Az amerikai konzervatívok számára Orbán vonzereje nem annyira politikájának a részleteiben, hanem taktikájában és a kereszténység melletti kiállásában rejlik. Az iránta leginkább érdeklődők közül sokan maguk is a konzervatívok egyre erősödő katolikus szárnyának a tagjai.
HIRDETÉSBudapest a 21. századi konzervativizmus „szellemi otthona” lesz – fogalmazott a magyar miniszterelnök. Ennek jegyében a Danube Institute a közvetítő szerepét tölti be Közép-Európa és az angolul beszélő világ között. Látogatói programja része Orbán azon törekvésének, hogy éljen a magyar stílusú „illiberális demokrácia” iránti hatalmas érdeklődéssel. Egyre több fontos konzervatív gondolkodót és politikust hív meg Budapestre, akiket arra serkent, hogy ismerjék meg Magyarországot, miközben hasznot hajt a velük járó figyelemből. A program sikeres. A magyar gyakorlatról az amerikai vendégek jobbára elismerően nyilatkoznak, és rajtuk keresztül a republikánus politikusok is pozitív képet alkottak Orbán politikájáról, aminek elemeit az amerikai gyakorlatba is átültetnék.
A magyar miniszterelnökkel ismerkedett a Fox News 3,2 millió nézője a nyáron, amikor egy héten át sugározták Tucker Carlson interjúját Orbán Viktorral. Egy magyar zászlóval díszített, kétszintes könyvtárban készült a beszélgetés, amelyben a riporter feszülten figyelt, bár látszott rajta, hogy kevéssé ismeri Magyarország belügyeit – írta a New York Times Hogyan szeretett bele Magyarországba az amerikai jobboldal c. cikkében. Carlson utazását sietve szervezték meg, miután Orbán vállalta az interjút.
A műsorvezető az adás előtti este a kormányfő irodájában vacsorázott, majd egy katonai helikopterrel – a Miniszterelnökség magas rangú illetékese kíséretében – az ország déli határán lévő, szigorúan ellenőrzött területre vitték, amely általában elzárt az újságírók elől. A szögesdrótkerítés jóvoltából Magyarország határvidéke „tökéletesen tiszta és rendezett”, mentes a világ más határait jellemző „szeméttől” és a „káosztól” – tudósított a helyszínről, ahol következésképpen nem volt szemtanúja „az emberi szenvedésnek”. Azt nem említette, hogy civil szervezetek többször indítottak bírósági eljárást a magyar kormány ellen, amiért az megtagadta az ételt a bevándorlási őrizetben tartott családoktól.
Carlson magyarországi látogatását részben Rod Dreher konzervatív író meghívásnak beillő üzenete váltotta ki. Dreher a tavaszt és a nyarat Budapesten töltötte ösztöndíjjal, és segített Carlsonnak az Orbán-interjú megszervezésében. Tisztában van azzal – ahogyan Christopher F. Rufo aktivista nemrég megjegyezte –, hogy Carlson az amerikai konzervatívok számára nem tolmácsolja a híreket, hanem egyenesen kreálja azokat. Carlson Budapestre hozatala azt a cél szolgálta, hogy meggyőzze az amerikaiakat: figyeljenek Orbán Magyarországára. Az erőfeszítés sikeres volt. Carlson budapesti jelentkezései kedvező véleményt alakítottak ki bennük Orbánról – ezt nyilatkozta az adás után több republikánus szenátor a Business Insidernek. Szeptemberben Jeff Sessions, az Egyesült Államok volt igazságügyi minisztere Budapesten egy bevándorlással kapcsolatos panelbeszélgetésen vett részt; ami után azt mondta: „Trump elnök csodálta Orbán Viktort”; Mike Pence, Donald Trump helyettese pedig azért utazott a magyar fővárosba, hogy egy demográfiai találkozón szólaljon fel, amelyen Orbán is megjelent. Jövőre, a tervek szerint 2022 március végén – közvetlenül a magyar választások előtt – rendezik meg először Európában, méghozzá Budapesten a Konzervatív Politikai Akciókonferenciát, az amerikai konzervatívok befolyásos éves találkozóját, amelyen korábban republikánus amerikai elnökök is megjelentek.
