A lengyel arisztokrata, aki Churchill kedvenc kémnője volt

Balra: Christine Granville fotója, jobbra pedig a kék emléktábla ott, ahol egykor a Shellbourne Hotel állt (Lexham Gardens, Kensington)
Balra: Christine Granville fotója, jobbra pedig a kék emléktábla ott, ahol egykor a Shellbourne Hotel állt (Lexham Gardens, Kensington) Szerzői jogok Facebook/Veterans' Foundation
Írta: Rita KonyaBBC + English Heritage + History of Spies
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Christine Granville, Nagy-Britannia leghosszabb ideig szolgáló kémnője a második világháborúban számtalanszor kockáztatta az életét Európa-szerte végrehajtott küldetésein, ma azonban már alig ismerik a nevét. Ki volt ő, és pontosan miért tartozik neki a szigetország köszönettel?

HIRDETÉS

Életének történetét kezdjük rögtön a legvégén: 1952. június 15-én Granville Belgiumba utazott volna, ám járatát törölték, így visszatért szállodai szobájába, tehát abba a nyugat-londoni hotelba, ahol már három éve lakott és amit az otthonának tekintett. Az épületbe érve hirtelen szembe találta magát egykori szeretőjével, aki előbb valamilyen leveleket követelt vissza tőle, majd késsel mellbeszúrta. A sors fintora, hogy a világháborús frontokon számos életveszélyt túlélt Granville végül pont egy biztonságosnak hitt hotelben kapott halálos sebet. Azonnal meghalt.

Christine Granville 1908 májusában született a közép-lengyelországi Trzepnicában Maria Krystyna Janina Skarbek néven, egy lengyel gróf lányaként, anyai ágon pedig egy zsidó bankárcsalád örököseként. Gyermekkorát egy óriási vidéki birtokon töltötte nagy szabadságban: megtanult lovagolni, puskával lőni – ezek az évek aztán alapvetően befolyásolták későbbi életét.

A fiatal Granville
A fiatal GranvilleFacebook/Polish History

1939 szeptemberében második férjével, egy lengyel diplomatával éppen Dél-Afrikában utazgatott, amikor elérte őket a hír: hazájukat megszállta a náci Németország. A házaspár egyenesen Nagy-Britanniába indult, onnan pedig a férj Franciaországba ment, hogy csatlakozzon a szövetséges erőkhöz – Granville-nek viszont egészen más tervei voltak.

 "Egyenesen a brit titkosszolgálat, az MI6 titkos főhadiszállásának tartott helyre ment, ahol nem is önkéntesnek jelentkezett, sokkal inkább követelte, hogy vegyék fel soraikba" – idézi a BBC írása Clare Mulley történészt, a The Spy Who Loved (A kém, aki szeretett) című könyv, Granville életrajzának szerzőjét.

Granville-nek az volt a terve, hogy síléccel átkel a Kárpátokon a nácik által megszállt Lengyelországba, hogy szövetséges propagandaanyagokat és pénzeszközöket vigyen be, és információkat szerezzen az ottani viszonyokról. Mivel a britek korlátozott mennyiségű információval rendelkeztek a kelet-európai régióról, ezért rábólintottak a nő ajánlatára, és azonnal leszerződtették az MI6 első női újoncaként. A következő években a fiatal nő a hírszerzés köreiben legendává vált. 

"Ő volt a grófnő, akinek mindenféle kapcsolatai voltak a legkülönfélébb személyekkel" – magyarázta Mulley. "Granville az összes szükséges nyelvet beszélte, és tudta, hogyan kell ki-be járkálni a radar alatt, unatkozó grófnő korában ugyanis pusztán az adrenalinhajhászat kedvéért sílécen cigarettát csempészett át a határon – mindezt úgy, hogy még csak nem is dohányzott."

Az MI6 magyarországi, egyiptomi és franciaországi kiküldetései során számos akciót hajtott végre, határokon kelt át, hol egy autó csomagtartójában rejtőzve, hol géppuskatűz elől menekülve, többnyire a háború alatt szerzett számos szeretője oldalán.

Egyszer birtokába került egy mikrofilm, amelyen a szovjet határ mentén felsorakozó német erők látszottak, ami közelgő támadást sejtetett. A tekercset Winston Churchillnek adták át. Az akkori brit miniszterelnök lánya, Sarah szerint apjának "Granville volt a kedvenc ügynöke."

Winston Churchill brit kormányfő a Downing Street 10 előtt - London, 1945. május 1.
Winston Churchill brit kormányfő a Downing Street 10 előtt - London, 1945. május 1.AP/AP1945

A németek kétszer is elfogták és kihallgatták, de mindkétszer sikerült kiszabadulnia. Egy alkalommal úgy hitette el fogvatartóival, hogy tuberkulózisban szenved, hogy addig harapdálta a nyelvét, amíg úgy nem tűnt, hogy vért köhög.

"Ennek a nőnek a legnagyobb fegyvere az agya volt, elképesztő gyorsan forogtak a gondolatai. Még az állatok sem tudtak ellenállni neki" – mondta Mulley, aki könyvében két olyan esetet is leír, amikor Granville képes volt a határőrök vicsorgó kutyáját bújós házi kedvencévé változtatni. Gyors észjárása és bátorsága mellett a manipuláció, a meggyőzés mestere volt.

1944-ben egy német helyőrség közelébe lopózott, amely az Alpok egyik stratégiai hágóján állomásozott. Hangosbeszélőn meggyőzte a német hadseregbe kényszerített 63 lengyel tisztből álló csoportot, hogy szabotálják a katonai létesítményeket és dezertáljanak – ennek következtében a helyőrség parancsnoka végül megadta magát.

