Észak-Írország két nagy pártja közel egy éve kénytelen a kormányalakításra, márpedig a negyedszázados nagypénteki megállapodás erre kötelezné őket.
HIRDETÉSJoe Biden amerikai elnök kedden Észak-Írországba érkezik, hogy tisztelegjen az Egyesült Államok által közvetített 25 éves nagypénteki megállapodás, azaz a belfasti egyezmény előtt. Az ország gazdasági állapota és az utóbbi negyed század politikai döntései azonban aligha adnak alapot az ünneplésre. A megállapodás mára elavult, reformok nélkül pedig egyre nagyobb bajba kerül Észak-Írország, melyben a két szélsőséges politikai erő közül az egyik nem hajlandó újítani az egykori, hatalommegosztási passzust is tartalmazó egyezményen.
Elemzésében a Politico megjegyzi: a britpárti unionisták és az ír nacionalisták közötti hatalommegosztás, tehát az 1998-as nagypénteki megállapodás központi elképzelése kudarcot vallott. Emlékeztetnek: az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországnak
- közel egy éve nincsen választott kormánya,
- és nincs éves költségvetése sem,
a brexitnek köszönhetően pedig egy évi több tízmillió eurós EU-s támogatásnak inthettek búcsút, amivel a legszegényebb közösségeket támogatták volna.
Észak-Írországban két évvel ezelőtt alapítottak egy úgynevezett költségvetési tanácsot, hogy támogassa a Stormont (az északír parlament elnevezése) munkáját. A tanács becslése szerint 2023-ban 808 millió fontra van szükség ahhoz, hogy a meglévő szolgáltatások folyamatosan működjenek, de ez a 808 millió font erősen ellentmond a Londonban székelő brit kormány elképzelésének, akik szerint 500 millió fontot meghaladó azonnali kiadáscsökkentésre van szükség.
A legszegényebb nem kapnak étkezési támogatást
A 2023-as költségvetést a Stormont késve készítette el, a kiesett uniós forrásokkal kapcsolatos ígéreteket pedig nem teljesítette, ezért a helyi kórházak és az iskolák megszorításokra kényszerültek, például csökkentették a személyzet létszámát.
A pénzhiány a legszegényebbeket is súlyosan érinti: az oktatási minisztérium megszüntette a szünidei étkezés támogatását a szegény háztartásokból érkező diákok számára – megjegyzendő: ez a rendelkezés az összes diák közel egyharmadát jelenti.
Miniszterek helyett titkárok döntenek
Londonban nemrég elfogadtak egy törvényt, ami a döntéshozatalt tíz titkárra, azaz tíz olyan magas rangú köztisztviselőre hárítja, akiket anno azért alkalmaztak, hogy tanácsokat adjanak a Stomontnak – tehát nem azért, hogy az ország gazdasági és szociális helyzetét érintő politikai döntéseket hozzanak.
Az oktatási minisztériumon túl más tárcák átlagosan 6-10 százalékos megszorításokra készülnek. Az egyik titkár ezzel kapcsolatban azt mondta a Politicónak, hogy szerinte politikailag tarthatatlan és sérti a demokráciát, hogy ő „miniszteri szerepet” kénytelen játszani. Egy másik, a neve elhallgatását kérő köztisztviselő pedig azt mondta a lapnak, hogy „a helyben megválasztott minisztereknek kéne meghozniuk ezeket a döntéseket, már amennyiben a nagypénteki megállapodás hatalommegosztási eleme még jelent valamit." Hozzátette, hogy „amíg a hatalommegosztás nem működik, addig Londonnak komolyan kell vennie a saját felelősségét”, és megjegyezte, hogy passzivitásával a brit kormány csak ront a helyzeten, és szégyellheti magát, amiért ennyi embernek kárt okoz.
Megfelelő döntések nélkül nincs jövő
Mindeközben az Egyesült Királyság kormánya ragaszkodik a megszorításokhoz, és azzal érvelnek, hogy a pénzügyi gondokat az osztott hatalommal működő Stormont-kormányok okozták, mivel éveken keresztül nem hozták meg a szükséges, ám nehéz pénzügyi döntéseket.
Steve Baker, az Egyesült Királyság Észak-Írországért felelős minisztere szerint a pénzügyi gondok nem egyik napról a másikra érkeztek, ez sokkal inkább a folytonos rossz gazdálkodás eredménye. Baker elsősorban a Demokratikus Unionista Pártot (DUP), azaz Észak-Írország első számú britbarát pártját okolja azért, mert a tavalyi választásokat követően nem voltak hajlandók új egységkormányt alakítani a Sinn Féinnel, az ország 2005 óta legerősebbnek számító republikánus és katolikus pártjával.
A DUP akkor közölte: a brexit elleni tiltakozásul határozatlan ideig akadályozni fogják a Stormont működését, értve ezalatt például az északír protokollt, mely szerint Észak-Írországot – az Egyesült Királyság többi részével ellentétben – továbbra is az uniós áruforgalmi szabályok hatálya alatt tartják. A protokollnak köszönhetően 2021 óta biztosított az Ír Köztársasággal folytatott határokon átnyúló kereskedelem szabad folyása, az unionisták viszont attól tartanak, amiben a nacionalisták bíznak: hogy pont az ilyen rendelkezések emelhetik Észak-Írországot az Egyesült Királyság öleléséből egyenesen Írország karjaiba.
