"A légiriadók olyan normálisnak tűnnek, mint egy telefonhívás" - ukránok az elmúlt egy évről

Az új normalitásként fogalmazza meg néhány ukrán azt, amihez az elmúlt egy évben hozzá kellett szokniuk. Az Euronews civileket kérdezett arról, hogyan élték meg a háború kitörését, és hogyan élnek ezzel együtt most a mindennapjaikban.

Tavaly ilyenkor Szvitlana Maisztruk sietve menekült el Ukrajnából, átutazott az országon, hogy Lengyelországba jusson. Amikor az Euronews akkoriban beszélt vele, azt mondta magáról, hogy "elveszett és feldúlt", de hálás volt, hogy barátaival kitaláltak egy tervet a menekülésre.

Egy évvel később Szvitlana hazatért, férjével és kisbabájával most Nyugat-Ukrajnában él. Bár hiányzik neki Kijev, már beilleszkedtek az új életükbe, biztonságban érzik magukat, és hálásak, hogy visszatértek.

"Érzelmileg nagyon nehéz volt távol lenni a családomtól és a férjemtől" - mondja. "Több mint négy hónapig szenvedtem emiatt, aztán kiderült, hogy terhes vagyok, és a férjemmel úgy döntöttünk, jobb lenne nekünk Ukrajnában együtt lenni."

Szvitlana és férje úgy döntöttek, hogy a nyugat-ukrajnai Lembergben maradnak, mert Kijev veszélyesebb helynek tűnt. Hiányoznak nekik a barátaik, de megszokta a változásokat az életében.

"Hozzászoktunk az áram nélküli élethez. Az ukránok hozzászoktak a nehézségekhez, egész egyszerűen akkor kitalálják, hogyan oldják meg másképp az életüket" - mondja. Van tartalék víz- és áramellátásuk arra az esetre, ha Oroszország megtámadná az infrastruktúrát, ahogyan az egész országban tette. "Sajnos ez az új normalitás Ukrajna számára".

A légiriadó olyan, mint egy telefonhívás

Szvitlanához hasonlóan a 24 éves Vaszilisza Csumacsenko is azt mondja, fontos számára, hogy a családja közelében lehessen Ukrajnában. Amikor Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát, kezdetben rettegett szeretteiért, különösen azokért, akik közelebb vannak a frontvonalhoz. De úgy döntött, hogy a félelem és a bizonytalanság ellenére Ukrajnában marad.

"Nem költöztem külföldre, nem lettem menekült, mert itt van a családom, vannak barátaim, van munkám. Tulajdonképpen az egész életem itt van, ez az otthonom" - teszi hozzá.

Néhány hónap elteltével Vaszilisza kezdett hozzászokni a Kijev környéki régiókból érkező ijesztő hírekhez, ahol az orosz erők által megölt civilekkel teli tömegsírokról volt szó. Az országszerte zajló eseményekről szóló hírek az "új valóság" részévé váltak.

Régebben megijedt, amikor meghallotta a légitámadások figyelmeztetését egy esetleges rakétáról, de most már másképp reagál. "Most már csak úgy hangzik, mintha telefonhívás lenne. Olyan, mintha egy rakéta repülne valahol az égen. És az ember tudja, hogy akár most azonnal meghalhat. De ez mára olyan lett, mintha valami normális dolog része lenne" - mondja.

Vaszilisza azt mondja, hogy ha a tavalyi önmagának ezeket mondaná, az biztosan nem tudná ezt elhinni. "De egy év után ebben a valóságban, határozottan állíthatom, hogy az ember bármihez hozzá tud szokni az életben" - mondta. "Nem sejtettem, hogy ennyire bátrak tudunk lenni."

Barátja, Olekszandr Krasnov szintén Odesszában van, és műszaki tapasztalatait felhasználva számítógépes felszereléseket szállít az ukrán fegyveres erők számára. "Úgy érzem, jó helyen vagyok, mert úgy érzem, itt tudok segíteni," - mondja a férfi. A helyi vállalkozásoktól vásárol, hogy segítse az ukrán gazdaságot, amely tavaly a háború miatt 30%-kal visszaesett.

Arra a kérdésre azonban, hogy biztonságban van-e, nehezen tud válaszolni, mert - mint mondja - semmilyen légvédelmi rendszer nem tud 100 százalékban megvédeni a rakétáktól.

Ez már nem ugyanaz a Kijev

Hrisztina Brodics, egy civil szervezet 33 éves munkatársa rögtön visszatért az ukrán fővárosba, miután az orosz erők tavaly áprilisban visszavonultak a régióból. 

"Félelem volt a levegőben, az érzés, hogy valami nincs rendben, de mégis nagyon jó volt hazatérni" - mondja.

De csak ősszel hallott először rakétabecsapódást az otthona közelében. Ekkor már biztonságban érezte magát Kijevben, de ősszel ez újra megváltozott. "Rendszeresek voltak a légitámadások, rakéták találták el az infrastruktúrát, és ez fizikailag és mentálisan is nagyon megviselt" - mondja, hozzátéve, hogy hideg téli napokon hosszú áram nélküli időszakok is voltak.

Ráadásul sok barátja elmenekült a városból, különösen azok, akiknek gyerekeik vannak, és sokan közülük új életet kezdtek Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Remény a jövőre nézve

Hrisztina azt mondja, hogy Kijevben sütött a nap, amikor a beszélgetésünk előtt elintézte a dolgait, és hisz abban, hogy minden rendben lesz, még akkor is, ha rutinszerűek a riadók és a veszélyérzet. "Reménykedem a jövőnkkel kapcsolatban. Szeretném, ha ugyanolyan fényes lenne, mint a mai nap" - mondja.

Vaszilisza Odesszában önkéntes munkát végez az ország megszállt területeiről és a keleti régiókból érkező családok segítése érdekében, ahol állandó harcok dúlnak. Önkéntes munkája részeként segít a gyerekeknek alapvető szakmákat megtanítani, abban a reményben, hogy később külföldre költözhetnek, vagy jobban be tudnak illeszkedni az európai társadalomba.

"Ezek a gyerekek a jövő generációja, akiket már most meg kell tanítanunk arra, hogy hogyan éljenek egy európai társadalomban" - mondja.