Fejtörés Kanadában, hogy Gripen legyen, vagy F-35. A bizalmatlanság jele Trump felé?
Kanada döntéskényszerbe került hatalmas légterének védelméről. A legfejlettebb, de drágább amerikai típust válassza, vagy egy szerényebb képességű, ám olcsóbb európai alternatívát? Mindezt akkor, amikor hagyományos szövetségesének támogatása már nem olyan egyértelmű, mint korábban.
Ezt nem látták jönni
Kanada és legközelebbi szövetségese együtt vonult hadba az első és a második világháború lövészárkaiban, a Csendes-óceánon és Ázsiában, a hidegháború hosszú évtizedeiben, majd Afganisztánban és Irakban is. Ez a kapcsolat nem diplomáciai formulákon, hanem a közös veszteségeken alapult. Éppen ezért minden olyan döntés, ami ezt a hagyományos és bizalmas viszonyt újraértékeli - szükségszerűen fájdalmas.
Kanada viszont nem tekinthet el attól, hogy - merő ellentétben az elmúlt századokkal - újabban több politikai és gazdasági nyomásgyakorlási kísérlet érte legfontosabb szövetségese részéről. Trump hangos víziói az „51. államról”, a sorozatos vámfenyegetések, a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos ismétlődő vádak, végül a Mexikóval fennálló hármas gazdasági együttműködés felmondásának belengetése olyan bizonytalanságot teremtettek, ami sosem volt része a kanadai stratégiai gondolkodásnak.
A SAAB gyártana és eladna Gripeneket Kanadában
Ezért a vadászgép-ügy nem csak technikai vagy pénzügyi, hanem politikai töltetű kérdés is. Gondolnánk, hogy az egész csak annyi, hogy egy kimagasló képességű, de drága amerikai gép versenyez az alacsonyabb költségű svéd vadásszal, de a helyzet ennél sokkal összetettebb.
A F-35 Lightning II vitathatatlanul a világ legfejlettebb többfeladatú vadászgépe. Lopakodó kialakítása, szenzorfúziós rendszere, függőleges leszállási és hálózatalapú hadviselési képességei folytán magas intenzitású nagyhatalmi konfliktusokra optimalizálták, amelyekben az ellenséges légvédelem áttörése a fő cél.
A Gripen E/F ezzel szemben csak 4. generációs, nem lopakodó gép, viszont lényegesen olcsóbb a beszerzése és az üzemeltetése. Kisebb logisztikai és környezeti lábnyommal működik, egyben kifejezetten a nemzeti légtérvédelemre, a gyors reagálásra, és az elhúzódó járőrözésre fejlesztették.
Kanada hatalmas légtere, ritka infrastruktúrája és védelmi alapkoncepciója nem igényli az F-35 teljes képességcsomagját
A két modell közti árkülönbség darabáron 31 millió dollár. Ami pedig a fegyverzetet illeti, a Gripen esetében annak döntő része európai gyártóktól biztosítható, a Meteor és az IRIS-T légiharc-rakétáktól az olyan precíziós csapásmérő fegyverekig, mint a német Taurus cirkálórepülőgép. Ez elvben nagyobb politikai és ipari mozgásteret adna Kanadának, csökkentve az amerikai exportkorlátozásoktól és jóváhagyásoktól való függést. Ugyanakkor Ottawa felelőssége maradna annak biztosítása, hogy a Gripen teljes mértékben beilleszthető legyen az észak-amerikai védelmi rendszerbe.
Mi a szerepe Ukrajnának a döntő lépésben?
Kanada az elmúlt két évben következetesen és hosszú távra tervezve támogatta Ukrajnát, nemcsak politikai nyilatkozatokkal, hanem pénzügyi segítséggel, fegyverszállításokkal, kiképzéssel és hírszerzési együttműködéssel is.
Ukrajna szilárd és gördülékeny támogatásának fenntartása hivatkozási pont lehet a Gripen-vásárlásra, mert azt igazolja Kanada felé, hogy a svéd képességek „elég jók” a háborús környezetben is, és magasabb minőség egyelőre szükségtelen. A svéd érvelés egyik fontos eleme, hogy Ukrajna esetében sem a csúcstechnológia minden eleme a döntő, hanem a fenntartható harcképesség. Ez az érvelés Kanadában is visszaköszön: vajon a jövő konfliktusaihoz inkább csúcstechnológiai áttörő képességek, vagy rugalmas, tömegesen fenntartható eszközök kellenek?
Nem kétséges, hogy az F-35 flotta esetében Kanada mélyen beágyazódik az amerikai ellátási, szoftver- és frissítési láncba, ami növeli az USA-tól való függőséget, éppen egy élesedő politikai kapcsolatrendszerben. A Gripen ezzel szemben nagyobb nemzeti szuverenitást ígér az üzemeltetés felett, és kevésbé köti meg Ottawa kezét politikai válsághelyzetekben.
Ha a SAAB betelepül, az jelentős előny lehet Kanada számára, mert magas hozzáadott értékű repülőgépipari munkahelyek, és politikailag „eladhatóbb” védelmi beruházások jönnének létre. A NATO európai tagjai számára pedig némi enyhülést jelentene, ha megtörténne a belépés az észak-amerikai védelmi ipar mélyebb rétegeibe. A Gripen pozicionálása reális alternatíva az F-35-tel szemben, ami geopolitikai súlynövekedés Európának a NATO-n belül.
Kanada tehát valóban törheti a fejét, de nem azon, hogy jó-e az F-35, hanem hogy mire van valóban szüksége és mennyi szuverenitást hajlandó feladni.
Ügyelni kell arra is, hogy mindezek ne jelentsenek stratégiai szakítást Washingtonnal, és ne adjanak adut a NATO ellen hangoskodó amerikai politikusok kezébe. A Kanadai Királyi Légierő működésének ezért beágyazottnak kell maradnia az észak-amerikai védelmi rendszerben. A légvédelemnek, a korai riasztásnak és a harcvezetés kulcselemeinek továbbra is az Egyesült Államokkal közös struktúrákra, így mindenekelőtt a NORAD-ra, azaz az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokságra kell épülnie.
Az Egyesült Királyság szerepe ezzel szemben formálisabb. Ugyan Kanada alkotmányos berendezkedése és a Koronához fűződő kapcsolat politikai-jogi keretet ad a brit–kanadai viszonynak, de közvetlen beleszólást a vadászgép-beszerzésbe London nem gyakorol. A döntés katonai-ipari és szövetségi dimenziói elsősorban Washingtonhoz, nem pedig Londonhoz kötődnek.