Az amerikai konzervatívok számára Orbán vonzereje a kereszténység melletti kiállásában rejlik
Dreher ugyan nem osztja Carlson összeesküvés-elméletet a „nagy cseréről”, miszerint a demokraták nem fehér bevándorlókkal helyettesítik a fehér amerikaiakat támogatottságuk növelése érdekében, ugyanakkor maga is úgy véli, hogy a fokozott bevándorlás veszélyezteti a „nemzet stabilitását és kulturális folytonosságát”. Gyakran utal a franciákra, a bevándorlók által lakott külvárosokban, a banlieue-kben élők dühére és elszigeteltségére, és azzal érvel, hogy a bevándorlóknak kötelessége azonosulni új hazájuk kultúrájával, amit gyakran elmulasztanak megtenni. Dreher szerint Orbán Viktor bevándorlással kapcsolatos korlátozásai miatt Magyarországon a minimálisra csökkent az antiszemita incidensek száma. (A bejelentett incidensek száma valóban alacsony, Dreher elemzését azonban maga Orbán hazudtolja meg, aki egyfelől szoros kapcsolatot ápolt Benjámín Netanjáhúval, miközben otthon antiszemita kutyafütty-politikával démonizálta a zsidó liberális jótevőt, Soros Györgyöt – emlékeztetett a New York Times) Dreher igazat ad Orbánnak, aki 2015-ben megtagadta a szíriai menekültek befogadását. „Ha vissza lehetne tekerni az idő kerekét 50 évvel, és megmutatni a franciáknak, a belgáknak és a németeknek, hogy 2021-re mit okozna országaikban a muszlim világból érkező tömeges bevándorlás, soha, de soha nem fogadnák el” - írta az American Conservative portálon megjelent befolyásos blogjában. „A magyarok okultak az ő példájukból” – érvelt a szerző.
Dreher tavasszal érkezett Budapestre, amikor a város éppen a járvány egyik gyötrelmes szakaszából lábalt ki. A pompás oszlopokkal díszített Nemzeti Múzeum közelében bérelt számára egy kertes lakást vendéglátója, a Danube Institute. Az intézetet John O'Sullivan, egy hetvenes éveiben járó, előkelő, Thatcher-párti, konzervatív brit kommentátor vezeti, aki hosszú újságírói pályafutása során vonzódott Budapesthez. Az intézetet közvetve a magyar kormány finanszírozza, Dreher ennek ellenére szabad kezet kapott.
„Nem hiszem, hogy Orbán Viktor bármiféle szent lenne” – mondta például a New York Times tudósítójának. Időnként kritikusan írt az Orbán-kormányról. Júliusban kiderült: a magyar kormány kémszoftverrel fertőzte meg oknyomozó újságírók és politikai ellenfelek mobiltelefonjait, hogy nyomon kövesse kommunikációjukat. Dreher elítélte a lépést, és azt írta, hogy az „megerősítette a legrosszabb autoriter sztereotípiákat” Magyarországról. Kritizálta Orbánt, aki üdvözlőnek tartja egy kínai egyetem építését Budapesten, Dreher szerint azonban a Fudan a kémek beszivárgási lehetősége.
A Danube Institute a közvetítő szerepét kívánja betölteni Közép-Európa és az angolul beszélő világ között, a látogatói program pedig része Orbán azon törekvésének, hogy éljen a magyar stílusú „illiberális demokrácia” iránti hatalmas érdeklődéssel. Egyre több fontos konzervatív gondolkodót és politikust hív meg Budapestre, akiket arra serkent, hogy ismerjék meg Magyarországot, miközben hasznot hajt a velük járó figyelemből. Budapest a 21. századi konzervativizmus „szellemi otthona” lesz – fogalmazott Orbán.
