NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hogyan emelkedett az ellenzék vezetőjévé Márki-Zay Péter?

Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményváróján
Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményváróján Szerzői jogok Laszlo Balogh/Laszlo Balogh
Szerzői jogok Laszlo Balogh/Laszlo Balogh
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Márki-Zay Magyarország második legnagyobb területű településén, Hódmezővásárhelyen született konzervatív, vallásos családban. Anyja vegyész, apja fizikatanár, felmenői között található iskolaigazgató, orvos, jogász, vagyis családja generációk óta értelmiségi.

HIRDETÉS

Márki-Zay Péter neve akkor vált ismertté országosan, amikor megnyerte a polgármester-választást a Fidesz jelöltjével szemben. Hegedűs Zoltán veresége egyben a nagyobb kormánypárt első, ráadásul váratlan veresége volt hosszú idő után 2018 februárjában.

A mostani ellenzéki előválasztás kezdetén, sőt, még a második forduló elején is esélytelennek gondolták Márki-Zay Pétert elemzői körökben is. Mögötte nem áll sem országos párt, sem jelentős politikai tömörülés.

Karácsony Gergely visszalépésével Dobrev Klára maradt az egyetlen miniszterelnökjelölt-aspiráns, akivel meg kellett küzdenie. Dobrev a legnagyobb támogatottságú országos ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (DK) aspiránsa, emellett az Európai Parlament alelnöke. Támogatói szerint európai kapcsolatai segíthetnék az EU-val való kapcsolatok erősítését, ezért lett volna jó új miniszterelnöknek.

Karácsony Gergely Budapesten volt képes leváltani a Fidesz által támogatott városvezetőt, az Orbán Viktorral baráti viszonyt ápoló Tarlós Istvánt. Az ellenzéki előválasztáson mégsem hozott a két évvel ezelőttihez hasonló átütő eredményt, így a második fordulóban visszalépett, hogy erősítse Márki-Zay esélyeit.

De kicsoda Márki-Zay Péter?

Hétgyermekes, konzervatív értékrendet valló, keresztény családapaként jellemezte magát korábbi nyilatkozataiban. Polgármesterré választása előtt a kampányban arról is beszélt, hogy sem a baloldalt, sem a szélsőjobboldaliként indult, mára a középre húzódás látszatát keltő Jobbikot nem tudná támogatni.

Ehhez képest új fejlemény, hogy a jelenlegi ellenzéki összefogás idején a baloldal és a Jobbik támogatja őt a közös cél érdekében: leváltani Orbán Viktort.

Régi értelmiségi család tagja

Magyarország második legnagyobb területű településén, Hódmezővásárhelyen született konzervatív, vallásos családban. Anyja vegyész, apja fizikatanár, felmenői között található iskolaigazgató, orvos, jogász, vagyis családja generációk óta értelmiségi.

Ő maga történész, közgazdász, marketingszakember és villamosmérnök. Élt Kanadában és az Egyesült Államokban is, ötévnyi külföldi munka után tért vissza szülővárosába. 2018 óta Hódmezővásárhely polgármestere. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapító elnöke.

Ha nincs párt mögötte, akkor mit alapított?

Az MMM nem országos párt, hanem a körülbelül 100 településen működő Kossuth Körök (KK) szerveződése, összesen körülbelül 6 ezer fővel.

Az ernyőszervezet kezdeti célja az volt, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egy hiteles polgármesterjelölt és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát.

Tényleg csak Karácsony visszalépése segítette?

A jelenlegi ellenzéki előválasztás második fordulójában sokak szerint nem csak azért tudott esélytelenből az élre törni, mert a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely visszalépett, hanem azért is, mert korszerűbb kampányt folytatott, mint Dobrev Klára, jobban meg tudta szólítani a fiatalokat.

Országos turnéja mellett arra is volt gondja, hogy a nagy nézettségű bloggereknek és youtubereknek nyilatkozzon. A második fordulóban valóban érezni lehetett, hogy sok olyan fiatal ment szavazni, akiket az első fordulóban nem érintett meg az ellenzéki összefogás.

Márki-Zay Péter sikerét abban is látják elemzők, hogy a kiábrándult fideszes szavazók egy részét is meg tudta nyerni magának azzal, hogy nagy családja van, keresztény, konzervatív, nincs kommunista múltja, és Dobrevvel ellentétben nem kötődik közvetlenül Gyurcsány Ferenc exminiszterelnökhöz.

Ő költött a legkevesebbet kampányra

A magyar ellenzéki előválasztás további érdekessége, hogy a kampányra (pontosabban ellenkampányra) a Fidesz költötte a legtöbb pénzt, miközben a nagyobb kormánypárt nem is indított jelöltaspiránst. A valódi aspiránsok közül Márki-Zay költött a legkevesebbet kommunikációra.

Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! És Márki-Zay?

A Fidesz Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! címmel az ellenzéki előválasztással egy időben petíciót indított, amit nagyságrendileg annyian írtak alá, mint ahányan az ellenzéki előválasztáson részt vettek, mások viszont értelmezhetetlennek tartották egy demokráciában a választások partvonalán tartott aláírásgyűjtést.

Mivel nem Gyurcsány felesége és nem Karácsony nyert, így a már bevett stratégiát Márki-Zayra húzta rá a Fidesz az ellenzéki előválasztás végén. A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté hétfőn Gyurcsány/Márki-Zay-paktumot kiáltott. Közösségi oldalán ezt írta: „Gyurcsány Ferenc rajta keresztül térne vissza a hatalomba, a helyzet tehát változatlan.”

Trójai faló vagy az elszámoltatás elszánt híve?

A kormányváltás lehetőségét féltő ellenzékiek egy része Márki-Zayt tartja trójai falónak, aki túlságosan jobboldali ahhoz, hogy valódi változást hozzon.

Az aggódókat a miniszterelnökjelölt támogatói azzal nyugtatják meg, hogy Orbán Viktor és a Fidesz korrupciós elszámoltatását ugyanúgy a kormányváltás utáni második legfőbb célként hangoztatja Márky-Zay, sőt, következetesen nyilatkozta, hogy a korrupciós ügyeket hosszú ideje feltárni igyekvő, a Fideszből kiábrándult parlamenti képviselőnek, Hadházy Ákosnak stratégiai szerepet szán a folyamatban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Politikai fordulatok, technikai zökkenők: itt az előválasztás második fordulója

Előrehozott választást követelt Dobrev Klára az ellenzék kampánynyitóján

Magyar Péter a Kossuth téren: "Az atombomba mi vagyunk, a magyar nép"