Japán reptéri baleset: nem csoda, hanem fegyelmezett evakuálás mentett ki 379 utast a lángoló gépből

A Japán Légitársaság, a JAL Airbus utasszállítója teljesen kiégett a tokiói Haneda reptéren, 2024. január 2-án
A Japán Légitársaság, a JAL Airbus utasszállítója teljesen kiégett a tokiói Haneda reptéren, 2024. január 2-án Szerzői jogok Kyodo News via AP
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Csak a véletlenen múlt, hogy nem volt akár több száz áldozata a múlt héten a tokiói reptéren történt balesetnek, amelyben egy utasszállító ütközött a parti őrség gépével a futópályán. Illetve: pont nem a véletlen, hanem a tudatosság, a felkészülés volt a döntő; ennek köszönheti életét 400 ember.

HIRDETÉS

A példás fegyelem mentette meg az utasok és a személyzet életét – csupán követték a biztonsági előírásokat. A JAL légiutas-kísérői rendszeres kiképzésben részesülnek, amelyen még az evakuáláshoz szükséges hangerőt és hangszínt is gyakorolniuk kell. Nem véletlen az sem, hogy a japán légitársaságot nemrég a világ egyik legbiztonságosabbjának választották. Tudatos törekvés eredmény, aminek oka egy csaknem harminc évvel ezelőtt történt borzalmas borzalmas légitragédiában gyökerezik.

„Azon a gépen ültem. Mindenki biztonságban van” – írta William Manzione percekkel azok után, hogy kimenekült a Japan Airlines lángba borult gépéből, amely landolás közben a tokiói Haneda repülőtér kifutópályáján belecsapódott egy kisebb gépbe.

A megpróbáltatások után ő és családja „még sokáig sokkos állapotban volt” – emlékezett vissza a történtekre.

Manzione a feleségével és gyermekeivel utazott, amikor a JAL Airbus A350-es leszállás közben egy Bombardier Dash-8-cal ütközött. Az utasszállító pillanatok alatt lángba borult, a fedélzeten tartózkodó 379 személy mindegyikét – utasokat és személyzetet – azonban gyorsan evakuálták.

Csupán tizennégyen sérültek meg könnyebben, a parti őrség gépének hattagú legénységéből viszont csak a kapitány élte túl a katasztrófát.

„Úgy tűnt, mintha eltört volna valami a futóműben, aztán egy hangos csattanás hallatszott. A gép orra a földnek dőlt, a légiutas-kísérők pedig azonnal kiadták az utasításaikat” – idézte fel Manzione a Sky Newsnak adott interjújában.

Nyomban megértette, hogy fegyelmezetten mindenkit igyekeztek nyugton tartani.

A fedélzeten felvett videókon nem látni pánik nyomát. Még akkor sem, amikor a kinti vöröslő fényekből már látszott, hogy komoly baj lehet. A gépből nem hallatszott sikoltozás. Az utasításoknak megfelelően sokan lehajolva, a fejüket karjaikkal oltalmazva vártak a jelre, mikor indulhatnak a kijárat felé.

Bár a borzongató érzés már akkor a hatalmába kerítette, amikor kászálódni kezdett, és az ablakon át felcsapódó lángokat látott, a tragédia valódi súlyára Mantzione is csak akkor ébredt rá, amikor már elhagyta a repülőt. Fegyelmezetten követte a személyzet utasításait, és a többiekhez hasonlóan a gépen hagyta táskáját – okmányaival együtt.

Másként élte át a történteket a csupán 17 éves, svéd Anton Deibe, aki nővérével és szüleivel utazott, majd leszállás után azt észlelte, hogy a kabin megtelt füsttel. „Mindenki japánul kiabált” – nyilatkozta az Aftonladetnak. Azon kevesek közé tartoztak, akik nem beszélték a nyelvet, így ösztönösen azt csinálták, amit a többiek: amikor rájuk került a sor, megcélozták a kijáratot.

Súlyos sérülések nélkül úszták meg a súlyos szerencsétlenséget.

A képzett személyzet

A JAL személyzete tankönyvbe illő módon hajtotta végre a kigyulladt repülő kiürítését – állapították meg a szakértők, akik szerint a légitársaság evakuálási videóját kellene felszállás előtt levetíteni más járatokon is.

