EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Tavaly nyár óta nem látott szinten jár az augusztusi magyar infláció

az üzemanyagárak emelkedése is rossz hatással volt az inflációs adatra
az üzemanyagárak emelkedése is rossz hatással volt az inflációs adatra Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: KSH/Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az elemzők valamivel alacsonyabb értékre számítottak, a vártnál kisebb csökkenés elsősorban az élelmiszerek, illetve az üzemanyagok áremelkedésének köszönhető.

HIRDETÉS

A júliusban mért 17,6 százalék után augusztusban 16,4 százalékos volt az áremelkedés üteme Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. 

Ez az elemzői előrejelzések felső sávjának tekinthető, így nem mutat jelentős eltérést a piaci várakozásokhoz képest. A szakemberek szerint tartható a kormány célja, véleményük szerint az áremelkedés mértéke november végére az egy számjegyű sávba kerülhet.

Változás az elmúlt évhez képest

Tavaly augusztushoz mérten 19,5 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára. A legnagyobb emelkedést a cukor esetében mérték 67,9 százalékkal, míg a liszt ára csökkent 10,4 százalékkal.  

A háztartási energia összességében 34,7 százalékkal drágult: a vezetékes gáz 47,1, az elektromos energia 25,3, a palackos gáz pedig 25,2 százalékkal. Az üzemanyagok ára 31,1 százalékos emelkedést mutat.

Változás az elmúlt hónaphoz képest

2023 júliusához képest augusztusban átlagosan 0,7 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése.  

Az élelmiszerek 0,3 százalékkal kerültek többe mint egy hónappal korábban. A cukor ára 54,6, a sertéshúsé 7,3, a baromfihúsé 2,5, az étolajé 1,5, a csokoládéé és kakaóé pedig 1 százalékkal lett magasabb. Ezzel eltérő irányba mozgott több termék ára: a liszt 11,5, a tojás 9,5, több zöldség és gyümölcs 5, a kenyér 2, a tejtermékek pedig 1,9 százalékkal kerültek kevesebbe. 

Az üzemanyagok ára egy hónap alatt 8,2 százalékkal emelkedett, a háztartási energiáért viszont 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni: az elektromos áram ára 0,6 százalékkal csökkent, míg a vezetékes gáz ára nem változott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Nagyot csökkent, de továbbra is magas az infláció Magyarországon

Kedvező inflációs adatok érkeztek az eurózónából