rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Fej-fej mellett a riválisok, királycsináló középpártok: a német választások 5 legfontosabb momentuma

Access to the comments Kommentek
Írta: Pálfi Rita
Fej-fej mellett a riválisok, királycsináló középpártok: a német választások 5 legfontosabb momentuma
Szerzői jogok  Martin Meissner/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved
Betűméret Aa Aa

Németországot 16 év után új kancellár fogja irányítani, de a választások éjszakáján nem derült ki, hogy ki lesz az. Az Euronews összeszedte a szavazás öt legfontosabb elemét és tanulságát.

1. A szociáldemokraták - egyelőre - örülhetnek

Az első részeredmények szerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte a választásokat, leheletnyi előnnyel a kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetség előtt. Ez még akár meg is változhat az összes szavazat megszámlálása után, ami eltarthat a szokásosnál tovább, mert idén – valószínűleg a koronavírus-járvány miatt, megnőtt a levélben szavazók száma.

Érdekesség, hogy a kampányidőszak alatt mindkét párt állt fölényesebb nyerésre, a másikkal szemben. A szociáldemokraták számára viszont mindenképpen nagyobb öröm a mostani szereplés, hiszen több mint 5 százalékkal tudtak javítani 4 évvel ezelőtti eredményükön, míg legnagyobb riválisuk a jelenlegi állás szerint több mint 8 százalékot esett, ezzel történelmi mélységbe került a népszerűségük.

De Olaf Scholz, az SPD listavezetője még semmiképp nem dőlhet nyugodtan hátra.

2. A kereszténydemokraták még reménykedhetnek

A CDU/CSU szövetség számára mindenképpen csalódás a mostani eredmény, még akkor is, ha a voksok számlálásának a végén fordítani tud.

Azonban ha ez nem sikerülne még az sem jelenti azt, hogy kancellár utóda Angela Merkel pártjából fog kikerülni, azaz nem Armin Laschet lesz az. A hosszú választási éjszaka után ugyanis még hosszabb koalíciós tárgyalások jönnek. Bár azt mindkét nagy párt jelöltje leszögezte, hogy minél hamarabbi kormányalakítást szeretnének, még karácsony előtt.

3. A harmadik és negyedik helyezett, a Zöldek és a Szabaddemokraták "dönthetnek" a kormányról

Mivel a nagykoalíció, azaz a mostani SPD és a CDU/CSU közös kormányzásának folytatását kizárták a kampányban a felek, ahogy azt már korábbi előrejelzésünkben megírtuk, a két középpártból királycsináló lehet. Viszont nekik is meg kell tudniuk egyezni, ugyanis míg a Zöldek inkább a szociáldemokratákhoz állnak közelebb a politikai palettán, addig a liberális Szabaddemokraták (FDP) inkább a konzervatívokhoz. Így nem meglepő, hogy a harmadik helyezett listavezető Annalena Baerbock és a negyedik Christian Lindner is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy először a másikkal egyeztetnek, és nem a két nagy párt valamelyikével.

Érdekesség, hogy az első választók szavazatai alapján toronymagasan ez a két párt lenne az első helyezett, az FDP-re voksolt 23 százalékuk, a Zöldekre 22 %, a Tagesschau által közölt adatok szerint.

4. Nagy vesztes a Linke, és kicsit az AfD is

Bár azt már korábban kizárta a többi parlamenti párt, hogy a bevándorlásellenes AfD-vel bármilyen koalícióra lépne, a párt jelenlegi, ötödik helye különösen csalódáskeltő lehet számukra. Elemzők közben arra is figyelmeztetnek, hogy bár kicsit csökkent az AfD népszerűsége, de továbbra is kétszámjegyű az eredménye, ami azt jelzi, hogy van egy része a német lakosságnak, aki nyíltan támogatja a szélsőségeseket, főleg a keleti területeken.

A Linke az 5 százalékos parlamenti küszöbön billeg a vasárnap kora éjjeli eredmények szerint, ami azt jelenti, hogy semmiképpen sem léphetnek velük koalícióra a szociáldemokraták. Ennek az eleve csak feltételes forgatókönyvnek a meghiúsulásának leginkább azért van jelentősége, mert rontja Scholz tárgyalási pozícióját az, hogy rá van utalva a Zöldekre és az FDP-re.

A Linke egyébként a másik nagy vesztese az idei választásoknak a 4 évvel ezelőtti eredményükhöz hasonlítva. Ha 5 százalék alá süllyedne a párt, az azt jelentené, hogy 1990 óta először nem kerül be posztkommunista párt a német parlamentbe.

5. Merkel nem pihenhet még

Angela Merkel nem maradhat otthon hétfő reggel, továbbra is vezeti az országot, habár csak ügyvivő kormányfőként, míg nem jutnak dűlőre egymással a felek a koalícióról.

Az mindenesetre biztos, hogy bárki is követi őt a kancellári poszton, nem árt, ha eltanulja tőle a kompromisszumkészséget, és azt, hogy mit tegyen a megfelelő megegyezések megtalálásához, mert akár az SPD, akár a CDU/CSU lép koalícióra a Zöldekkel és a Szabaddemokratákkal, az biztos, hogy számos nézeteltérést kell tisztázniuk, mielőtt koalícióra lépnek, és majd a kormányzás során alatt is.