önmaguk előmenetelével törődnek. -
Crossing Cultures Spanyolország és Kína ikonikus ételei: az olívaolaj és a Jinhua sonka ismertetése Andalúziától Kelet-Kínáig két ősi élelmiszertermék mutatja be, hogyan formálják a hagyományok, a földrajz és a szabályozások a globális élelmiszer-örökséget. -
Világ Finnország a korhatár emelésével növeli a katonai tartalékosok számát Alexander Stubb finn elnök aláírta azt a törvényt, amely 65 évre emeli a tartalékosok korhatárát. -
Világ Tömegével pusztulnak delfinek a Fekete-tengerben a háború miatt Oroszország nemcsak az ukrán városokban és ipari létesítményekben tesz kárt a bombázásokkal. A természet legalább akkora veszteségeket szenved. Ukrajna vizes élőhelyei egyensúlya felborult, az ott élő halak és emlősök tömegével pusztulnak. -
Világ Új nukleáris repülőgép-hordozó hajót épít Franciaország Várhatóan 2038-ra áll szolgálatba, 30 vadászgép szállítására lesz alkalmas. -
Dánia Dánia bekérette az amerikai nagykövetet, miután Trump grönlandi különmegbízottat nevezett ki A különmegbízott célja az, hogy az Egyesült Államokhoz csatolja Grönlandot. A dán és a grönlandi miniszterelnök közös nyilatkozatban védte meg Dánia területi szuverenitását. -
Kulturális hírek Meghalt Chris Rea A brit énekes 74 éves volt. Olyan slágereiről volt ismert, mint a Driving Home For Christmas vagy a Road to Hell. -
Tech Hirek Kalózok lemásolták és közzétették a Spotify teljes katalógusát Egy kalózaktivista csoport közölte, hogy „lementette” a Spotify katalógusát, és 256 millió dal metaadatait tette közzé az interneten. A streamingszolgáltató „aktívan figyeli” az esetet. -
The Cube Hogyan keltették Emmanuel Macron megbuktatásának álhírét? A videó több mint 12 millió megtekintést ért el, miután megosztották a Facebookon. -
Földünk „A polip éve”: a klímaváltozás új területekre űzi a tenger legokosabb állatát Idén példátlan számban észleltek közönséges polipokat az Egyesült Királyság vizeiben, de mi áll a ritka elszaporodás hátterében? -
Tech Hirek A Waymo újraindítja önvezető taxijait a San Franciscó-i áramszünet után A robotaxi szolgáltatást órákra felfüggesztették, mivel a járművek egy városszerte zajló áramszünetben nehezen tudták értelmezni a hibás jelzőlámpákat. -
Németország 300 indiai diákot fenyeget a kitoloncolás veszélye Németországban Magas tandíjak és még nagyobb, megszegett ígéretek: az International University (IU) indiai diákjai nem maradhatnak Berlinben, mert az általuk választott egyetem nem rendelkezik a megfelelő akkreditációkkal. -
Ukrajna Putyin háborús céljai szemernyit sem változtak, mondják az amerikai hírszerző ügynökségek Az orosz elnök év végi nyilvános tájékoztatójában is világossá tette, hogy semmit nem enged korábbi háborús követeléseiből, és ugyanerre jutottak az USA nemzetbiztonsági szervezetei is. -
Magyarország Budapest és a kormány iszapbirkózása – máshol konstruktív az együttműködés Európában? Budapest bíróságon támadta meg a kormány extrasarcát, a pert megnyerte, de jogi sikerét a gyakorlatban nem képes érvényesíteni. Megnéztük, hogy fest más európai nagyvárosok együttműködése kormányukkal. -
Aktuális utazási hírek Rómában fizetős lesz jövőre a Trevi-kút közvetlen megközelítése A hatóságok szerint a cél, hogy megakadályozzák, hogy a turisták „fagyit vagy pizzát egy olyan műemléken fogyasszanak, amely megérdemli a kellő tiszteletet”. -
Földünk A klímaváltozás csökkenti a gyerekek magasságát, a páratartalom csak ront a helyzeten Kutatók arra figyelmeztetnek, miszerint a terhesség alatt a szélsőségesen forró, párás időjárási körülmények előre nem látható következményekkel járhatnak. -
Venezuela Újabb tartályhajót vett üldözőbe az amerikai parti őrség Venezuela közelében Egy amerikai tisztviselő szerint a tanker a szankciókkal sújtott árnyékflottába tartozik. Az akció már a második ilyen jellegű művelet a hétvégén, és a harmadik kevesebb mint két héten belül. -
No Comment 4 millió eurós főnyeremény a spanyol karácsonyi lottón A 79 432-es szám nyerte a spanyol karácsonyi lottót; a nyeremény 4 millió euró. A szelvényeket, amelyek darabja 400 ezer eurót ér, az ország különböző pontján adták fel. -
No Comment Százak vesznek részt Kiotó főbb buddhista templomainak év végi nagytakarításán Minden évben százak csatlakoztak a kiotói Higashi-Honganji és Nishi-Honganji templomok év végi nagytakarításához. Ez az önkéntes munka 500 éves hagyomány. -
