Új-Zélandon – a skót, walesi és ír tapasztalatok alapján – készítik elő a kétnyelvű táblák kihelyezését. Mintául szerencsére nem a kelet-közép-európai gyakorlat szolgált, ahol a hasonló próbálkozások nem ritkán heves nemzeti indulatokat váltottak ki.
HIRDETÉSNem aratott azonnali és egyöntetű sikert az elképzelés, hogy kilencvennégy közúti jelzésen a többi között a helységneveket, a sebességkorlátozásokat, a figyelmeztetéseket és a gyorsforgalmi utakkal kapcsolatos információkat a jövőben az angol mellett az őslakosok nyelvén, a te reo Māorin is megjelentessék Új-Zélandon, vagy ahogy a maorik ismerik: Aotearoán.
Sőt, a nyilvános konzultációra bocsátott indítvány néhol rasszista vitákat gerjesztett az októberi parlamenti választások előtt. Pedig a cél a „kulturális megértés és a társadalmi kohézió” előmozdítása a maori közösséggel, amely Új-Zéland 5,15 milliós lakosságának csaknem egyötödét teszi ki – emlékeztetett a CNN. A kezdeményező a nemzeti közlekedési ügynökség, a Waka Kotahi, amelynek elnevezése jelképes: „egy hajóban evezünk”.
Veszélyeztetik a közbiztonságot – ezzel érvelve utasította el a jobboldal. Arra hivatkoztak, hogy az új nyelv zsugorítaná az angol feliratot, a kisebb betűket pedig nehezebben olvassák az autósok.
„Mindannyian beszélünk angolul, ezért a feliratoknak angol nyelvűnek kell lenniük” – magyarázta a legerősebb ellenzéki tömörülés, Nemzeti Párt szóvivője. Simeon Brown szerint a kétnyelvű táblák kizökkentik egyensúlyukból a „nagy sebességgel közlekedőket”.
Leplezetlen rasszizmussal vádolta ezek után a kormányzó munkáspárti miniszterelnök az ellenzéket. Chris Hipkins az átvitt értelmű, kódolt üzenetű „kutyafütty-politikának” nevezte a kifogásokat, mire a jobboldal visszakozott, és annyira hevesen már nem ellenezte a kétnyelvű táblákat, fontosnak tartotta azonban leszögezni, hogy más teendők – a kátyúzás vagy az útjavítás – talán prioritást élvezhetnének.
Megfenyítették, ha anyanyelvükön szólaltak meg
Az őslakosok számára a kétnyelvű táblák sokkal többet jelentenek a közlekedők eligazításánál – a kulturális örökségük a tét.
Aotearoa, azaz Új-Zéland 892 ezer maori lakosának alig egynegyede beszéli saját anyanyelvét, a te reo Māorit – a legutóbbi statisztikai adatok szerint. A kétnyelvű táblák ellenzői ezekre a 2018-as népszámlálási adatokra hivatkozva viszont azt hangsúlyozzák, hogy a teljes népesség 95 százaléka beszél angolul. A kétnyelvű táblák hívei ugyanezeknek a számoknak az alapján szorgalmazzák bevezetésüket.
A te reo Māori azért szorult háttérbe, mert a gyarmati korszakban kifejezetten akadályozták a nyelvhasználatot. Az 1867-ben elfogadott, az őslakosok iskoláztatásáról szóló törvény egyenesen előírta, hogy az iskolákban lehetőség szerint angolul kell tanítani, a gyermekeket pedig gyakran megfenyítették, ha te reo Māoriul szólaltak meg.
Ezt a folyamatot próbálja visszafordítani a jelenlegi új-zélandi kormány. A nyelvet az ország kulturális örökségének részeként kívánja megőrizni, a kétnyelvű feliratokat pedig a nyelvhasználat ösztönzésének egyik módjaként kezelik.
