Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Az amerikai légierő tudta, hogy vannak túlélők a karibi kishajón, majd visszament megölni őket

Megtámadott hajó a karibi térségben
Megtámadott hajó a karibi térségben Szerzői jogok  X
Szerzői jogok X
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A Kongresszus világosan akarja látni, hogy mi történt, ezért beidézte a Pentagon tisztviselőit.

Az amerikai fegyveres erők szeptember 2-án négyszer támadtak meg egy feltételezett kábítószer-csempész hajót, kétszer megölték a fedélzetén tartózkodó 11 embert, kétszer pedig elsüllyesztették - mondta a The Hillnek nyilatkozó amerikai tisztviselő.

A zavaros magyarázat most alaposabb vizsgálat alá kerül, miután a múlt hét végén újabb jelentések érkeztek a bizonyos második csapásról, amelyet az első támadás túlélőinek megölésére hajtottak végre.

A Trump-adminisztráció hétfőn megerősítette az értesülést, hogy a hadsereg két csapást mért a hajóra, amelyről Trump elnök azt állította, hogy arra a Tren de Aragua nevű venezuelai transznacionális bűnszervezethez kötődő személyek szálltak fel. Az Egyesült Államok kormánya külföldi terrorszervezetnek nyilvánította a drogcsempész hálózatot, és az ellene folytatott küzdelmet nevezi meg a katonai lépések okaként és céljaként.

Pete Hegseth védelmi (hadügy)miniszter kedden azt nyilatkozta, hogy nem maradt a műveleti teremben, hogy lássa a második amerikai katonai csapást, mert egy másik megbeszélésre kellett mennie. A Pentagon vezetője az újságíróknak elmondta, hogy később értesült arról, hogy Frank Bradley admirális, az amerikai különleges műveleti parancsnokság parancsnoka döntött a második csapás végrehajtásáról. A miniszter megvédte a haditengerészeti parancsnokot.

„Bradley admirális helyes döntést hozott, amikor végül elsüllyesztette a hajót és megszüntette a fenyegetést” – mondta Hegseth kedden a Fehér Házban. „És ez volt a helyes döntés. Támogatjuk.”

Eközben viszont Trump elnök azt mondta, hogy nem akart volna második csapást. Bradley csütörtökön a Capitoliumon lesz, hogy tájékoztassa a Pentagont felügyelő bizottságok vezető törvényhozóit a támadásról.

Szeptember eleje óta az amerikai hadsereg legalább 21 csapást hajtott végre kisebb hajók és bárkák ellen a Karib-térségben és a Csendes-óceán keleti részén, legalább 83 ember halálát okozva.

Hegseth kedden azt is elmondta, hogy az első csapás után nem látta a túlélőket, mivel a hajó lángokban állt. „Tűzben vagy füstben robbant fel. Semmit sem lehetett látni” – mondta. „Digitális dolog… ezt hívják a háború ködének.”

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Kalózkodás elleninek nevezett törvény jön Venezuelában válaszul az amerikai tengeri csapásokra

Újabb tartályhajót vett üldözőbe az amerikai parti őrség Venezuela közelében

Növekszik az amerikai légierő koncentrációja Venezuela térségében