A kérdéssel, hogy vajon a politika szolgálhat-e „védőpajzsként” a kulturális „felhígulás” ellen folytatott harcban, Orbán feladta a leckét Drehernek. Közvetlenül az újraválasztása után, 2018-ban Orbán kormánya megszüntette az egyetemeken a gender-tanulmányokat – amelyeket akkoriban csak két felsőoktatási intézmény kínált Magyarországon. „Néhány éve azt mondtam volna, hogy nem, a kormány nem szólhat bele az egyetemek szabadságába” – töprengett Dreher. De most, „annak láttán, hogy az ilyen programok milyen hihetetlenül romboló hatással voltak az amerikai társadalomra, és hogy az őket támogató emberek mennyire intoleránsak, amikor hatalomra kerülnek, sokkal megértőbb vagyok”. Dreher úgy látja, hogy a nemek elméletének tanulmányozása – amely szerint a nem társadalmi konstrukció – nem az eszme megfontolásához vezetett, hanem egy erőltetett dogmához, amely sorra vetette meg lábát az intézményekben. Dreher – ortodox keresztényként – úgy véli, hogy a „gender-ideológia” tagadja a „keresztény antropológiát”, és „lerombolja a Biblia tekintélyét”.
Ráadásul szerinte Amerikában üldözik azokat, akik kifogást emelnek az ilyen intézkedések ellen. „Ha ellenállsz, egy több milliárd dolláros ipari komplexum célkeresztjébe kerülsz, amely az amerikai kormány, a magas- és alacsonyszintű kultúra, a jogi intézményrendszer, köztük a bíróságok maradéktalan támogatását élvezi”. A Republikánus Párt – véli – „azért létezik, hogy ratifikálja mindazt, amit a demokraták öt éve szorgalmaztak”. A közelmúltban hozott maroknyi, a konzervatívoknak kedvező bírósági döntés sovány vigasz a mélyreható társadalmi átalakulás közepette. Ennek fényében Orbán legutóbbi lépése – a homoszexualitást vagy transzneműséget „népszerűsítő” könyvek vagy más kiadványok korlátozása a 18 év alatti gyerekek számára – hősies tett még akkor is, ha az Európai Unió azzal fenyegette Magyarországot, hogy bepereli a diszkriminációellenes törvények megsértése miatt. Dreher szerint azonban „így viselkedik egy valódi családbarát, társadalmilag konzervatív kormány”.
Az amerikai konzervatívok számára Orbán vonzereje nem annyira törvényeinek vagy politikájának a részleteiben rejlik, mint inkább taktikájában, és abban, hogy – legalábbis nyilvánosan – a kereszténység mellett áll ki. Ha ködösítve is, de rendszeresen hivatkozik Európa „keresztény értékeire”. Magyarország túlnyomórészt katolikus – állapítja meg a lap –, bár maga Orbán nem az. Nem véletlen, hogy az Orbán iránt leginkább érdeklődő amerikai konzervatívok közül sokan maguk is a posztliberális konzervatívok egyre erősödő katolikus szárnyának a tagjai.
A megdöntött konzervatív eszmék
Ron Dreher 26 évesen tért át a katolikus hitre, de az egyház zaklatási botrányai után kilépett, és keleti ortodox lett. Követőinek nagy részét a 2017-ben megjelent Szent Benedek válaszútján című könyve mozgósítja, amelyben azzal érvelt, hogy a mai vallási konzervatívoknak azokból a szerzetesi gyakorlatokból kellene ihletet meríteniük, amelyekkel az évszázados üldöztetés dacára is megőrizték a keresztény közösségeket. Dreher munkája többek között a politikai filozófusra, Patrick Deneenre is hatással volt. A liberalizmus kudarca című könyvében Deneen is amellett érvelt, hogy a modern liberális társadalom kiábrándultságának ellenszere a helyi közösségek közelségében és szokásaiban rejlik. Dreher „az év legfontosabb politikai útmutatójának” nyilvánította, amely központi szerepet játszott a posztliberális politika megteremtésében. Bár 2018-ban jelent meg, és jobbára Trump megválasztása előtt íródott, ami új lehetőségekkel kecsegtetett, azt sugallta: a társadalomból való visszavonulás helyett – a katolikus gondolkodás segítségével – talán lehetséges tényleges átformálása.