Ebben arra szólítanak fel minden utast, hogy „evakuáláskor hagyják a gépen a poggyászt”. Erre ugyan más légitársaságok is felhívják a figyelmet, a JAL járatain azonban azt is megmutatják: milyen kockázatokkal jár, ha valaki a sürgető evakuálás helyett a bőröndjét keresgéli vagy magassarkú cipőben próbál leereszkedni a felfújható csúszdán.

Az evakuálást a hanedai reptéren alaposan megnehezítette, hogy a baleset során meghibásodott az utasszállító hangosbemondó-rendszere, ezért a személyzet csak megafonon vagy hangerővel tudott szót értetni, másrészt a teljes leállás után a gép orra lejtett, ami megnehezítette a közlekedést a folyosón. És közben persze füst töltötte meg az utasteret. A legénység gyors reagálása, a csúszdák azonnali felfújása és az utasok gyors kiterelése mentette meg életek százait – állítják a légiközlekedési ágazatban.

Sokkal végzetesebb is lehetett volna – jegyezte meg egy volt légiutas-kísérő, aki azt is elmondta, hogy a légitársaság személyzetének minden új tagja háromhetes evakuálási és mentési képzésen vesz részt munkába állás előtt. A képzést – amely még a hangerő és a tónus szabályozására is kiterjed – minden évben megismétlik, írásbeli vizsgán pedig tesztelik a mentési felkészültséget különböző forgatókönyvek, például a vízre szállás vagy fedélzeti tűz esetén.

A helyzet súlyosabb volt, mint gondolnánk – mondta a volt alkalmazott, aki szerint a sikeres mentésben kulcsfontosságú volt a személyzet és az utasok remek együttműködése.

A fegyelmezett utasok

A légiutas-kísérők magabiztos, udvarias, mégis határozott utasításait fegyelmezetten betartották az utasok, akik talán az első pillanatokban fel sem ismerték a tragédia súlyát.

A térfigyelő kamera felvételén ugyanis jól látszik, milyen következményekkel járt az ütközés, aminek nyomán óriási tűzgolyó lobbant a magasba.

HIRDETÉS

Az utasok a személyzet felszólítására értékeiket hátrahagyva sorakoztak fel a rendelkezésre álló mindössze három kijárat előtt, ahol fel lehetett fújni a csúszdákat.

„Nagyon veszélyes lett volna, ha a kézipoggyászt is magukkal viszik, mert lelassította volna az evakuálást” – figyelmeztetett Ed Galea professzor, a Greenwichi Egyetem tűzbiztonsági csoportjának igazgatója.

Ennek intő példája az Emirates egyik járatának landolása 2016-ban Dubaiban, amikor kisebb pánik alakult ki a személyzet figyelmeztetése után. Mindenki a bőröndjét kereste, ahelyett, hogy a kijárat felé igyekezett volna, és ez alaposan lelassította a gép evakuálását.

Ezen a ponton talál érdemes azon is elgondolkozni, hogyan viselkedne más, akár Ön is hasonló esetben.

A tragikus előzmények

A JAL légitársaság szenvedte el – önhibáján kívül – minden idők legsúlyosabb, egy gépet érintő szerencsétlenségét, még 1985-ben. A fedélzeten tartózkodó 524 személy közül 520-an nem élték túl a Jumbo katasztrófáját.

HIRDETÉS

A Tokióból Oszakába induló óriásgép – alig 12 perccel a felszállása után – irányíthatatlanná vált, miután leszakadt a függőleges vezérsík.

A Boeing 747-ről készült utolsó fotó, 1985. augusztus 12-én
A Boeing 747-ről készült utolsó fotó, 1985. augusztus 12-énForrás: Japan Transport Safety Board

A Boeing 747 utolsó fotója hat perccel a becsapódás előtt, 1985. augusztus 12-én készült. Ezen jól kivehető, hogy a farokrész nagy része hiányzott. Mégis 32 percig sikerült még a levegőben maradnia, mielőtt nagyjából száz kilométerre a japán fővárostól az Oszutaka hegységbe ütközött.

