EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Gulyás: Talán jobb a svédeknek, hogy nem most szavaz a NATO-csatlakozásról a magyar parlament

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón Szerzői jogok MTI
Szerzői jogok MTI
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Talán jobb is a svédeknek, ha nem szavaz a magyar parlament a NATO-csatlakozásukról - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón Budapesten.

HIRDETÉS

A kormány nem vonta vissza a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjáról szóló törvényjavaslatát, amit tavaly nyáron nyújtott be az Országgyűlésnek - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Fidesz-frakció azonban nem támogatja a törvényjavaslatot. „Talán jobb is így a svédeknek. Ha most kéne szavazni, felettébb kérdéses lenne az eredménye” – mondta erről Gulyás Gergely.

Orbán Viktor miniszterelnök már hétfőn beszélt a parlamentben a svédek NATO-csatlakozásáról: akkor azt mondta, hogy egyetlen körülményt sem lát, ami sürgetné annak támogatását. „Svédország biztonságát semmi sem fenyegeti. Semmilyen olyan katonai kapcsolatunk nincs Svédországgal, amitől nekünk tartanunk kellene. (…) A svéd-magyar kapcsolatoknak egyetlen stratégiai eleme nincs, ami sérülést szenvedne, ha Magyarország kiköveteli magának a tiszteletet Svédországtól, és csak utána hajlandó támogató döntést hozni” – mondta Orbán. Korábban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is azt mondta, „kis esélyt lát” arra, hogy ősszel erről szavazna a magyar parlament.

Gulyás Gergely: A svédek mindent megtettek, hogy lerombolják a tiszteletet és bizalmat a két ország között

Ahhoz, hogy valakivel egy szövetségben legyünk, alapvető tiszteletre és minimális bizalomra van szükség – így folytatta Gulyás Gergely a kormányinfón a svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban. A magyar Országgyűlés több mint 14 hónapja nem döntött a javaslatról, és Kocsis Máté szerint idén ősszel nem is fognak. A svédek mindent megtettek, hogy a tiszteletet és bizalmat a két ország között lerombolják – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Arra a kérdésre, hogy a svédek NATO-csatlakozásával a NATO erősebb lenne vagy gyengébb, Gulyás azt válaszolta: ez egy komoly vita. A miniszter nem érzi, hogy a tagállamokat fenyegető veszélyek csökkennének a svédek csatlakozásával, hiszen azok ma is „igen csekélyek”.

Az oroszokon kívül kinek áll érdekében, hogy a svédek ne csatlakozzanak? – kérdezték a minisztert, mire ő azt felelte, „nincs ruszofóbiája, hogy mindent orosz szempontból vizsgáljon”, ő a józan ész szempontjából vizsgál mindent. Gulyás szerint inkább az a kérdés, hogy a svédek akarnak-e csatlakozni a NATO-hoz.

A francia külügyminiszter sürgeti Törökországot és Magyarországot, hogy ratifikálják Svédország NATO-csatlakozását

Mindeközben Catherine Colonna francia külügyminiszter csütörtökön Helsinkiben sürgette Törökországot és Magyarországot, hogy ratifikálja Svédország NATO-tagságát.

"Szeretnénk Svédországot a NATO-ban látni, és azt szeretnénk, ha Törökország és Magyarország eleget tenne kötelezettségének" - mondta Colonna finn kollégájával, Elina Valtonennel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A két miniszter kétoldalú megbeszélést folytatott Helsinkiben.

Finnország idén áprilisban lett a NATO 31. tagállama, három évtizedes katonai elzárkózás után és az ukrajnai háború közepette.

Svédország Finnországgal együtt nyújtotta be csatlakozási kérelmét, de tagságának parlamenti megerősítése még nem fejeződött be minden NATO-tagországban.

Gulyás: pedagógusbéremelés, nyugdíjemelés és költségvetés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter gazdasági kérdésekről is beszélt a kormányinfón: közölte, hogy idén is emelte a kormány pedagógusok bérét, és jövőre is fogja a központi költségvetésből. Megerősítette: ha nem érkeznek meg a befagyasztott uniós források, akkor is megemelik a pedagógusok bérét, csak lassabb ütemben lesz rá képes a magyar kormány. 