Egy olyan időszakban, amikor sok jobb- és baloldali egyaránt a liberalizmus és a neoliberalizmus kudarcaira figyelmeztet, Deneen szerint a katolicizmus az értelmiség vallásává vált. Az elnök, a képviselőház elnöke és a kilenc legfelsőbb bíró közül hat katolikus (egy hetedik katolikusként nevelkedett); rajtuk kívül számos neves író tért át erre a hitre. „Ez egy olyan hagyomány, ami megteremti az erőforrásait annak, miként lehet a liberális kategóriákon kívül gondolkodni” – véli Deneen.
A liberalizmus kudarca című könyvében azt állítja, hogy az egyéni jogok folyamatos kiterjesztéseként értelmezett liberalizmus nem az emberiség természetes rendeltetése, hanem inkább egy önálló ideológiája. A felszabadítására irányuló törekvése során az egyén önkényes kényszerekké változtatta hagyományosan az egyént alkotó családot, a közösséget és a vallást, amely alól fel akar szabadulni. Az emberek, kivált az amerikaiak, felszedelőzködnek és elköltöznek, elhagyják családjukat, miközben elhanyagolják az újak létrehozását, és ezzel erodálják a gazdasági kapcsolatokat szabályozó helyi hálózatokat és szokásokat. Az új arisztokrácia – amelynek tagjai úgy gondolják, hogy mindenüket kiérdemelték, ezért nem éreznek kötelezettséget senki mással szemben – olyan társadalmat hozott létre, amely a szabadságról szól ugyan, viszont a legtöbben úgy érzik, hogy aligha irányíthatják az életüket. A liberalizmus a saját vesztét fogja okozni – írja Deneen, aki szerint könyve megírására politikai hajléktalansága késztette.
Számára a katolicizmus hasznos ebben például a születési ráta csökkenésének a megfékezésében, mert azt vallja, hogy „a politika az a tér, ahol a közjó biztosított”. Bár a katolikusok kisebbséget képviselnek a republikánusok között – arányuk 25 százalékos ¬–, sajátos filozófiai hagyományaik markáns erővé teszik őket. A katolicizmusnak az emberi lét társadalmi természetéhez való ragaszkodása, amelyet Aquinói Tamás és modern követői fejlesztettek ki, mindig is ellentétben állt az egyéni autonómiáról szóló protestáns elképzelésekkel. Részben ezzel magyarázható, hogy a katolikus társadalmi tanítás népszerűsége történelmileg olyan időszakokban erősödött, amikor a jobbára katolikus fehér munkásosztály gazdasági nehézségekkel szembesült.
Sok konzervatív úgy látja, hogy nem sikerült megnyerniük a kulcsfontosságú nemzeti jogi csatákat például az terhességmegszakítás, a melegek jogai vagy a vallási szabadság kérdéseiben. A liberalizmus logikája „imperialista progresszív” erővé, az egyéni jogok egyre szélesebb körű követelésévé fejlesztette önmagát, amely felborította a társadalmi szokásokat – írta Adrian Vermeule, a Harvard alkotmányjogász professzora 2018-ban az American Affairs című folyóiratban. A vereség mértéke 2015-ben az Obergefell v. Hodges ügyben vált világossá, amikor a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy az azonos nemű pároknak joguk van a házasságkötéshez. Ezzel látszólag azt bizonyította, hogy a konzervatív elvek egy pillanat alatt megdönthetők. Aztán jött a Bostock-döntés, 2020-ban. Neil Gorsuch, a Trump által kinevezett legfelsőbb bírósági bíró és Antonin Scalia örököse fogalmazta meg a többségi véleményt, amely kiterjesztette a nemi alapú megkülönböztetés fogalmát a szexuális irányultságra és a nemi identitásra. Josh Hawley, Missouri újdonsült szenátora fanyalogva szögezte le, hogy a döntés „az általunk ismert konzervatív jogi projekt” végét jelenti.