Londont azonban nem hagyta nyugodni a protokoll: márciusban a brit kormány és az Európai Bizottság elfogadta a Windsori Keretmegállapodást, mely jelentősen csökkentette az északír kikötőkbe érkező brit áruk EU által előírt ellenőrzését. London és Brüsszel közölte: remélik, hogy ez a megállapodás életet lehet a Stormontba, csakhogy ez eddig ez nem történt meg.
A DUP makacs
A DUP részben azért lett a legnagyobb unionista párt Észak-Írországban, mert következetesen elutasította a nagypénteki megállapodást, és nem akart kompromisszumot kötni az egykor Észak-Írország eltörlése mellett kampányoló és erőszakos Sinn Féinnel. A széljárás azóta megváltozott: a Sinn Féin a 2022-es választásokon történelme során először végzett a DUP előtt, ami jogilag azt jelenti, hogy a párt regionális vezetőjének és egyben alelnökének, név szerint Michelle O'Neillnek joga lenne a legfőbb stormonti miniszterelnöki posztra.
A DUP veresége viszont növelte az unionisták aggodalmát, hogy Észak-Írország és Nagy-Britannia kapcsolatai végérvényesen megromolhatnak, ami számukra közel sem kedvező.
Középről nézve
A mérsékeltebb irányvonalat képviselő politikusok mindkét szélsőségest hibáztatják azért, hogy Észak-Írország kormányozhatatlanná vált, és közölték: a 25 évvel ezelőtt kidolgozott hatalommegosztási szabályok elavultak a mára keményebbé vált politikai környezetben. Úgy vélik, eljött a reformok ideje, tehát nem kell arra törekedni, hogy az unionisták és a katolikusok kötelezően koalíciót alakítsanak, mert mint az látható: ezzel gyakorlatilag akadályozzák a kormányalakítást, és – miként az többször is történt az utóbbi húsz év során – leállíthatják a Stormont működését.
A szabályzat ráadásul irrelevánssá teszi az ország leginkább kompromisszumképes pártját, az Alliance-t, mely brit unionistaként és ír nacionalistaként sem hajlandó magát meghatározni. Az Alliance az előző választások során életében először minősülhetett volna politikai tényezővé: ahhoz képest, hogy 1998-ban még marginális szereplő volt, a tavaly májusi választásokon 17 képviselői hellyel a harmadik helyen végzett, ami tízzel kevesebb a Sinn Féin, és nyolccal kevesebb a DUP mandátumainál.
A Politico megjegyzi: az Alliance egy új rendszerben „koalíciós királycsinálóvá” válhatott volna, de a jelenlegi hatalommegosztási szabályok szerint ez nem történhetett meg. Egyesek úgy vélik, hogy Naomi Long Alliance vezető akár be is perelhetné a brit kormányt, hogy kikényszerítsék belőlük a reformot. „Nem hiszem, hogy jogszerű, hogy a mi szavazataink kevesebbet számítanak, mint másoké" – véli Long, aki szerint az érvényben lévő szabályok sértik az európai emberi jogi törvényeket. Long azt mondja, hogy csak a végső esetben kell a bíróságra mennie, a nagypénteki megállapodás hatalommegosztási szabályai ugyanis lehetővé teszik a rendszer időszakos felülvizsgálatát.
Idő van: egy új megállapodás ideje
Bertie Ahern egykori ír miniszterelnök 1998-ban Tony Blair brit kormányfővel együtt dolgozott a nagypénteki megállapodáson, de mostanra úgy véli, idejét múlt a rendszer, és a Stormont felélesztésének lehetőségeit vizsgáló agytrösztökkel egyetértve azt mondja: ideje bevezetni az önkéntes koalíciót, magyarán a „demokráciát”. Egy új, demokrata rendszerben a Sinn Féin és a DUP is megtarthatná a jogot a közös kormányzásra, ellenben nem akadályozhatnák a másikat abban, hogy mással alakítsanak kormányt. Ezzel a rendszerrel megnyílna a lehetőség a mérsékeltebb pártok előtt is, akik így láthatóan képviselhetnék a választói közösségüket. A Politico emlékeztet:
HIRDETÉS25 évvel ezelőtt Stephen Grimason újságíró írta meg elsőként a nagypénteki megállapodás hírét. Grimason akkoriban a BBC észak-írországi politikai szerkesztője volt, később a Stormont egyik szóvivője. Dolgozott a DUP és a Sinn Féin miniszterei mellett is, és emlékszik rá, hogy egyesek túl sűrűn tértek ki olyan, nehezebb döntések meghozatala alól, melyek egy erősebb, reformer kormány építésének adtak volna alapot. A Belfast Telegraph-nak nyilatkozva múlt héten azt mondta, hogy számára keserédes a negyedszázados évforduló, mivel a Stormont az utóbbi 25 évet tekintve szerinte „minden lehetőségét elszalasztotta."