A szociáldemokraták magabiztosan vezetnek, de arról, hogy kivel tudnak koalíciót alakítani, nemcsak ők döntenek.
HIRDETÉSVasárnap döntenek a németek arról, hogy a 16 évig tartó Merkel-korszak után milyen irányt vegyen az ország. Egyedül egyik párt sem nyerhet, számos koalíciós opció adott, még az is lehet, hogy nem a győzelemre legesélyesebb szociáldemokraták alakítanak kormányt.
A szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások előtti napokban érezhetően élesebbé vált a német kampányfinis, a pártok egyszerre próbálnak meg önálló arculatot felmutatni és koalícióképesnek is mutatkozni lehetséges partnereik felé.
Két alapvető trend azért már jól kivehető: az egyik, hogy a kereszténydemokrata-szocdem nagykoalíció kifújt, sem az CDU/CSU, sem az SPD nem szorgalmazza a folytatást, egy tisztán fekete-vörös összeállás egyébként jelen állás szerint nem is lenne elég a 300 mandátumos többségi küszöbhöz.
A másik: szinte biztos, hogy bárki alakít koalíciót, a Zöldek kormányozni fognak. És nemcsak azért, mert megkerülhetetlenek akár egy baloldali dominanciájú, akár egy konzervatív-liberális polgári kormányban, hanem átvitt értelemben is: ma már mindegyik német párt "zöld", a klímakérdés mindennél fontosabb téma Európa legerősebb gazdaságának nyilvánosságában.
Az is teljesen egyértelmű, hogy a 11 százalékon álló radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párttal egyik párt sem fog kormányt alakítani. A korábban számos szélsőséges megnyilatkozása miatt partvonalra szorult AfD egyik "erős" témája sem volt hangsúlyos a kampányban, sem az erős oltásszkeptikus és lezárásellenes attitüdjük, sem a bevándorlás kérdése.
Versenyképesség és vörös veszély
A választás tétjét nem is politikus, hanem a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) elnöke fogalmazta meg talán a legpontosabban: Marcel Fratzscher szerint az országban elakadtak a reformok, ezért 1990 óta a mostani a legfontosabb választás.
Az Euronews is beszámolt róla, milyen meglepően rosszul áll Németországban a digitalizáció: európai összehasonlításban Németország csak a huszonegyedik az e-kormányzás területén. A szakértő a gondok közé sorolta még a társadalmi polarizációt is, ami szerinte csak súlyosbodott a pandémia idején. A pártok kampányán látszott, hogy érzékelik a választás tétjét, e témák mindegyikét érintették valamilyen formában, de az ezzel járó felelősséget természetesen eltérően értelmezték.
Nem véletlenül óvott a távozó Angela Merkel nagy figyelmet keltett utolsó Bundestag-beszédében a balratolódástól: "El kell hárítani a keletnémet állampárt utódszervezetével együttműködő kormány megalakulásának veszélyét Németországban" - jelentette ki határozottan. A radikális baloldali Linke (Balpárt) lehetséges kormányra kerülése azonban nemcsak a CDU köreiben veri ki a biztosítékot.
Németországban valós a vörös veszély - írta nemrég elemzésében a mindig visszafogott Politico, arra reagálva, hogy egyre többször merül fel: ha a szocdemek és a zöldek nem szereznek többséget, akkor a 6-7 százalékon álló Linkét is beemelhetik a koalícióba. Ez lenne az elhíresült vörös-vörös-zöld opció(R2G), amelyre azonban az SPD és a Zöldek is érzékelhetően legutolsó lehetőségként tekintenek.
Nemcsak a NATO-ról van szó
A Politico szerint az elemzők elsősorban a párt NATO-ról, illetve katonai intervenciókról vallott nézetei miatt tartanak a Linkétől, meg persze azért, mert a volt keletnémet állampárt (SED) utódszervezete. A CDU kifejezetten "morális tabutörésnek" tartaná a Linke kormányra kerülését.
