NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tíz éve halt meg Erőss Zsolt, a magyar hegymászás legendája

Gyertyagyújtás Kolozsváron a Kancsendzöngán eltűnt két hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére 2013. május 28-án
Gyertyagyújtás Kolozsváron a Kancsendzöngán eltűnt két hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére 2013. május 28-án Szerzői jogok Biro Istvan/MTI - MTI
Szerzői jogok Biro Istvan/MTI - MTI
Írta: Attila Magyar
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Erőss Zsolt a világ 14, 8000 méter feletti hegye közül tizet hódított meg. Mindössze 45 éves korában halt meg 2013-ban a Kancsendzöngán.

HIRDETÉS

A magyar hegymászás kétségtelenül legnagyobb alakja 2013. májusában, egy sikeres csúcstámadást követő ereszkedés közben vesztette életét a világ harmadik legmagasabb és egyik legveszélyesebb hegyén, a nepáli-indiai határon húzódó Kancsendzöngán.

Az expedíció két tagja, Erőss Zsolt és Kiss Péter május 20-án, hétfőn, helyi idő szerint este 6 órakor jutottak fel a 8586 méteres csúcsra, több mint 24 óra mászás után. Első magyarként Kiss, majd nagyjából húsz perccel később Erőss ért fel.

A késői időpont miatt eleve félő volt, hogy jutnak majd le. Mind a ketten rendkívül legyengültek, és csak nagyon lassan tudtak ereszkedni. Az éjszakát a szabadban, 8300 méteren töltötték, körülbelül -30 fokban.

Másnap délelőtt Erőss jelezte telefonon, hogy nagyon legyengült, és nem tud tovább menni. Pár órát aludt, ami ilyenkor akár végzetes is lehet. Ő azonban erőt vett magán, és tovább indult lefelé.

Közben Kollár Lajos expedícióvezető már szervezte a mentést, de a serpák a 7600 méteren lévő négyes táborban nem találták meg a magyar hegymászókat. Miután megszakadt velük a rádiókapcsolat, május 22-én a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció egy rövid közleményben jelezte, hogy “A 2013-as Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) Expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter, a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt!"

Egy nap reménykedés után a hegymászók már tudták, amit a közvélemény még nem akart elfogadni és felfogni. Mindenki abban bízott, hogy valamilyen csoda folytán élve találják meg Erősst és Kisst. Erre azonban - ilyen szélsőséges időjárási körülmények között - szinte semmi esély nem volt.

Kiss Péter holttestét május 21-én látták és fotózták le a négyes tábor közelében. Erőss Zsolt holttestét egy évvel később, a rámpán, nagyjából 8100 méteres magasságban vették észre, majd igazolták.

Magyarok a vilag nyolcezresein/MTI - MTI
A Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsán Erőss Zsolt (balra) és a spanyol Oscar Cadiach 2013. május 20-án.Magyarok a vilag nyolcezresein/MTI - MTI

Kancsendzönga, a halálhegy

A világ nyolcezer méter feletti hegyei közül a Kancsendzöngát tartják az egyik legveszélyesebbnek. Még egy gyakorlott mászónak is komoly technikai kihívást jelent a csúcs elérése a Himalája keleti oldalán elterülő vonulatnál.

Különleges hangzású neve tibeti nyelven a hó öt kincsét jelenti, vagyis a hegy öt csúcsára, az aranyra, az ezüstre, a drágakőre, a vetőmagra és a szent könyvre utal.

A többi nyolcezreshez képest a Kancsendzöngán az is különbséget jelent, hogy a négyes tábort viszonylag alacsonyan, 7500-7600 méter környékén lehet csak felverni, mert feljebb már nincs hely a sátraknak. A csúcstámadás így hosszabb időt vesz igénybe, és pár óra csúszás már végzetes is lehet, ahogy az történt Erőss Zsolték esetében is. Ezen a hegyen ugyanis a csúcshoz gyakorlatilag egy teljesen függőleges piramis visz fel, vagyis az utolsó métereken is keményen mászni kell.

Magyarok a világ nyolcezresein

Az expedíciósorozat még 2002-ben indult el, azzal a céllal, hogy a világ mind a 14, 8000 méternél magasabb hegyére feljusson magyar hegymászó. Erőss és Kiss halálakor, a Kancsendzönga volt a 12. a sorban, akkor még az Annapurna és a K2 hiányzott. A tragikus esetet követően befejezték a sorozatot. Azóta már minden 8000 feletti csúcsra felért magyar hegymászó. Klein Dávid 2016-ban hódította meg az Annapurnát, Suhajda Szilárd pedig 2019-ben a K2-t.

Kallos Bea/MTI - MTI
Erőss Zsolt, Kiss Péter és Kollár Lajos expedíció-vezető a Kancsendzönga meghódítása előtt tartott sajtótájékoztatón a budapesti Nemzeti Színházban 2013. március 26-ánKallos Bea/MTI - MTI

Erőss, a Hópárduc

Erőss Zsolt 1968-ban született Csíkszeredában. 13 éves korától mászott, elsőként a Békási-szoros szikláin. 20 évesen települt át Magyarországra. Sokáig ipari alpinistaként dolgozott. Az első nagyobb túráján, az 5642 méter magas Elbruszt hódította meg a Kaukázusban. 2004-ben ért fel Afrika legmagasabb csúcsára, az 5895 méter magas Kilimandzsáróra. Első magyarként hódította meg 2002. május 25-én a Mount Everestet.

2010 januárjában lavinabalesetet szenvedett a Magas-Tátrában, és a jobb lábát térdtől lefelé amputálni kellett. A mászást ennek ellenére sem hagyta abba. A világ 14 nyolcezres csúcsa közül tízet hódított meg. Mindössze 45 éves korában vesztette életét. Hegymászótársát, a 27 éves korában meghalt Kiss Pétert a legjobb fiatal magyar alpinistának tartották. A Kancsendzöngán először ért el 8000 méter feletti csúcsot.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra megnyitotta határait Nepál, a Himalája hegycsúcsai újra mászhatóak

Hegymászók tartanak életben egy falut a Himalájában

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák