Az iráni szárazság példátlan mérete megkínozza a lakosságot és megbénítja a kormányzatot. Teherán kiürítése elképzelhetetlen, de egyes részeiben megtörténhet. A válságnak nem csak hazai, de nemzetközi hatása is lehet, ha megindul a víz-menekültek áradata.
A „Day Zero” forgatókönyv, és segít-e az ima?
Az idei ősz Teheránban az elmúlt 50–60 év legszárazabb időszaka. A hivatalos adatok, 96–98 százalékos csapadékcsökkenést jeleznek a tavalyi azonos időszakhoz és a hosszú távú átlaghoz képest. A fővárosi tározók átlagos telítettsége 10 százalék körül mozog, és egyes fontos gátak, mint a Lar) gyakorlatilag „halott” vízszintre estek vissza.
Több forrás ír arról, hogy az aktuális fogyasztási szint mellett már csak hetekben mérhető, hogy mennyi ideig lehet a jelenlegi ütemben ellátni Teheránt ivóvízzel. Innen ered a „Day Zero” retorika.
A France 24 tévéadónak módja nyílt a teheráni lakosok körében forgatni és ábrázolni a hiány keserű következményeit és a hétköznapi állapotokat. A kormányzat jelenleg nem tehet sokkal többet, mint hogy imára szólítja az embereket egy kiadós esőért.
Amit tenni lehet, az éjszakai vízszünetek és nyomáscsökkentés több városrészben, amelyeket sok helyen előzetes bejelentés nélkül rendelnek el. A hatóságok tömeges víztároló-vásárlásra biztatják a lakosságot, ami háztartási szintű „mini-víztornyok” kiépítését jelenti, már ahol ez egyáltalán lehetséges.
Próbálkoznak az elérhető víz átcsoportosításával is más gátakból a főváros irányába, ez azonban az országos szárazság miatt csak korlátozottan lehetséges.
Maszúd Pezeskian elnök nyíltan beszél a mély válságról, ha nem érkezik csapadék november–decemberig, és ha a vízkorlátozás, illetve a takarékossági kampány sem elég. Ekkor előállhat a helyzet, hogy „Teherán bizonyos részeit evakuálni kell”, szélsőséges esetben pedig a főváros áthelyezése is napirendre kerül. Ez azonban nem jelenti a valódi végrehajtást, mert körülbelül 15 millió embert kellene áttelepíteni, ami minden tekintetben képtelenség lenne.
Szó lehet a „magas fogyasztású” háztartások és városrészek célzott büntetéséről, a kisebb léptékű vízátvezetési projektekről, és a gyorsított karbantartás az elöregedett hálózaton.
Készülnek vízimport-tervek a szomszédos országokból (Türkmenisztán, Afganisztán felől), amelyek viszont azonban politikailag és technikailag nehezen beláthatók.
Az elnöki retorika ezért inkább figyelmeztető sokk a lakosság felé, vagyis a klasszikus mobilizációs kommunikáció („ha nem spóroltok, költöznötök kell”), részben pedig nyomásgyakorlás a politikai elit különböző köreire, hogy engedjenek meg bizonyos reformlépéseket.
Társadalmi veszélyek és kockázatok
Iránban az elmúlt évek nagyobb tiltakozáshullámai gyakran víz- vagy áramszünet-problémákból indultak, majd gyorsan rendszerszintű politikai követelésekbe és nyugtalanságba fordultak át, így 2021-ben Khuzesztánban és Iszfahánban. A mostani válság azonban országos, és nem csak lokális, a fővárost is érinti, és összetalálkozik a gazdasági válsággal, a nyugati szankciókkal, a háborús feszültségekkel és az általánosenergiahiánnyal.
A „nincs víz a csapban” típusú élmény nagyon gyorsan válhat rendszerellenes robbanóanyaggal megtöltött szimbólummá.