Új megközelítésre volt szükség. És Vermeule, aki nemrég tért át a katolikus hitre, és akit generációja egyik legmozgékonyabb jogtudósának tartanak, olyan helyzetben volt, hogy ezeket meg is adta. Cikkek sorában vázolt fel egy módszertant annak megállítására, amit ő a liberális „hitvallás” könyörtelen előretörésének tart. A konzervatív bírák által támogatott elmélet, az originalizmus helyett – miszerint az alkotmány értelme rögzített – Vermeule a „közjó alkotmányosságát”, egy „illiberális legalizmust” javasolt, amely „a közjóhoz vezető érdemi erkölcsi elveken” alapul. Kiegészítő elméletében kezdeményezte, hogy a kormányzati igazgatásban hatalmi pozíciókat betöltők „nagyfokú mérlegelési jogkörrel” rendelkezzenek a bürokrácia hajójának irányításában. Ez az a stratégiai pozíció, ahonnan „forró vasalóval lehet a liberális hitet perzselni”.
A Vermeule eszméi iránt érdeklődők közül is sokan szélsőségesnek tartják őt. Egyesek azzal gyanúsítják, hogy katolikus monarchiát akar Amerikára kényszeríteni.
HIRDETÉSVermuele szerint az „érdemi erkölcsi elvek” előmozdítása lehetővé tenné az állam számára, hogy beavatkozzon az egészségügy, a fegyverek és a környezetvédelem terén, ahol az „emberi boldogulás” elsőbbséget élvezne a „kereskedelem” és a „fegyverviselés” 18. századból származó jelentésével szemben. Az abortusz illegális lenne.
Ebben bizonyulnak hasznosnak a külföldi példaképek. „Szinte általános az a tendencia, hogy valahol a világban olyan példát akarunk látni, amelyre rámutathatunk, és elmondhatjuk, hogy ez tényleg megtörtént" – idézte a New York Times Samuel Goldman, konzervatív politikai teoretikust, aki a George Washington Egyetem programvezetője. Megjelent a katolikus konzervativizmusnak a másik, európai hagyománya, amely nem félt sem az erős államtól, sem attól, hogy felhasználja azt egy konzervatív életszemlélet előmozdítására. Magyarország és Lengyelország „példát mutatott, hogy valami másképp is megoldható” – folytatta Goldman. Damon Linker, a TheWeek rovatvezetője és Dreher barátja már nem tartja magát a jobboldal tagjának, ugyanakkor megjegyezte, hogy a konzervatívoknak tulajdonképpen imponál Orbán rendszere, amelyben szembe fordulhatnak vele, az állam mégsem fogja börtönbe vetni ellenségeit. „De ahogyan nálunk egy konzervatívnak most nem könnyű egy egyetemi álláshoz jutnia, a mi világunkban a liberálisoknak is nehéz dolga lesz” – magyarázta Linker.
Az állami hatalom gyakorlati alkalmazása
Magyarországon – állítják Dreher és mások – valós a szabadság, senkire se vár az önbíráskodó online csőcselék, hogy egy téves szó kimondásáért megfossza az embereket a megélhetésüktől. (Ez a szabadság nem terjed ki azokra az újságírókra, akiknek a magyar kormány megfigyelte a telefonját, vagy akiket a magyar rendőrség kihallgatásra vitt be – jegyzi meg a New York Times). Emlékeztetőül: Orbán kiszorította a Soros által támogatott CEU-t, és ellenséges felvásárlások segítségével a médiát – csatornáról csatornára – konzervatív (és kormánybarát) formálta. Az amerikai konzervatívok talán nem ugyanazokat a módszereket alkalmaznák, de „nem lennének restek az államhatalmat felhasználni, hogy más erkölcsi nézeteket kényszerítsenek ránk, mint amilyenekkel 50 éve alapértelmezetten együtt élünk” – hangoztatta Linker.
Dreher ezt látszólag megerősítette. „Ha a jobboldal valahogyan mégis ilyen hatalomra tesz szert, nem bízom magunkban” – mondta Dreher. „Nem bízom magunkban, hogy a győzelem után megfontoltan és tisztességesen járunk el a többiekkel szemben. A baloldal nem ilyen velünk szemben. És mi sem leszünk ilyenek velük szemben” – folytatta.