Mindezt sokan osztják, legutóbb még a szocdemek és a zöldek is teljesen elképedtek, hogy a Linke képviselői tartózkodtak, amikor az Afganisztánban rekedt polgárok kimenekítéséről szavazott a parlament (a párt "NATO-háborúnak" nevezi az elmúlt húsz év nyugati jelenlétét Afganisztánban).
A Balpárt egyrészt mindent megtenne azért, hogy kormányra kerüljön, másrészt láthatóan fájdalmas kompromisszumnak tartaná a transzatlanti védelmi szövetség, tehát a nyugati orientáció felé való elköteleződést, márpedig a győzelemre álló szocdemek ehhez kötik a Linkével való együttműködést.
Miközben Dietmar Bartsch frakcióvezető hallani sem akar kompromisszumról NATO-ügyben, a párt legismertebb arca, Gregor Gysi, a Bundestag külügyi bizottságának tagja enyhébb húrokat penget a tévécsatornákon: nem most akarnak kilépni a NATO-ból, de jó viszonyt akarnak Amerika mellett Oroszországgal és Kínával is. A párt elengedné a Moszkva elleni szankciókat, és Oroszország bevonásával hozna létre valamilyen közös védelmi szervezetet.
Hugo Müller-Vogg konzervatív német író szerint egy tisztán baloldali koalíció még nem jelentene NDK-s viszonyokat, de
A párton belül számos szélsőségesen antikapitalista, államosításokról és kisajátításokról beszélő csoporttal rendelkező Linke több ponton tud kapcsolódni az elmúlt években amúgy is erősen balra tolódott SPD és a Zöldek osztogató gazdasági elképzeléseihez, így a minimálbér 12 euróra emeléséhez, az adóreformhoz, a vasúti hálózat bővítéséhez, a lakásbérlők érdekében egyes nagy ingatlancégek kisajátításához. Egy ilyen kormány azonban éppen hogy felgyorsítaná, kiélezné a társadalmi polarizációt az országban.
HIRDETÉSA Zöldekkel koalíciózni akaró szocdem kancellárjelölt, a felmérések szerint stabilan vezető Olaf Scholz egyelőre hárítja, de nem is utasítja el élből a Linkét (pártjának két társelnöke viszont egyértelműen balra áll tőle, és nyitottak az R2G opcióra). Ugyanakkor elemzők szerint valószínűleg csak arra használja őket, hogy a szabad demokratákat (FDP) behozza a koalícióba, akik felé több gesztust is tett az elmúlt napokban, pl. elfogadhatónak nevezte a nyugdíjrendszer egyik pillérének részbeni magánalapra helyezését.
A liberálisok már szinte döntöttek
A választások utáni helyzetet nagy valószínűséggel az FDP fogja eldönteni, akár azzal, hogy belép egy koalícióba, akár azzal, hogy távol marad (mint 2017-ben, amikor nem volt hajlandó résztvenni a kormányban, miután nem látta biztosítottnak a politikai mozgásterét). A Christian Lindner vezette konzervatív-liberális párt 11-12 százalékon áll, és elemzők két irányba is nyitottnak látják, így kétféle lehetőségük is adódik.
Az egyik az, hogy beállnak a szocdem-zöld tandem mellé egy "közlekedési lámpa" (piros-sárga-zöld) koalícióra, ezt azonban Lindner az utóbbi napokban egyre határozottabban elutasítja. Ők is pontosan tudják, amit a CDU/CSU kancellárjelöltje, a helyzetét az elmúlt napokban kicsit javítani tudó Armin Laschet mondott: az FDP egy ilyen kormányzati együttműködésben folyamatosan zsarolható lenne, hiszen a helyére bármikor ugrásra készen ott a Linke.
Az FDP nemrég úgy döntött, hogy SPD-győzelem esetén is a magukat szintén vállalkozásbarátként prezentáló konzervatívokkal keresnék majd az együttműködést, ez lenne az úgynevezett "Jamaika-koalíció" (fekete-sárga-zöld), tehát egy polgári együttműködés, a zöldekkel karöltve.