Gulyás Gergely: a kormány a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjemeléssel

A kormány a nyugdíjemeléssel a nagyrabecsülését fejezi ki a nyugdíjasok felé, és abban bízik, hogy ez segítség egy olyan évben, amikor ugyan sikerült féken tartani a rezsiköltségeket a családok számára, de az élelmiszerárak emelkedése jelentős - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető kifejtette: a nyugdíjas fogyasztói kosár figyelembevételével számolt infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést ki kell egészíteni 3,5 százalékkal. Ez a matematika sajátosságai miatt a már megemelt 15 százalékos nyugdíjhoz képest 3,1 százalékos emelést jelent - mondta.

Közölte: egy átlagos nyugdíj esetén, ami eddig 210 700 forint volt, a havi nyugdíjemelés összege 6532 forint. Novemberben visszamenőlegesen is kifizetik a nyugdíjasoknak az emelést, ami azt jelenti, hogy az októberi nyugdíjhoz képest átlagosan közel félhavi, egy átlagnyugdíj mellett 78 384 forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok - ismertette a miniszter. Hozzátette: ez éves szinten azt eredményezi, hogy csaknem 85 ezer forinttal kapnak többet a nyugdíjasok.

Gulyás Gergely elmondta, hogy ez a mintegy 2,5 millió nyugdíjas esetén a költségvetésnek 190 milliárd forintos kiadást jelent.

Orbán Viktor nem sokkal a csütörtöki kormányinfó előtt jelentette be Facebook-oldalán., hogy novemberben átlagosan félhavi nyugdíjjal többet visz majd a postás. "Pontos elszámolás, hosszú barátság, a nyugdíjasok számíthatnak ránk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Gulyás szerint ha jönne az uniós pénz, az jelentősen mérsékelné a hiányt

Gulyás szerint a GDP-hez viszonyított adósság amiatt tud mérséklődni már idén is, mert az adósság jelentős része forintban áll fenn, nem devizában. A miniszter szerint a magyar államadósság egynegyede áll külföldi kézben, a nagy része magyarban. A helyzetet ő nem látja drámainak, ha jönne az uniós pénz, a hiányt azt jelentősen mérsékelné.

Gulyás Gergely: Jó döntés volt meghosszabbítani az ukrán gabonaimport tilalmát

A magyar nemzetiség nyelvhasználati jogának helyreállítását elengedhetetlennek tartja Gulyás. Megismételte, amit Orbán Viktor hétfőn a parlamentben is mondott: enélkül semmilyen ügyben nem támogatja a magyar kormányt Ukrajnát a nemzetközi fórumokon. Fontos európai értéknek tartja a nyelvhasználat jogát.

Az ukrán gabonaimport-tilalom magyarországi meghosszabbítása jó döntés volt a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Az orosz-ukrán háborúban pedig nincs sok újdonság, a vérontás megállításhoz azonnali tűzszünetre lenne szükség. Ehhez az kellene Gulyás szerint, hogy az USA és az Egyesült Államok is támogassa a békét.

HIRDETÉS

Gulyás szerint Lampedusát csinálna az EU a schengeni határ menti országokból

Az illegális bevándorlás tekintetében az alapvető hozzáálláson kell változtatni, Brüsszel ma szervezni akarja a migrációt és nem megállítani - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki kormányinfón Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a migráció nemzeti hatáskörbe tartozik, mindenki szabadon eldöntheti, hogy kivel szeretne együtt élni és kivel nem, a külső határvédelem pedig európai uniós kötelezettség, amelyet nem lehet elhanyagolni, mert az olyan feszültségekhez vezet, mint amelyek az Európában már számtalan helyen létrejött párhuzamos társadalmak miatt kézzelfoghatók.

Gulyás Gergely közölte: a német kormány álláspontjának változása miatt már nincs meg az a blokkoló kisebbség az Európai Unióban, amely a migrációs paktum továbbvitelét eddig gátolta. Ugyanakkor "eszméletlen állapotok alakultak ki Európában", és ezzel a migrációs paktummal csak azt tudják előidézni, hogy a schengeni határ mentén érintett országokból "Lampedusát csináljanak", amit a kormány elfogadhatatlannak tart - emelte ki a miniszter.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Dr. Rácz András: Ezért kellene Svédországnak csatlakoznia a NATO-hoz

Magyarország megvétózná a "holland fickó" NATO-főtitkári pozícióját

A svéd kormány most már tiszteli Magyarországot Németh Zsolt szerint