Alapos vizsgálat derítette ki, hogy nem a légitársaság, hanem a gyártó, a Boeing szerelői felületesen javították meg a farokrészt, amely levált, és több mint félezer ember halálát okozta.

Katonai helikopterekkel szállították el a JAL 123-as járatának áldozatait, 1985. augusztus 16-án
Katonai helikopterekkel szállították el a JAL 123-as járatának áldozatait, 1985. augusztus 16-ánAP Photo/Itsuo Inouye

A JAL 123-as járatának áldozatait napokig keresték, és még négy nappal a tragédia után is találtak néhányat.

A túlélők egyikét katonai helikopterre emelték, 1985. augusztus 13-án
A túlélők egyikét katonai helikopterre emelték, 1985. augusztus 13-ánForrás: NHK tévé/AP Photo/Inoue

A katasztrófa maradandó hatást gyakorolt a Japan Airlinesra – mondta az angliai Cranfield Egyetem professzora. „Egy olyan kultúrában, mint a japán, közösségként vállalták a felelősséget, és próbáltak arról gondoskodni, hogy ilyen eset többé nem ismétlődhessen meg” – magyarázta Graham Braithwaite.

HIRDETÉS

Az ANA mögött a második legnagyobb japán légitársaság, a JAL két évtizeddel a Jumbo tragédiája után felismerte, hogy új alkalmazottainak zöme már nem is emlékezett a katasztrófára, ezért a cégközpontban kiállította a gép maradványainak egy részét, a roncsok mellett pedig felidézte a legénység és az utasok történetét. A borzalmas szerencsétlenség csaknem négy évtized elteltével is komolyan befolyásolja a vállalati mentalitást – mondta Braithwaite.

A világ legbiztonságosabb légitársaságai

Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy a JAL bekerült a világ huszonöt, legbiztonságosabbnak tartott légitársaságai közé – történetesen közvetlenül a mostani baleset előtt. Az AirlineRatings című szakportál tizenegy szempont – köztük a közelmúlt halálos balesetei és súlyos incidensei, a szabályozó hatóságok ellenőrzései, az önálló biztonsági kezdeményezések, a flotta kora, a személyzet képzése és a nyereség – figyelembe véve értékelte a vállalatokat, és ennek alapján 385 társaság közül minősítette a legbiztonságosabb huszonöt közé tartozónak a japán céget.

A Japan Airlines 1985 óta kiváló biztonsággal dicsekedhet. Az akkori baleset sem a cég, hanem a gyártó hibájából következett be – emlékeztetett az AirlineRatings főszerkesztője. „Portálunk hétcsillagos légitársaságként értékelte a JAL-t, amely átesett minden lényeges biztonsági átvilágításon” – közölte Geoffrey Thomas.

A baleset körülményei

A Japan Airlines 516-os jelzésű belföldi járata, egy Airbus A350-es utasszállító 2024. január 2-án menetrendszerűen, 15:50-kor emelkedett a magasba Hokkaidó szigetéről, a Szapporo melletti Sin Csitosze repülőtérről. A célállomás Honsú szigete, pontosabban a japán főváros Haneda reptere volt. A Narita mellett ez a népszerűbb, mert közelebb fekszik Tokióhoz.

A gép némi késéssel közelítette meg a tokiói Haneda repteret, ahol a torony légiforgalmi irányítóitól engedélyt kapott a leszállásra a C kifutópályán.

HIRDETÉS

Ezzel egy időben felszállásra készült a japán parti őrség MA722-es repülőgépe is, egy De Havilland Canada DHC-8-315Q MPA, népszerű rövidítéssel egy Bombardier Dash-8. Niigata kikötővárosba indult, hogy segélyt szállítson az egy nappal korábbi földrengés áldozatainak. A Bombardier egy rövid hatótávú utasszállító repülőgép, körülbelül 50-80 ülőhellyel. Az Airbusnál kisebb, mégis „elég nagy ahhoz, hogy jelentős mennyiségű üzemanyag legyen a fedélzeten” – magyarázta Tim Atkinson pilóta és légiközlekedési tanácsadó.