HIRDETÉSTartományi szinten ez működőképes modell, kérdés azonban, hogy szövetségi szinten a Zöldek elfogadnák-e, hogy klímaügyben például nem az ő radikális gazdaságátalakító koncepcióik érvényesülnének. És persze az is kérdés, hogy szocdem győzelem esetén alakíthat-e egy második helyre befutó CDU kormányt, ha az SPD megfeneklene.
Érdekes módon a Statista valószínűségszámítása a Jamaikának ad nagyobb esélyt, mint egy szocdemek által vezetett koalíciónak.
A liberálisok nyilvánvalóan tisztában vannak azzal, hogy egy baloldali dominanciájú kormányban napok kérdése lenne, amíg kiderül, hogy nem tudják keresztülvinni elképzeléseiket, és olyan intézkedésekhez asszisztálnak, amiket elvből elvetnek: adóemelés a felső- és középosztály számára, klímaszigor ürügyén etatista, gazdaságellenes intézkedések, szinte korlátlan állami költekezés.
Az FDP már a koronavírusjárvány idején nyilvánvalóvá tette, hogy számára kulcskérdés a költségvetési hiány csökkentése, az úgynevezett adósságfék (Schuldenbremse) felpuhításának megakadályozása. Az alkotmányos adósságfékről 2009-ben döntött meg a Bundestag szakbizottsága, és azt jelenti, hogy a szövetségi államnak és az egyes tartományoknak hitelfelvétel nélkül kell egyensúlyban tartaniuk a büdzsét.
HIRDETÉSAmi pedig az FDP és a Zöldek viszonyát illeti, a két párt látványosan kerülte egymással a túl éles konfrontációt, de az ökopárt természetesen nem ért egyet azzal, hogy a liberálisok - néhány állami keretszabályozás nyomán - elsősorban a szabad piacra, a tudósokra, a technológiai fejlődésre alapoznák a klímaválsággal való megbirkózást. A Zöldek még a barnaszénből való kiszállás 2038-as dátumát is előrébb hoznák (Németországnak 2040-ig 90 százalékkal kell csökkentenie CO2-kibocsátását).
A konzervatívokkal együtt azonban a szabad demokraták is attól tartanak, hogy a klímaválság elleni harc jegyében a baloldal valójában Németország iparmentesítését készíti elő.
Magabiztos szocdemek
Az SPD győzelemre készül, és erre minden oka meg is van. Bár a CDU az elmúlt napokban kicsit javított helyzetén és 22 százalékra tudta feltornászni támogatottságát, a jóléti államot és a szociális juttatásokat jelképező szocdemek - főként a Zöldek rovására - erősödtek az elmúlt hetekben, és azóta is tartják vezető helyüket 25 százalékkal.
A nagykoalíció bármilyen folytatása szinte teljesen kizárt, emiatt nagyon valószínű, hogy ugrik három opció is: a már említett tisztán fekete-vörös együttműködés, az ún. "Németország-koalíció" (fekete-piros-sárga) a liberálisokkal, és értelemszerűen a zöldekkel létrehozandó "Kenya-koalíció" (fekete-piros-zöld) is. Az SPD megosztott, vezetése a "közlekedési lámpában" bízik, radikálisabb bázisa belevágna a Linkével is a kormányzásba.
HIRDETÉSSok múlik még azon, hogy a szocdem választókban hogyan csapódnak le kancellárjelöltjük kínos ügyei. Olaf Scholznak parlamenti vizsgálóbizottság előtt is meg kellett jelennie a pénzmosást ellenőrző Financial Inteligence Unit (FIU) ügyében. Ez a szervezet az általa vezetett pénzügyi tárca alá tartozik, és sem terrorizmus-finanszírozó ügyletekről szóló információkat nem adott tovább a bűnüldöző szerveknek, sem a Wirecard pénzügyi tranzakciós vállalatnál történt súlyos visszaéléseknél nem teljesítette feladatait.
Scholz visszautasította felelősségét ezekben a felmerült ügyekben - személyes népszerűségének pedig csak vasárnapig kell kitartania.