Apja gigászi árnyékában Philippe de Gaulle tisztes katonai pályát futott be. A Szabad Francia Hadseregben apja vezérlete alatt harcolt a náci megszállás ellen.
HIRDETÉSA két napja elhunyt tengernagyot és szenátort Emanuel Macron méltatta a X-en, és életét az évszázad francia bátorságaként jellemezte.
Philippe Henri de Gaulle volt a francia nemzeti hősnek és az V. Köztársaság létrehozójának utolsó élő gyermeke. Vezetéknevét Philippe Pétainről kapta, akinek az apa akkor még nagy tisztelője volt, majd esküdt ellensége lett, miután a marsall a megszálló németekkel kollaborált a 2. világháborúban.
Philippe haditengerészeti kadét volt, amikor 1940-ben a Wehrmacht lerohanta Franciaországot. Az Egyesült Királyságba szökött, ahol fölesküdött a Szabad Franciaország hadseregnek, majd részt vett a Csatorna hadjáratában. Ott volt az atlanti csatában is, ahol a tét nem volt kisebb, mint az amerikai hadiszállítmányok biztosítása a német tengeralattjáró-falkákkal szemben. Ennek a műveletnek a sikertelensége az egész háború elveszítésével járt volna.
A normandiai partraszállás után részt vett a franciaországi szárazföldi csatában és ott volt Párizs felszabadításakor is, amikor apját a Hon megmentőjeként ünnepelte a főváros lakossága. Őt delegálták a veszélyes feladatra, hogy egyedül és fegyvertelenül tárgyaljon a megadásról a németek azon csoportjával, akik a Bourbon palotába fészkelték be magukat. (Az épület jelenleg a francia Nemzetgyűlés székhelye.)
Párizs után a Vogézekben harcolt, 1944–1945 telén.
A háború utáni karrierje szívós volt, apai segítség nélkül
Méltatói kiemelik, hogy a hadnagyi rangból induló ifjú de Gaulle sosem igényelt és sosem kapott atyai támogatást pályafutása során. 1952-ben bízták rá a 6F haditengerészeti flottilla parancsnokságát, majd 1956-ban lépett elő korvettkapitánnyá.
1961-ben már a Le Picard fregatt parancsnoka, majd a párizsi régió haditengerészeti vezetője lett. 1971-ben érte el az ellentengernagyi rangot. 1976-től az Atlanti Flotta parancsnokaként szolgált, végül 1980-ban lépett elő admirálissá.
Nyugdíjba vonulása után politikai pályára lépett, és párizsi szenátorként lett ismert különböző jobbközép pártokban, ahol a gaulleizmus eszméit képviselte.
Tisztességes és határozott politikusnak ismerték, de befolyása meg sem közelítette 1969-ben elhunyt édesapjáét, akinek kormányzati eszméjén ma is alapul a Francia Köztársaság.