A légiirányítás utasításainak leirata szerint a JAL utasszállítója engedélyt kapott a landolásra, miközben a Bombardier pilótája azt az utasítást kapta, hogy guruljon el a kifutópálya végén levő várakozási pontig, és ott vesztegeljen a felszállási engedélyig.

A kisebb gép kapitánya – az egyetlen túlélő – ezzel szemben arra hivatkozik, hogy megkapta a felszállási engedélyt, ezért kigurult a futópályára. A polgári légihatóság cáfolta, hogy erre engedélyt kapott volna – írta a Japan Times.

Az érkező Airbus helyi idő szerint 17:47-kor ütközött a felszállásra készülődő Bombardierba a Haneda reptér délkeleti részén.

Az ütközési pont a Haneda reptéren, és az utasszállító maradványai
Az ütközési pont a Haneda reptéren, és az utasszállító maradványaiKyodo News via AP

Az Airbus még több száz métert tett meg, majd közvetlenül a kifutópálya mellett teljesen kiégett.

HIRDETÉS

Előtte azonban, 20 perc alatt kimenekült a fedélzeten tartózkodó mind a 379 ember. Közülük egyetlen utas szenvedett könnyebb zúzódásokat, tizenhárman pedig enyhe fájdalmakra panaszkodva kértek orvosi segítséget – tudatta a JAL.

A lángok terjedését vélhetően az is megakadályozta, hogy az Airbus tűzfalai csak magas hőmérsékleten gyúlékonnyá váló anyagokból készültek.

Egy frekventált, „iszonyatosan sok villogó és különböző színű lámpával” felszerelt repülőtér esti megközelítése és forgalma „látványosan nagy kihívás” mindenki: a pilóták, a forgalomirányítók és a járművezetők számára. Ilyen körülmények között „gyakran nagyon nehéz észrevenni egy viszonylag kis repülőgép apró jeleit” – állítja Atkinson, aki egyben légibaleset-nyomozó is.

A teljesen kiégett Airbus 2024. január 3-án
A teljesen kiégett Airbus 2024. január 3-ánKyodo News via AP

A JA13XJ néven lajstromozott Airbust egyébként a gyártó alig két éve, 2021. november 10-én adta át a Japan Airlinesnak. Az utasszállító Trent XWB hajtóműveit a Rolls-Royce gyártotta.

A JAL flottájában 16, világszerte 570 Airbus A350 repül.

HIRDETÉS

A korábbi tragédiák

A tokióihoz hasonló katasztrófákra korábban is volt példa.

A Saudia 163-as járata ugyan sikeres kényszerleszállást hajtott végre Rijádban, 1980-ban, 301 utasa azonban füstmérgezésben meghalt. Senkit sem sikerült kimenekíteni a lángra kapott gépből, mert a kapitány nem rendelte el a sürgősségi evakuálást.

A Saudia Lockheed TriStar gépének maradványai, 1980. augusztus 19-én
A Saudia Lockheed TriStar gépének maradványai, 1980. augusztus 19-énForrás: FAA

Az Aeroflot egyik gépe 2019-ben egy moszkvai landoláskor borult lángba. A fedélzeten tartózkodó 73 személyből 41-en meghaltak.

A British Airtours gépe 1985-ben nem tudott a levegőbe emelkedni a manchesteri repülőtéren, majd kigyulladt. Elsősorban füstmérgezés következtében 55-en haltak meg.

A British Airtours járata Korfuba indult 1985. augusztus 22-én, de sosem érkezett meg
A British Airtours járata Korfuba indult 1985. augusztus 22-én, de sosem érkezett megAP Photo

A manchesteri tragédia után korszerűsítették a gépeket. Azóta sokkal nagyobb az utastér a kijáratoknál, és azt is ellenőrzik, hogy a mellette ülő egyedül is ki tudja-e nyitni az ajtót. A baleset után kevésbé gyúlékony anyagokból készül az utasszállítók belső tere, a padlón pedig futó fény jelzi a kijárat irányát.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Csodával határos módon menekültek meg a Japánban balesetet szenvedett Airbus utasai

Miért nem robbant fel a japán utasszállító, amikor összeütközött a másik géppel?

Összeütközött két repülőgép a tokiói Haneda repülőtéren