NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csúcson az orosz olajexport, India az egyik legnagyobb felvásárló

Orosz tankerhajó
Orosz tankerhajó Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Nyugat szerint az ázsiai országok ezzel finanszírozzák Oroszország ukrajnai invázióját. Az oroszok eközben közel sem keresnek annyi pénzt az exporttal, mint amennyit korábban, akár csak egy évvel ezelőtt tettek zsebre belőle.

HIRDETÉS

Oroszország a közelmúltban jelentősen több olajat exportált, mint az ukrajnai invázió során bármikor. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint az orosz olajexport áprilisban túltett az utóbbi tizenöt hónap legjobb eredményén.

Számszerűen: Oroszország áprilisban átlagosan napi 8,3 millió hordó olajat exportált, ami azt jelenti, hogy napi 50 ezer hordóval adott el többet, mint márciusban. 

Jelentésében az IEA kiemeli, hogy az exportnövekedés várható volt, mivel Oroszország folyamatosan keresi azokat a piacokat, melyek felől még nem vezettek be rá vonatkozó szankciókat. Megjegyzik: az emelkedés nem azt jelenti, hogy arányosan több pénzt kerestek volna. 

India szerepe

Áprilisban Oroszország 700 ezer hordóval több olajat exportált, mint tavaly júniusban, csakhogy akkor a csekélyebb mennyiségért nagyjából 20,1 millió eurót tettek zsebre, ami karcsú a 2023 áprilisi 13,9 milliós bevételhez képest

Az orosz olajexport nyugatról kelet felé tolódott (a teljes export 80 százaléka ment Kínába és Indiába), és egyre többen feltételezik, hogy Oroszország kedvezményes áron adja el az olaját. 

A BBC jelentése szerint India Oroszország felől érkező olajimportja megtízszereződött az invázió kezdete óta, áprilisban pedig már elérte a napi 2,2 millió hordót, amivel a világ harmadik legnagyobb olajimportőre lett.

Az Európai Unió és India farkasszemet néz

Az EU Oroszországból való olajimportja jelentősen megzuhant, miközben Indiáé megnőtt. A blokk immár harmadik hónapja stabilan napi 0,6 millió hordót vásárol, a csökkenés nagyrészt a szankcióknak köszönhető. Az orosz nyersolajra vonatkozó uniós szankciók első köre 2022 decemberében lépett hatályba, míg a finomított kőolajra vonatkozó második kör idén februárban vált aktuálissá.

A szankciók alól ideiglenes kivételt képez a csővezetékes nyersolajimport, de ez kizárólag azoknak az országoknak engedélyezett, melyek túlzottan függnek az orosz olajtól – ilyen például Magyarország is.

India azzal indokolja az orosz olaj importját, hogy ennél drágábbat nem tud kifizetni, a Nyugat felől pedig – más ázsiai felvásárlókkal együtt – kritizálják őket, hogy így segítenek Moszkvának kijátszani az európai szankciókat. 

Josep Borrell, az EU külügyi biztosa nemrégiben azt mondta a Financial Times-nak, hogy India az orosz nyersolajból finomított olajból készített termékeket adhat el az EU országainak, márpedig az EU-nak ebben az esetben lépnie kell. India kereskedelmi minisztériuma szerint az ország üzemeinek fő exportpiacai közé tartozik – az uniós tagállamok közül – Hollandia, Németország, Olaszország és Franciaország.

Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter Borrell nyilatkozatára pusztán annyit reagált, hogy az EU mielőbb gondolkodjon el a saját szabályain, és hozzátette, hogy India és Oroszország elkötelezett a kereskedelem további növelése mellett. Leszögezte: ők nem úgy tekintenek az orosz olajimportra, mint amivel közvetlen finanszíroznák Oroszország ukrajnai invázióját.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Jogi trükkel kerülik meg Nagy-Britanniában az orosz olajembargót

Újabb szankciókat jelentett be Oroszország ellen a G7-csoport

Titokban tárgyal a Kreml a Moszkvában bebörtönzött amerikai újságírót érintő fogolycseréről