„A kétnyelvű feliratok a mindennapi környezet részeként hozzájárulnak a kétnyelvű nemzeti identitás kialakításához” – magyarázza Awanui Te Huia, a Wellingtoni Victoria Egyetem maori nyelvszakértője.
A kormány 2018-ban ötéves tervet indított a nyelv feltámasztására. Akkor az új-zélandiak csupán 24 százaléka tudott „néhány szónál vagy kifejezésnél többet” te reo Māori nyelven. Az arány már tavalyelőtt 30 százalékra emelkedett. Ugyanebben az időszakban a kétnyelvű táblák támogatottsága 51-ről 56 százalékra nőtt.
A maori kultúra elfogadásához kétségtelenül nagymértékben járult hozzá a népszerű rugby válogatott. Az All Black, a "Teljesen Feketében" az utóbbi években minden tétmérkőzése előtt eljátssza a hakát, a maorik egységet és erőt jelképező harci táncát.
A távlati elképzelés szerint 2040-re az új-zélandiak túlnyomó többsége, 85 százaléka a te reo Māorit a nemzet kulcsfontosságú elemének fogja tartani. A kormány arra számít, hogy addigra egymillió ember beszéli majd az alapokat, és 150 ezer 15 éves vagy annál idősebb maori fogja ugyanolyan gyakran használni, mint az angolt.
A kétnyelvű táblákat helyes megközelítésnek tartja az Aucklandi Egyetem nyelvi központjának igazgatója, annál is inkább, mert a te reo Māorit „még mindig a kihalás veszélye fenyegeti”. Pedig ezt nem érdemli meg, mint ahogy egyetlen más nyelv sem – hangoztatja Tania Ka’ai professzor.
A kétnyelvű tábla nem rejt kockázatot
A Waka Kotahi, a közlekedési ügynökség a „biztonsági aggályokat” a walesi példával csillapítja, ahol az angol és a walesi, cymraeg, magyarul kimru nyelvű táblák nemcsak jó szolgálatot tesznek, hanem a kétnyelvű közösségnek is kedveskednek. A párhuzam „különösen hangsúlyos lesz, ha a te reo Māori a jövőben szélesebb körben válik érthetővé” – reméli az új-zélandi állami hivatal.
Egyes szakértők szerint a kétnyelvű táblák böngészése nem veszélyforrás, a megértés folyamata nem okoz kockázatot a forgalomban.
Semmi sem bizonyítja, hogy a kétnyelvű közúti jelzések hátrányosan befolyásolnák a járművezetők szövegértését – állítja például egy közlekedési szakember, egy thaiföldi egyetem mérnöki karának dékánhelyettese. Kasem Choocharukul ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az útjelző táblák tervezésével és elhelyezésével, valamint a nyelvekkel és a kontextussal csínján kell bánni.
A Leedsi Egyetem kutatása szerint például a négy vagy annál több sorból álló közúti jelzések valószínűleg alaposan lelassítják a vezetők reakcióidejét.
HIRDETÉSKasem azt javasolja, hogy ahol a kétnyelvű táblák ugyanazon az ábécén alapulnak – például a walesi és az angol egyaránt a latin betűs írásmódot alkalmazza –, célszerű színekkel, betűtípussal vagy -mérettel megkülönböztetni a szöveget.
A szabályozás elsődleges célja, hogy a közúti jelzés egyértelmű, egységes és mindenki számára olvasható legyen” – mondta a szakértő, aki szerint a rossz tervezés nagyobb veszélyeket rejt, mint a kétnyelvű felirat.
A walesi nyelv feltámadt poraiból
A walesi kimrut – a te reo Māorihoz hasonlóan – a felejtés veszélye fenyegette, még a 19. században is erőszakkal szorították vissza a használatát, de azóta feltámadt. Húsz évvel az őslakosok iskoláztatásáról szóló, őket korlátozó új-zélandi törvény hatályba lépése előtt, 1847-ben a brit kormány a walesi nyelvet a faragatlansággal, a szexuális promiszkuitással és a fegyelmezetlen viselkedéssel azonosította, ami sokhelyütt arra késztetett, hogy hagyjanak fel tanításával a helyi iskolákban. Az anyanyelvüket, a kimrut beszélő diákokat egyenesen büntették: WN feliratú deszkalapot akasztottak a nyakukba. A jelentése: Welsh Not, azaz walesi nyelven beszélni tilos.
