Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A török líra mélyrepülése nagy gondot okoz a szíriai gazdaság egy részének

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
A török líra mélyrepülése nagy gondot okoz a szíriai gazdaság egy részének
Szerzői jogok  أ ب

A török líra mélyrepülésének Északnyugat-Szíriában is érezhető a hatása - a lázadók által uralt régióban ugyanis tavaly június óta a török líra a fizetőeszköz, mivel a helyi valuta elértéktelenedett az évtizedes polgárháború miatt.

A líra bevezetésétől azt remélték, hogy a stabilizálja a térség megtépázott gazdaságát, de azóta értékének 45 százalékát elvesztette, ebből több mint ötödét a múlt hónapban.

"Optimisták voltunk, mert a török líra stabil volt, a szíriai pénz árfolyama pedig folyton változott" - mondja ez az idlíbi férfi. "Attól a naptól kezdve, hogy bevezették, a török valuta rengeteget változott, és most sem stabil. Egyáltalán nem vált hasznunkra. Negatívan érintette a megélhetést és a kereskedelmet, és most nagy stagnálás van a régióban."

Becslések szerint a régió lakóinak 97 százaléka extrém szegénységben él, ami még inkább problémássá teszi a szárnyaló árakat mind a kereskedők, mind a vásárlók számára.

"Meg vagyunk zavarodva. Mit tegyünk? Hogyan adjunk el?" - panaszkodik ez a kereskedő. "Csak azért alkalmazni kell valakit, hogy árcímkét rakjon a termékekre, majd az aktuális helyzethez igazítsa, és helyettesítse a régit. A vevők azt hiszik, hogy hasznot húzunk a valuta romlásából, és nem hiszik el, hogy az árfolyamváltozás okozza ezt."

Habár a szíriai piacokon török árut kínálnak ebben a régióban, az importot dollárban bonyolítják, ez vezet a piac stagnálásához szakértők szerint.

"A válság alatt például dollárban lehetne rögzíteni a béreket." - véli ez a közgazdász, Mohamad Al-Bakour. "Az egyszerű tranzakciókat a piacokon pedig lehetne török lírában bonyolítani."

A hétköznapi emberek számára azonban már túl késő lehet, mire ezek a megoldások megvalósulnak. Sokan egyre több adósságot halmoznak fel csak azért, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket megvehessék.