Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Hamarosan indul az emberiség első aszteroidaeltérítő missziója

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám
euronews_icons_loading
Hamarosan indul az emberiség első aszteroidaeltérítő missziója
Szerzői jogok  AP/AP

Egy aszteroida röppályának eltérítésére készülnek a NASA kutatói.

A DART program célja az, hogy az emberiség felkészüljön egy olyan eseményre, mint amilyen a dinoszauruszok kihalását okozta, és a kisbolygók a jövőben ne jelentsenek veszélyt a Földre.

„Demonstráljuk egy aszteroida eltérítését, a röppályájának megváltoztatását, méghozzá úgy, hogy egy űrjárművet vezetünk bele. A DART-nak ütköznie kell az aszteroidával, majd meg kell mérnie az eltérítés mértékét. Ezután megpróbáljuk megérteni, hogyan változott meg a röppálya. Az egész a lendületátadásról szól" - magyarázta Andy Cheng, a DART kutatócsoport vezetője, a Johns Hopkins egyetem tanára.

Ilyen még soha nem volt

A DART a civilizációnk első bolygóvédelmi rendszerének alapjait rakhatja le. A misszió november 23-án indul a Space X rakétakilövésével, a becsapódás pedig 2022 októberében vagy szeptemberében várható. Az ütközést az olasz űrügynökség szondája rögzíti majd a DART és a 24 ezer kilométer per órás sebességgel haladó aszteroida között.

A célpont a Dimorphos, egy nagyjából 160 méter átmérőjű hold, ami egy 800 méter átmérőjű kisbolygó, a Didymos körül kering. A kettős aszteroidarendszer kevesebb, mint egy év múlva nagyjából 11 millió kilométeres közelségben lesz a Földhöz, ekkora tervezik az ütközést.

A hatás elemzésében az Európai Űrügynökség is részt vesz. Az ESA Héra nevű missziója három évvel a becsapódás után érkezik majd meg a Didymoshoz, hogy részletes kutatásokat végezzen.