A fordulat több mint egy évszázaddal később következett be, a Walesi Nyelvi Közösség által a hatvanas években indított polgári engedetlenségi kampányok sorozata után. Az egyik ilyen kampányban az aktivisták eltávolították vagy megrongálták a csak angol nyelvű táblákat. Ezek után kezdtek megjelenni a kétnyelvű feliratok, például a "Lassíts!" figyelmeztetés Manordeilo és Salem között.
Három évtizeddel később a brit parlament már ösztönözte a walesi nyelv használatát, az 1993-ban elfogadott törvény pedig a mindennapos ügyintézésben kiegyenlítette a kimru és az angol státuszát. A walesi nyelvet ma a több mint hárommilliós népességből kilencszázezren beszélik.
HIRDETÉSWales remek példa arra, hogy a helyes politika hogyan képes újjáéleszteni egy nyelvet – állítja a James Griffiths, a Birodalom, identitás és a nyelvpolitika című könyv szerzője, aki szerint egyesek Walesben ugyanúgy ellenezték a kétnyelvűséget, mint Új-Zélandon.
Persze Walesben sem ment minden zökkenőmentesen. Egy nagy vegyeskereskedés mellé kihelyezett, kétnyelvű útjelző tábla 2008-ban a címlapokra került, pedig angolul csupán annyit írt rajta, hogy „Kamionoknak behajtani tilos. Lakóövezet”.
A walesi nyelvet értők azonban a hasukat fogták a kimru fordítás láttán: „Nid wyf yn y swyddfa ar hyn o bryd. Anfonwch unrhyw waith i’w gyfieithu”. Magyarul: „Jelenleg nem vagyok az irodában. Küldjenek bármilyen munkát fordításra”. Ez állt az automatikus email-válaszban, és ezt hitték hiteles átültetésnek angolból kimruba.
Nem ez volt az egyedüli baki: Cardiffban például a gyalogosokat az úttestre festett angol felirat arra figyelmeztette, hogy nézzenek jobbra, walesi nyelven azonban azt írta, hogy nézzenek balra – jelentette a BBC.
Csaknem egy évtizeddel később, 2017-ben a parlamenti választások előtt Theresa May, a konzervatívok vezetője már két nyelven kampányolt.
HIRDETÉS
Együtt előre – üzenték a toryk kimru és angol nyelven.
A kétnyelvű Írország és Skócia
Az Ír Köztársaságban a húszas évek kezdetén kivívott függetlenség után jelentek meg a kétnyelvű – ír gael és angol nyelvű – táblák, néhol azonban még az angolt is elhagyják. Az ország hivatalos nyelve első helyen a gael, és csak utána az angol – emlékeztettek az új-zélandi lapok, amelyek az írországi gyakorlatot is feltérképezték.
A közlekedési táblákon a dőlt betűs gael felirat az azonos betűméretű, verzállal, csupa nagybetűvel írt angol felett áll.
Az ír és angol nyelvű feliratok feltüntetését 2003 óta törvény szabályozza, amely az ír és az angol nyelv egyenrangúságát szavatolja az Ír Köztársaságban. A táblák kétnyelvűek, üzenetük azonban egyértelmű mindazok számára, akiknek az ír gael nyelv az elsődleges, illetve azok számára is, akik az angolt preferálják – jegyezte meg a dublini közlekedési tárca. Szóvivője hozzátette: semmilyen panaszt nem kaptak egyik nyelvvel kapcsolatban sem.
