Vajon mennyit tanult az emberiség a világjárványokból? Sokat, de nem a mostani lesz lesz az utolsó pandémia.
HIRDETÉSAz emberiség történelméhez hozzátartoznak a világjárványok, a pestis, a kolera, a spanyolnátha, vagy most éppen a koronavírus nélkül egészen másképp alakult volna a civilizáció.
Ezek a nyavalyák más-más korszakokban ütötték fel a fejüket, ezért nem lenne bölcs dolog összehasonlítani őket. Viszont sokat tanultunk a korábbi járványokból, igaz, még nem eleget ahhoz, hogy örökre legyőzzük mindegyiket. Elsősorban azért, mert a vírusok is fejlődnek, egyre újabb és újabb trükkökkel próbálkoznak.
A pestis
A fekete halál 1347-1353 között pusztított. A yersinia pestis baktérium valószínűleg a patkánybolhákról került át az emberre, a feltételezések szerint valahol az orosz sztyeppéken vagy a Kaszpi-tenger környékén, de egyes tudósok szerint már oda is a kínai kereskedők és katonák hurcolták el. Tünetei közé tartozik a hányás, a láz, a nyirokcsomók duzzanata. Számítások szerint körülbelül 20-50 millió embert pusztított el Európában, ami a világ akkori népességének nagyjából a fele lehetett. Szerencsére ma már ritkán fordul elő, egyedi fertőzések feltűnnek itt-ott, de ezek gyorsan izolálhatók.
A mai járványokhoz hasonlóan az emberek mobilitásával terjedt a betegség. Akkoriban még kevés turista volt, de a kereskedelmi útvonalak mentén gyorsan tudott terjedni a kórokozó, a kereskedővárosok pedig igazi gócponttá váltak.
Már akkor is tudták, hogy a járványok "társas betegségek", és csak akkor lehet megállítani őket, ha a találkozásokat csökkentik. A mostani járványkezelésnek is ez az alapja, csak akkoriban még jóval vadabb módszereket alkalmaztak. A fertőzöttek házait elbarikádozták vagy kifüstölték. A ruhájukat elégették, az embereket – amennyire az akkori tudás ezt lehetővé tette – fertőtlenítették. Az előbbi módszer földönfutóvá tette a betegeket, az utóbbi pedig sokszor halálos volt. Az érintett házakat, városnegyedeket, néha komplett településeket izolálták, sokszor katonák őrizték ezeket a helyeket - aki átlépte a határt, azt egyszerűen megölték.
Ebből az időszakból származik a karantén kifejezés is. Velencében írásos bizonyítékot kértek a hajóktól, hogy nem jártak pestises területen, de aztán gyorsan elterjedt egy szardíniai orvosnak tulajdonított módszer, a 40 napos elzárás. Ennyi időt kellett a hajóknak a kikötők előtt vesztegelni, csak utána engedték kirakodni őket. A feltételezések szerint a betegek ennyi idő alatt vagy meghaltak, vagy meggyógyultak. Ez a módszer gyorsan elterjedt az Adriai-tenger partjainál, az elkülönítésre szolgáló lazarettók egymás után épültek a kereskedővárosokban, a dubrovniki még mindig jó állapotban van. A 40 olaszul quaranta, innen jött a karantén kifejezés, ami szinte minden nyelvben meghonosodott, magyarul is használjuk.
A pestis okát viszont csak bő ötszáz évvel ezután sikerült megtalálni. A XIX. század második felében jöttek rá kutatóorvosok, hogy egyes baktériumok betegségeket tudnak okozni. Ebben egy német orvos, Robert Koch volt az egyik legjelentősebb kutató. A pestisjárványokból tudjuk, hogy egyes baktériumok betegséget okoznak, és azt is, hogy a karantén megállíthatja a terjedést.
Kolera
A vibrio cholerae nevű baktérium által okozott betegség a XIX. század kezdete óta gyötri az európaiakat. Korábban is találkoztak vele az emberek, a feljegyzések alapján valószínűleg az indiai Gangesz-deltából terjedt el, ott már nagyon régóta ismerik ezt a nyavalyát. Elsősorban fertőzött vízzel és étellel terjed, hányás, hasmenés, és az ezt követő kiszáradás a legjellemzőbb tünete.
A világ szegényebb részein, ahol a tiszta víz sokszor drága kincs, ma is terjed, évente nagyjából 140 ezer áldozata van, elsősorban Bangladesben, de Jemenben is. A kórokozó megtalálásában a feljebb már említett Robert Kochnak nagy szerepe volt, ő az 1892-es hamburgi kolerajárvány betegeit vizsgálta.
Az akkori felfedezéseknek köszönhetően tudjuk, hogy nemcsak a higiénia fontos, hanem az életkörülmények is: a zsúfoltság, a sötét, a szennyvízelvezetés segít a terjedésben, a nyomornegyedek felszámolása, a munkások életkörülményeinek javítása visszaszorítja a járványokat is.
A kolera hatására kezdték el vizsgálni az ivóvíz minőségét, és azóta zárják el a fertőzött kutakat. Az orvosok azóta jobban odafigyelnek az élelmezés hatására is, és azóta tartják egészségesnek a tágas otthonokat ahol az embereknek saját szobájuk vagy legalábbis saját ágyuk van.
