Egy nemzetközi jelentés szerint világszerte legalább 3,7 milliárd dollárt juttattak a nemek közötti egyenlőséget ellenző szervezetekhez 2013 és 2017 között.
Az Overseas Development Institute (ODI) jelentése szerint szélsőséges vallási csoportok és politikai pártok világszerte iskolákat vesznek célba a nemek közötti egyenlőség elleni összehangolt és jól finanszírozott támadás részeként.
A jól ismert konzervatív szervezetek célja, hogy korlátozzák a lányok oktatáshoz való hozzáférését, megváltoztassák a tantervben foglaltakat, és befolyásolják az oktatási törvényeket és politikákat – áll londoni székhelyű, globális ügyekkel foglalkozó agytröszt jelentésében.
A taktikák közé tartozik a szexuális felvilágosítás eltávolítása az iskolákból, a lányok tanulásának megtiltása, a patriarchális nemi sztereotípiák megerősítése a tankönyvekben és a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő nyelvezet elutasítása az iskolákban – írja az ODI.
„Az oktatás a nemek közötti egyenlőség egyik legfontosabb eszköze, képes életeket alakítani. Ez a kutatás bemutatja, hogy a nagy összegekkel finanszírozott szervezetek, politikusok és militáns csoportok egy kis része hogyan akarja megzavarni az oktatás által nyújtott átalakító lehetőségeket” – mondta a The Guardian brit lapnak Ayesha Khan, az ODI vezető kutatója, a jelentés egyik szerzője.
A Whose Hands on our Education (Kinek a kezében van az oktatásunk) című dokumentum szerint 2013 és 2017 között világszerte legalább 3,7 milliárd dollárt juttattak a nemek közötti egyenlőséget ellenző szervezetekhez.
Afrikában 2007 és 2020 között több mint 54 millió dollárt költöttek amerikai székhelyű keresztény csoportok az LMBTQ+ jogok és a szexuális felvilágosítás elleni kampányra. A jelentés szerint a többek között orosz oligarchák és politikai pártok forrásaiból származó finanszírozás új szervezetek létrehozásához vezetett, és arra ösztönözte a meglévőket, hogy a szexuális nevelés és az LMBTQ-jogok ellen kampányoljanak.
Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Németországból és Olaszországból származó adományozók például 2016 és 2020 között több mint 5 millió dollárt költöttek olyan ghánai vallási szervezetek által vezetett vagy támogatott projektekre, amelyek vezetői a melegek jogai ellen kampányoltak.
Az iszlamista finanszírozást az egész muszlim világban nehéz nyomon követni, de Pakisztán például milliárdos szaúdi kölcsönöket és közvetlen támogatásokat kapott, valamint magánfinanszírozást az Öböl-menti államoktól, hogy támogassa a vahhabizmust, a szunnita iszlámon belüli fundamentalista és puritán mozgalmat.
Becslések szerint a szaúdi állami finanszírozás 75 milliárd dollárra rúgott 1979 és 2003 között. Az ázsiai ország tankönyvei a nőket a hagyományok, a kultúra és az erkölcs őrzőiként ábrázolják, a szexuális felvilágosítás továbbra is tabu.
A szervezett erőfeszítések Dél-Afrikában, Brazíliában és a Fülöp-szigeteken is megakadályozták a szexuális felvilágosító kezdeményezéseket, eltávolítva a homoszexualitásról szóló anyagokat, és a szexuális önmegtartóztatást, illetve a „hagyományos családi értékeket” népszerűsítő tartalmakkal helyettesítve azokat.
Chilében a katolikus iskolák olyan oktatási anyagokat használtak, amelyek a férfiakat a háztartás vezetőjeként ábrázolják, a feleségek engedelmességének fontosságát hangsúlyozó üzenetekkel, valamint olyan sztereotípiákkal, amelyek szerint a férfiak intelligensebbek és rátermettebbek a nőknél.
A jelentés azt is felvázolta, hogy világszerte a közvetlen politikai hatalom teszi lehetővé a legregresszívebb politikákat, például azt, hogy a tálib kormány Afganisztánban mindenből kizárja a lányokat, az általános iskola kivételével.
„Egy globális jogkorlátozó mozgalommal és a patriarchális normák újjáéledésével állunk szemben. Meg kell értenünk, hogy az oktatási ágazat valóban súlyos viták színtere” – magyarázta Ayesha Khan.