A kétnyelvű feliratok viszont felkeltették a turisták és látogatók kíváncsiságát, akik gyakran beszédbe elegyedtek a helyiekkel, és tőlük tudakolták a helységnevekhez kötődő történeteket – mondta a kétnyelvűség nem várt hozadékáról Darragh Walshe, a Tourism Ireland szóvivője.
HIRDETÉSEgy skóciai tanulmány megállapította, hogy a kétnyelvű feliratok többletfeladatot róttak ugyan a járművezetőkre, de nem fokozták jelentősen a baleseti kockázatot.
Mások azonban zavarónak és pénzpocsékolásnak tartják a kétnyelvű, gael és angol feliratokat. De nem rongálták meg őket.
A Hawaii-szigeteken a nyelvápolás inkább hobbi
Az ʻŌlelo Hawaiʻi a te reo Māorihoz hasonlóan polinéz nyelv. A kihalás fenyegette 1978-ig, amikor az állam hivatalos nyelvvé tette.
A nyolcvanas években a hawaii nyelv iskolai oktatása lendületet vett, ráadásul a szülők is ösztönözték gyermekeiket a nyelv elsajátítására – idézte fel Puakea Nogelmeier, a Hawaii Egyetem tiszteletbeli professzora.
Tavaly a közlekedési minisztérium kezdeményezte az egyedi, úgynevezett diakritikus jelek – az ʻokina és a kahakō – megjelenítését, amelyek megkönnyítik az ʻŌlelo Hawaiʻit nem anyanyelvi szinten beszélők számára a helyes kiejtés elsajátítását. A sajátos aposztróf és a vonalas ékezet az elnyelt hangokat, illetve a hosszú magánhangzókat jelöli.
HIRDETÉS
Egy 2016-os felmérés szerint a több mint 1,4 millió lakosú államban alig tizennyolcezren beszélnek otthon hawaiiul. A nyelv feltámasztását az állam helyett inkább a közösség ösztönzi, így a nyelvápolás – Nogelmeier szerint – „inkább dekoratív, mint funkcionális”, ezért a professzor „egy kis hobbihoz” hasonlította.
Nyelvérzékét bizonyítja, hogy a hawaii buszokon az ő hangján tájékoztatják az utasokat a települések megállóiról.
A kétnyelvű táblák kelet-közép-európai gyakorlata
Más országoktól eltérően a mi térségünkben általában mostohán bánnak a két- vagy többnyelvű helységnévtáblákkal. Persze nem mindenütt.
Ausztriában például gondosan ügyeltek a magyar helyesírásra, és nem volt példa táblarongálásra. A módosított osztrák népcsoport-törvény Burgenlandban már nemcsak kétnyelvű helységnévtáblákat ír elő a kétnyelvű településeken, hanem a kétnyelvű községekre utaló, kereszteződésekben, körforgalmakban irányt jelölő kétnyelvű táblákat is – írta az MTI.
Sokhelyütt azonban előszeretettel festik át az egyik nyelv feliratát – Magyarországon is, például Mezőkovácsházán még 2009-ben.
HIRDETÉSA helységnevek lefújása szinte nemzeti sport (volt) Romániában, Szerbiában és Ukrajnában.
A nemzeti tudatot a Jobbik így is igyekezett ébren tartani. A párt kezdeményezte a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezését több mint egy évtizede. Ezen például azt írja: Markaz.
A rovásírásos táblák kihelyezését azóta sem szabályozták, így azokon még a magyar megfelelő sem jelenik meg.
A kezdeményezés a Székelyföldről indult néhány évvel korábban. Ebben csak annyi volt a kikötés, hogy „kizárólag Magyar Adorján és Forrai Sándor rovásírás ábécéinek betűi használhatók”, de főként az utóbbit ajánlották, mert abban minden hosszú magánhangzónak van megfelelő jele, és „ezt használják a Kárpát-medencei Rovásírásversenyek résztvevői is”.