Spanyolnátha
Harmincnégy évvel azután, hogy Robert Koch bebizonyította a kolerabaktérium fertőzőképességét, kitört a spanyolnátha-járvány. Ami nem spanyol, hanem amerikai, de az I. világháború zűrzavarában a spanyolországi megbetegedésekről lehetett a legtöbbet hallani.
Ezt a betegséget a dallamos nevű H1N1influenzavírus-törzs okozza, és a legtöbb adat szerint az Egyesült Államokból hurcolták Európába az amerikai katonák. A kutatások szerint a madarakból származó vírus a sertéseken keresztül terjedt át az emberi fajra. Onnantól kezdve pedig beindult az emberről emberre terjedő fertőzés, a levegőben terjedő aeroszolok és nedvességcseppek útján.
A 30-50 millió áldozatot követelő járvány elsődleges tünetei a láz, a köhögés, a tüdőgyulladás. Manapság ritkán fordul elő, hullámokban újra támad, leginkább sertésekben cirkulál. A spanyolnátha az eddig ismert legveszélyesebb, legtöbb áldozatot követelő influenzajárvány. A német Vorwärts című szociáldemokrata pártlap így írta le az akkori egészségügyi helyzetet: "a kórházak annyira tele vannak, hogy sokszor még a súlyos betegeknek sincs hely". Az I. világháború idején érthető okokból hiányos volt a higiénia, és az egészségügy is túl volt terhelve. A háborús politika miatt a népesség alig tudott róla valamit, a kevéske információ elsősorban Spanyolországból származott, ezért is ragadt a betegségre a "spanyolnátha" elnevezés.
A harcoló országok többségében a politikusok igyekeztek elbagatellizálni a helyzetet. Ennek több oka is volt. Egyrészt nem ismerték a kórokozót, ezért nem is tudták, hogyan lehet ellene hatékonyan védekezni. Ha jót nem tudtak mondani a fertőzéssel kapcsolatban, akkor inkább nem mondtak semmit. Másrészt háborúban nehéz jó döntéseket hozni, a ballépéseket igyekeztek elhallgatni. Harmadrészt pedig 1918-ban már Európa négy éve háborúzott, az emberek belefáradtak a rossz hírekbe, így nem érdeklődtek a járvánnyal kapcsolatos hírek iránt.
Erre ugyan kevés bizonyíték maradt fent, de a német belügyminisztérium egyik 1918-as leirata jól jellemzi a helyzetet: "Nem javasolandó az általános gyülekezési tilalom bevezetése, mert az ezzel megcélzott előnyök nincsenek arányban a várható gazdasági hátrányokkal". Vagyis már akkoriban is előbbrevalónak tartották a gazdaságot, mint a népegészségügyet. A háború idején pedig sokan úgy gondolták, a gazdaságnak támogatni kell a katonákat, és nem is volna illő egy járványtól félve otthonmaradni, miközben a katonák a csatamezőkön harcoltak.
Ezért nem kellett jelenteni sem a betegeket, nem zárták be sem az iskolákat, sem a színházakat. Ráadásul védőoltás sem volt ellene. Ma már tudjuk, hogy a lakosság tájékoztatása, a betegséggel kapcsolatos egyéni felelősség előmozdítása sokat segíthet a járványok legyőzésében.
Himlő
Ezt a betegséget a ma élő idősebbek közül is sokan ismerhetik, mert a múlt században egészen a nyolcvanas évekig felbukkant. A betegség több évezreden át tizedelte az emberiséget, már múmiákban is kimutatták a nyomait.
HIRDETÉSA variola vírus porszemcsékkel, cseppeken, valamint fertőzött területek érintésével terjed. Elsődleges tünete a láz és hólyagok a bőrön. A XX. században körülbelül 300 millió ember esett áldozatául, de mára gyakorlatilag eltűnt. A fekete himlő szerencsére csak embereket fertőz, állatok által nem terjed. Az emberiség másik nagy szerencséje, hogy létezik tehénhimlő is: Edward Jenner brit orvos fedezte fel, hogy a tehenekkel kapcsolatban álló emberek nem haltak bele a fertőzésbe, mert a tehénhimlő az emberben csak enyhe tüneteket és erős védelmet váltott ki. Ő volt az első, aki tehénhimlővel oltott be embereket, és ez eredményes védekezésnek tűnt.
A XX. századi feketehimlő-járvány 1967-ben kezdődött, Jenner technológiáját felhasználva gyorsan legyártották a védőoltást, amiből kaptak a szegény afrikai országok is. ennek köszönhető, hogy 13 év múlva, 1980-ra teljesen kiirtották ezt a betegséget.
Ebben a sikerben része volt az akkor már létező Egészségügyi Világszervezetnek, a WHO-nak. Ők koordinálták a nemzetközi oltókampányt, ami nem csak a gazdag országokra szorítkozott. És a szakembereket segítette az is, hogy az emberek többsége félt a betegségtől, és kifejezetten igényelték, hogy beoltsák őket.