Ugyanazon a napon fedezte fel, hogy a Különleges Műveletek Végrehajtójának (SOE) parancsnokát és szeretőjét a délkelet-franciaországi Digne-ben a Gestapo két másik ügynökkel együtt letartóztatta, és ki akarta végezni őket. Saját életét kockáztatva sikerült kiszabadítania a párt: szabályosan betört a Digne-i börtönbe, azt állítva, hogy ő Montgomery tábornagy unokahúga, és arról tájékoztatta a parancsnokot, hogy amerikai támadás fenyeget.

Nem véletlen, hogy a nők voltak az igazán hasznos tagjai a hírszerzésnek" – magyarázta Mulley. "A férfiaktól elvárták, hogy dolgozzanak, így egy látszólag céltalanul sétálgató munkaképes férfi nagyon gyanús tudott lenni. A nőkkel viszont más volt a helyzet, ők mindenhová jártak, mert megpróbálták fenntartani az üzleteket; gondoskodtak a családjukról. Nekik sokkal egyszerűbb volt beépülni bárhova" – tette hozzá.

Hősiesség ide vagy oda, a háború végére Granville úgy érezte, hogy Nagy-Britannia, az ország, amelyért többször kockára tette életét, cserben hagyta. "A brit akták utolsó bejegyzése, amely rá vonatkozik, és ez csak egy idézet belőle, úgy szól: már nem keresik, már nincs rá szükség" – fogalmazott Mulley. "Ráadásul a férfiak, akik közül némelyek egyáltalán nem szolgáltak háborúban, elintézték annyival, hogy kétlik, hogy egy ilyen kislány hajtott volna végre ilyen tetteket, sokkal inkább kitalálhatott dolgokat és úgy egyáltalán, nagyon nehéz őt hova tenni. Ez nagyon sértő, hihetetlenül szexista hozzáállás" – tette hozzá.

Bár Granville nem térhetett vissza a kommunista ellenőrzés alatt álló Lengyelországba – fennállt a veszélye, hogy a szovjet titkosszolgálatok célkeresztjébe kerül –, ideiglenes brit papírjait nem újították meg, így a szigetországból mennie kellett Amikor mégis visszatért, azt azért tette, hogy megtagadja a háborús erőfeszítéseiért neki ítélt VI. György-érem és az OBE (Officer of the Order of the British Empire: a birodalmi rend tisztje) cím átvételét, kínos helyzetbe hozva ezzel a londoni kormányt, amely végül kénytelen volt felajánlani neki a brit állampolgárságot. Végül elfogadta a kitüntetéseket.

Miközben a Shelbourne Hotelben élt, a háborús kalandoktól nagyon eltérő szerepeket vállalt: kávézókban pincérkedett és ruhákat árult a Harrods áruházban, majd takarítóként helyezkedett el egy utasszállító hajón. "Ne felejtsük le, amikor Nagy-Britanniába jött szolgálni még a háború elején, a diplomata férjével érkezett egy utasszállító hajó első osztályán, így nagyon éles váltás volt, amikor ő maga is személyzetként vállalt munkát hajókon, de tagadhatatlanul valamiféle szabadságérzetet is adott neki mindez" – mondta Mulley.

Ám Granville ismét diszkriminációval volt kénytelen szembesülni, a hajó kapitánya ugyanis egy alkalommal arra kérte a személyzetét, hogy viseljék a háború alatt szerzett kitüntetéseket. Mivel Granville három fronton is szolgált, neki számos kitüntetése volt, kollégái azonban nem hitték el neki, hogy igaziak, hazugsággal vádolták.

"Egy nőről beszélünk, az ötvenes évek elején járunk. Idegen akcentusa van. Elég sötét a haja, kicsit zsidónak néz ki. Tudja, hogy az összes előítélet őrá száll. Nagyon nehéz időszak volt ez neki" – magyarázta Mulley.

HIRDETÉS

Egy férfi, az egy steward-társa viszont kiállt mellette. Ezt a férfi Dennis George Muldowney-nak hívták, akivel viszonyt kezdett. Granville azonban hamarosan ráunt a férfira. A visszautasított, sértett Muldowney megszállott módon zaklatni kezdte, egészen addig az éjszakáig, amikor a Shelbourne Hotelben végzett vele. Tíz héttel a brutális gyilkosság után az elkövetőt felakasztották, az eset a címlapokra került, Granville hihetetlen története azonban fokozatosa halványulni kezdett az emlékezetből.

"Sehová sem volt besorolható. Túlságosan is határozott és tettrekész volt ahhoz, hogy igazán nőiesnek tartsák, ugyanakkor túlságosan is nőies volt ahhoz, hogy igazi katona lehessen. Túlontúl angol ahhoz, hogy a lengyelek lengyelnek tartsák – szülőhazájában soha nem ismerték el kitüntetéssel –, mégis túlságosan lengyel ahhoz, hogy a britek britként tekintsenek rá.

Clare Mulley-nek köszönhető, hogy 2020-ban kék emléktáblát helyezzenek el a Lexham Gardens 1. szám alatt található épületre, amely egykoron a Shelbourne Hotel volt, és ma is szállodaként működik. Ugyancsak Mulley áll a The OWO luxusszállodában található Granville-lakosztály létrehozása mögött is, amely szeptemberben nyílt meg a Whitehallban található egykori régi hadügyminisztériumban.

Az angol történész-író-műsorvezető közben már egy újabb könyvön dolgozik: a Zo ügynök a második világháborús lengyel ellenállási harcos, Elżbieta Zawacka történetét meséli el, és májusban jelenik meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lezuhant egy sílift kabinja a tiroli Hochötz pályáinál, többen megsérültek

Orosz kémnő dolgozhatott az amerikai nagykövetségen Moszkvában

Hamarosan világörökségi listára kerülhetnek a normandiai partraszállás helyszínei