Orbánt 2010-ben egy olyan politikai gépezet segítségével választották meg, amely fenntartás nélkül hűséges hozzá. Az elmúlt évtized nagy részében pártja, a Fidesz „szupertöbbséggel” rendelkezett a magyar parlamentben a politika és az üzleti élet összefonódásának, valamint annak köszönhetően, hogy a párt a választási törvények megváltoztatásával megerősítette a képviseletét. A tökéletesnek mondható pártfegyelem tette lehetővé, hogy Orbán nagy hatékonysággal kormányozzon. Megannyi intézkedéssel harcol az alacsony születésszám ellen. Ösztönzi a magyar, nem pedig a bevándorlók gyermekvállalását: a családi autókra támogatás jár; a négy vagy több gyermeket vállaló nők soha többé nem fizetnek jövedelemadót; néhány idősebb állampolgár, aki azért hagyja ott a munkahelyét, hogy unokáiról gondoskodjon, kompenzációt kap a kormánytól.
HIRDETÉS
Orbánnak a „keresztény civilizáció” iránti retorikai tisztelgéseivel együtt ezek a családi programok okot adtak az amerikai konzervatívoknak arra, hogy úgy érezzék, van mit tanulniuk. Eltekintve attól a makacs kérdéstől, hogy Orbán retorikája nem csupán egy kleptokrácia álcája-e – ugyanis sok milliónyi EU-támogatásból származó pénzt tologatott át a családtagjaival és közeli barátaival kötött szerződésekbe –, az, hogy előszeretettel pozícionálja magát a globális kultúrharc megkerülhetetlen szereplőjének, azt sugallja, hogy a valódi cél egyszerűen a hatalom megőrzése lehet.
A lengyel koppintás
Lengyelország szintén illiberális fordulatot vett, bár kevésbé látványosan, mint Magyarország, amelynek forgatókönyvéből mégis kölcsönzött. Lengyelország is a családpolitikát helyezte programjai középpontjába, nagyvonalú havi juttatásokkal és némi sikerrel a születésszám növelésében. Az év elején olyan törvényt hozott, amely megszüntette azon kevés kivételek egyikét, amelyek alapján az abortusz megengedett. A lengyel kormány a közelmúltban egy, az Orbánhoz hasonló jogi csatát folytatott a média nagyobb ellenőrzéséért. És Magyarországhoz hasonlóan Lengyelország is az EU törvényei és alkotmánya fölé helyezte saját törvényeit és alkotmányát – részben az LMBTQ védelmére hivatkozva –, még akkor is, ha ez veszélyezteti uniós tagságát.
A katolikus egyház Lengyelországban szélesebb körben népszerű és legitim intézmény, mivel szerepet játszott a kommunizmussal szembeni ellenállásban. Ryszard Legutko filozófus, egy korábbi antikommunista disszidens a kilencvenes években egyre inkább kiábrándult a liberális demokráciából, és ez a liberalizmus kétkedői számára tanulságos volt. A 2016-ban megjelent könyve, A demokrácia démona a posztliberális konzervatívok kanonikus szövege. A 71 éves Legutko azzal érvel, hogy a demokraták sokszor úgy viselkednek, mint a kommunisták. Miközben elismeri, hogy a liberális demokrácia jobb, mint a kommunizmus, mindazonáltal fenntartja, hogy a kommunista ideológia bizonyos jellemzői – az a hit, hogy végül világszerte győzedelmeskedni fog, hogy az emberi természet apoteózisa, hogy a történelem csúcspontját jelenti – a liberális demokráciára is igazak. Szerinte mindkettő totalizáló ideológia: az egyéni jogokban nincs semmi „természetes”, „nincs olyan, hogy joggal bíró egyén” – mondta a New York-i lap elemzőjének.
„Néhány évtizeddel ezelőtt volt egy elmélet, miszerint az ideológia kora lejárt, a liberális demokráciában csak problémákat oldunk meg, senkit sem érdekelnek a nagy eszmék” – hangoztatta. „Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. Bizonyos intellektuális minták foglyai vagyunk.”
