Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

96 éves korában szökött meg bírósági pere elől az egykori náci titkárnő

Access to the comments Kommentek
Írta: Noemi Mrav
euronews_icons_loading
Bírósági őr nézi karóráját - a vádlott nem jelent meg a tárgyaláson
Bírósági őr nézi karóráját - a vádlott nem jelent meg a tárgyaláson   -   Szerzői jogok  AP Photo/Markus Schreiber & Twitter

A 96 éves Irmgard Furchner-nek csütörtökön kellett volna bíróság elé állnia Észak-Németországban. A vád szerint 11 ezer zsidó halálában bűnrészes egykori titkárnő azonban megszökött az igazságszolgáltatás elől. A bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

"Egyszerűen csak taxiba szállt - mondta el a bírósági szóvivő, Frederike Milhoffer - majd a gyanú szerint egy metróállomásra vitette magát Hamburg külvárosában".

AP Photo/Markus Schreiber
Frederika Millhofer bírósági szóvivő bejelenti, hogy nem jelent meg a vádlottAP Photo/Markus Schreiber

A stutthof-i koncentrációs tábor egykori titkárnőjének a fiatalkorúak bírósága előtt kellett volna megjelennie Itzehoe-ban, miután nem volt nagykorú, mikor a táborban dolgozott. A nő azonban eltűnt az idősotthonból, ahol lakik, írja a BBC.

A holokausztot túlélő egykori táborlakók és az elhunytak családtagjai felháborodásukat fejezték ki, amiért a nő ilyen egyszerűen meg tudott szökni. "Mindez a túlélők és a jogállamiság hihetetlen mértékű semmibe vételét mutatja" - közölte a Nemzetközi Auschwitz Bizottság.

A vádlottról többen arcképet osztanak meg a közösségi oldalakon:

Twitter
A vádlottról többen ezt a képet osztják meg a közösségi oldalakonTwitter

Nem volt katona, de az ügyészek szerint tudta, mi zajlik

Furchner ügye azért egyedülálló, mert ő az első, aki nem katonaként, hanem civilként dolgozott Stutthof-ban, és perbe fogták. A nő 1943 és '45 között gépírónőként szolgált Paul-Werner Hoppe táborparancsnok mellett Lengyelországban, a mai Gdansk-tól nem messze, az akkoriban Danzig-nak nevezett városban.

Két évvel a háború vége előtt már kulcsfontosságú információkkal rendelkezett arról, mi folyik a koncentrációs táborokban.

Egy 1954-es perben tanúvallomásában elmondta, hogyan diktálta neki Hoppe az üzeneteit, de azt állította, hogy semmit sem tudott arról, hogy Stutthofban gyilkosságok történnek.

Gázkamrák, méreginjekciók, tarkólövés, éhhalál

A táborban, mely híres volt gyalázatosan rossz körülményeiről, 100 ezer embert tartottak fogva. Közülük 65 ezren nem élték túl a borzalmakat. Az áldozatok között nem csak zsidók, de elfogott szovjet katonák és sok lengyel is volt.

Ők gázkamrákban, méreginjekciók vagy tarkólövés által lelték halálukat, de sokan éhen haltak az elégtelen élelmezés miatt.

A legtöbben azonban a halálmenetekben vesztették életüket, melyeket a háború vége felé indítottak el a táborból nyugatra.

Czarek Sokolowski/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
A stutthof-i koncentrációs tábor egykori bejárataCzarek Sokolowski/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.

Az utolsó náci perek egyike

A mostani tárgyalás az utolsó náci perek egyike lett volna, leginkább amiatt, hogy a vádlottak és a vádlók nagy része sem él már.

Márciusban egy szintén a stutthof-i táborban dolgozó egykori őrnek tartották volna a perét, ám nem volt olyan állapotban, hogy bíróság elé álljon.

2020-ban pedig egy 93 éves egykori tábori őrt, Bruno Dey-t találtak bűnösnek 5000 ember halálában. Őt felfüggesztett börtönre ítélték.