Football Now Marokkó a Comore-szigetek elleni győzelemmel kezdte az Afrikai Nemzetek Kupáját Lejátszották a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája (AFCON) első mérkőzését. A nyitótalálkozón a házigazda Marokkó 2-0-ra győzött. -
Németország Hogyan gáncsolja a berlini önkormányzat az antiszemitizmus elleni küzdelmet, pedig van rá pénze? Az antiszemitizmus megelőzésére szánt milliók jókora részét fel sem használták a német fővárosban. A bennfentesek megtagadott vagy elsumákolt ellenőrzésekről, késedelmes eljárásokról, a megbízások odaítélése körüli politikai civakodásról, sőt korrupcióról számolnak be. -
No Comment Német paraplégiás mérnök lett az első kerekesszékes az űrben Egy német paraplégiás mérnök tagja volt annak a legénységnek, amely Jeff Bezos Blue Origin nevű vállalatának űrhajójával szuborbitális utat tett meg. -
Kulturális hírek Meghalt James Ransone A Los Angeles megyei orvosszakértői hivatal öngyilkosságnak minősítette a színész halálát. -
Világ Bondi Beach: a merénylők házi készítésű bombákat dobtak a tömegre, de nem robbantak fel A Bondi Beachen 15 ember megölésével vádolt apa és fia hónapokon át tervezte a támadást. -
Egészségügyi hírek Ünnepi dilemma: mennyi alkohol fogyasztása biztonságos? A szakértők egyetértenek abban, hogy az alkohol káros a szervezetre, abban viszont nem, hogy hol legyen a határ. -
No Comment Magas rangú orosz tábornok meghalt moszkvai autóbombában Egy magas rangú orosz katonai vezető életét vesztette Moszkvában, amikor gépjárműve alatt felrobbant egy robbanószerkezet. -
Oroszország Orosz tábornokot öltek meg pokolgéppel Moszkvában - immár a sokadikat Megbízható nemzetközi források szerint a megölt parancsnok altábornagyi rendfokozatú volt az orosz hadseregben. A robbanószerkezet a kocsija alatt lapult. -
Európai hírek Exkluzív: Eva Kaili súlyos vádakkal illeti a belga hatóságokat az újabb brüsszeli botrányok után Az Euronewsnak adott exkluzív interjújában az Európai Parlament volt alelnöke igazságszolgáltatást követel, és súlyos vádakkal illeti a belga hatóságokat a brüsszeli botrányok újabb hulláma után. -
Kulturális hírek Kobyz és a jurta: Közép-Ázsia élő tudása felkerül az UNESCO szellemi kulturális örökség listáira Az ősi kobyz és a nomád jurta, Üzbegisztán, Kazahsztán és Kirgizisztán közös öröksége, felkerültek az UNESCO szellemi kulturális örökség listáira. -
Uzlet A TikTok hosszú bizonytalanság után megegyezett az amerikai működés fenntartásáról A népszerű videóalkalmazás továbbra is működni fog az Egyesült Államokban, miután a ByteDance megállapodott a TikTok amerikai üzletágának egy új közös vállalatba történő átállásáról az amerikai nemzetbiztonság védelmét célzó feltételek mellett. -
Tech Hirek Az USA fenyegeti az európai vállalatokat: miért nem hozhatja a kívánt eredményt Az USA kereskedelmi illetékesei X-en figyelmeztettek: európai szolgáltatók díjakra és korlátozásokra számíthatnak, ha az EU fenntartja „diszkriminatív” techszabályait. -
Gazdaság A leggazdagabb 10% nettó jövedelme: hol állnak Európa legjobban keresői világszinten? A jövedelmi egyenlőtlenség világszerte tartós probléma, de hogyan viszonyulnak egymáshoz a legmagasabb jövedelműek nemzetközi összehasonlításban? -
Kanada Fejtörés Kanadában, hogy Gripen legyen, vagy F-35. A bizalmatlanság jele Trump felé? Kanada döntéskényszerbe került hatalmas légterének védelméről. A legfejlettebb, de drágább amerikai típust válassza, vagy egy szerényebb képességű, ám olcsóbb európai alternatívát? Mindezt akkor, amikor hagyományos szövetségesének támogatása már nem olyan egyértelmű, mint korábban. -
Magyarország Min fog múlni Magyarországon, hogy ki nyeri a 2026-os országgyűlési választást? Kikre támaszkodik a Fidesz hatalma? Mikor dőlt el a 2022-es választás? Hova húznak a kistelepülési véleményvezérek? És mit mutat meg a polgármester ujja? Interjú Szabó Andrea szociológussal, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársával. -
Oroszország „Miért élünk rosszabbul, mint a pápuák?” – beszólások Putyin évvégi tájékoztatóján Az orosz elnök év végi maratoni tájékoztatóján a polgárok is kérdezhettek élőben és online. Néhány kellemetlen kérdés és megjegyzés is átsurrant a cenzúra falán.