A kommunizmus 1989-es megszűnése után a lengyel gazdaságot gyorsan liberalizálták a privatizációk és a külföldi befektetések révén. Lengyelország uniós csatlakozása reformokat hozott. „Azt mondták nekünk, hogy »a régi rendszer megszűnt, és most már szabadságban élünk«. Most, hogy szabadságban élsz, ezt kell tenned, azt kell tenned. Gyerünk! Ha ez a szabadság, akkor meg kell tennünk? Nem kell megtennünk”. Legutko szerint a liberális demokrácia nem tűrné meg a családot, az egyházat és más nem liberális intézményeket, amelyeket Lengyelország megpróbált megőrizni.
HIRDETÉSSzerinte Lengyelországban lehet sértegetni a katolikusokat, és a bíró legfeljebb azt fogja mondani: nos, ez egyéni vélemény, vagy művészi performansz. Ezzel szemben ha valaki egy meleg aktivistáról beszél, azonnal megbüntetik gyűlöletbeszédért. A nyelv ellenőrzése, hangsúlyozta Legutko, egy másik hasonlóság a liberális demokrácia és a kommunizmus között. „A nyelvezetet a hatalom diktálja, és ha valaki nem felel meg, megbüntetik.” Legutko pártja, a Jog és Igazságosság olyan törvényt próbál elfogadtatni, amely büntetést szabna ki a technológiai cégekre, ha azok bármilyen olyan beszédet szabályoznak, amely nem kimondottan törvényellenes. A kezdeményezés iránt az amerikai konzervatívok nagy érdeklődést tanúsítanak.
A nyár folyamán az Egyesült Államok ízelítőt kapott abból, hogyan nézhet ki az ilyen elképzelések megvalósítása az Atlanti-óceán túlpartján. A konzervatívok által kritikus fajelméletnek nevezett tananyag állami iskolákban történő oktatásának ellenőrzésére vagy betiltására irányuló törvényjavaslatok benyújtása az állami törvényhozásban vitathatatlanul a posztliberálisok első kísérlete volt arra, hogy az állam hatalmát a kultúra szabályozására használják.
A választási politikában a posztliberális befolyás J. D. Vance-ben, a Vidéki ballada az Amerikai Álomról című sikerkönyv szerzőjében nyilvánul meg, aki a republikánusok szenátusi jelöltségéért folyó ohiói előválasztáson a második helyen áll. Dreher jó barátját, Vance-t lelkesen támogatja Tucker Carlson is. Azon nagyon ritka figurák közé sorolta, akik „azért indulnak a hivatalért, mert tényleg hisznek valamiben”. A megállapítás nem vesz tudomást a Vance politikájában bekövetkezett teljes fordulatról: a korábban mérsékelt, Trump-ellenes politikusból keményvonalas kulturális harcos vált. Vance 2019-ben tért át a katolikus hitre, mert – mint mondta – rájött, hogy „a katolicizmus igaz”. Vance a jobboldal posztliberálisok szótárából származó kifejezésekkel fűszerezi beszédét. Carlson műsorában azzal érvelt, hogy a konzervatívoknak „le kellene foglalniuk a Ford Alapítvány vagyonát”, és újra kellene osztaniuk azok között, akiknek az életét tönkretette a „nyitott határok radikális programja” – ez egy nagyon Orbán-szerű, és nem is túl amerikai hangzású indítvány.
Ezek az elképzelések kínosan illeszkednek számos amerikai hagyományhoz. Még a cikk szerzője által megismert magyarok közül is néhányan szkeptikusnak tűntek azzal kapcsolatban, hogy ezek az elképzelések hogyan érvényesülhetnek Amerikában. Boris Kálnoky, egy volt újságíró, aki Orbán nemzetközi kapcsolatait egyengeti a konzervatív elitet képző Mathias Corvinus kollégiumban, az orbánizmus fejtegetése közben megjegyezte, hogy nem egy erős állam tette Amerikát sok tekintetben „a világ legnagyszerűbb országává”. Azért vált uralkodóvá, „mert a szabadság és a korlátlan lehetőségek földje volt”. Európában ez nem adatott meg, „és ez nekünk sem lesz megadatva” – mondta. „Az Egyesült Államok azonban talán meg akarja őrizni ezt a pozícióját, ameddig csak lehet.”