Írország: miért parázslik még mindig a múlt feszültsége a felszín alatt?

Éppen száz évvel ezelőtt, 1921. május 3-án osztották fel Írországot, amikor a brit parlament által elfogadott törvény életbe lépett.

Az 1920-as ír kormányról szóló törvény két különálló egységet hozott létre: Észak- és Dél-Írországot. A törvénytervezet eredeti szándéka az volt, hogy mindkettőt a brit fennhatóság alatt tartsák, de a dolgok nem egészen a tervek szerint alakultak.

A sziget 32 ​​megyéjéből 26 kiszakadt az Egyesült Királyságból, és egy független, katolikus többségű országot alkotott, amit ma Ír Köztársaságnak neveznek. Hat túlnyomórészt protestáns megye északon maradt, a brit határokon belül.

Egy évszázaddal később Írország még mindig megosztott, és az 1921-es felosztás ma is érezteti hatását.

Az évforduló a brexit miatti fokozott feszültségek közepette jött el, mivel a lojalisták attól tartanak, hogy az úgynevezett "Ír-tengeri határellenőrzések" elszakítják Észak-Írországot Nagy-Britanniától. A múlt hónapban nyugtalanság tört ki Észak-Írország utcáin, felidézve az országot régóta megosztó katolikus-protestáns konfliktus drámai emlékeit.

Mi vezetett Írország felosztásához?

Írország a 12. század óta vitatott terület. Az 1169-es angol-normann invázió óta hosszú időn át az erőteljesebb brit szomszédja uralta.

A 16. század végén Nagy-Britannia megvalósította Írország teljes gyarmatosításának tervét, annak érdekében, hogy megfékezze az ír ír ellenállást. A brit koronához hű protestáns telepesek ezrei költöztek át, különösen Ulster legészakibb tartományába.

Az ír katolikus lakosság elhagyta a lakóhelyét, de nem tért át a protestantizmusra. "Ehelyett két megosztott és antagonista közösség. Mindkettő saját kultúrával, nyelvvel, politikai hűséggel, vallási meggyőződéssel és gazdaságtörténettel rendelkezik." - írta a probléma gyökeréről James Waller, a Keene Állami Főiskola professzora.

A két rivális közösség közötti konfliktus a következő évszázadokban is folyamatos maradt. Az 1900-as évek elejére egy nacionalista, függetlenségpárti mozgalom alakult ki délen.

"Az 1916-os lázadás után a radikálisabb politika vált dominánsabbá" - magyarázta Eunan O'Halpin, aki a mai ír történelem professzora a dublini Trinity College-ban.

A véres ír republikánus felkelés 1916 húsvét hétfőn kezdődött Dublinban, amikor körülbelül 1500 ír fegyveres lázadt fel a brit uralom ellen. A megmozdulást alig egy hét alatt leverték, és vezetőit kivégezték.

A radikálisabb politikára való áttérés és a felkelés előzménye az írországi önkormányzatiság megvalósítására történt sikertelen kísérletet volt.

"1914-ben, éppen az I. világháború kitörésekor, hatályba lépett egy törvény, ami az egész Ír-sziget számára biztosította az önrendelkezést, az úgynevezett házszabályt. Ez azt jelentette, hogy Írország bár önkormányzatot kapott, de a Egyesült Királyság részeként"- értelmezte az 1914-es törvényt O'Halpin professzor.

Az önrendelkezésben működő tartomány verzióját azonban hevesen ellenezték a főként protestáns szakszervezetiek, akik attól tartottak, hogy katolikusok és nacionalisták uralják majd a döntéshozatalt.

"1916 után a mainstream pártok majdnem eltűntek, és a Sinn Féin vette át a hatalmat" - mondta O'Halpin az Euronews-nak. 

A Sinn Féin független Köztársaságot akart, nem akart autonóm tartomány lenni, hanem egy teljesen független köztársaság kikiáltása volt a cél, bármilyen brit fennhatóság nélkül.

"A felosztás mögött meghúzódó markáns különbségek egyike, hogy az északkelet-írországi protestánsok hogyan viszonyultak az unióhoz Írország többi részéhez képest. Írország többi része, főként katolikusok, függetlenek akartak lenni, ugyanakkor egy jelentős kisebbség északkeleten az Egyesült Királyságon belül akart maradni. A brit kormány pedig úgy döntött, hogy a kérdés megoldásának legjobb módja az ország felosztása"- összegezte a történteket Cormac Moore, a dublini városi tanács történésze, akit a Határ születése című kötet szerzőjeként is jegyeznek.

Mi volt az ír kormány törvényében?

Az ír kormányról rendelkező törvény 1921. május 3-án lépett hatályba, "két parlamentet rendelt, egyet Észak-Írországnak és egyet Dél-Írországnak" - mondta Moore az Euronews-nak. 

"Korábban az emberek azt gondolták, hogy Ulster Nagy-Britannia része marad és nem lesz saját parlamentje,, a feladatot ellátja a Westminster" - tette hozzá.

"Egy másik különbség a korábbi házszabályi kísérletekhez képest az, hogy a törvény létrehozta Írország Tanácsát, ami a közös érdekek mentén konzultál" - mondta Moore, hozzátéve, hogy sokan vélték úgy, hogy a tanács megalakítása a parlamentek közelítését, ezáltal egy egységes ország létrehozását készíti elő.

"Az ulsteri szakszervezeti tagok. Nagy-Britanniában akartak maradni, ezért nem akarták a saját parlamentjüket, de Írország többi része ellentétes állásponton volt" - emlékeztetett Moore.

"A Sinn Féin a nacionalisták legnagyobb pártjává vált, és 1918 végén függetlenségre vágyott. Nem küldtek képviselőket a Westminsterbe, és 1919-ben létrehozták saját parlamentjüket."

1919 elején háború kezdődött a Sinn Féin - és katonai szárnya, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) -, illetve a britek között. Amíg az írországi kormányzásról szóló törvényjavaslat átment a Parlamenten, a háború kirobbant Írországban, "magyarázta a történész.

A felosztás idején uralkodó felekezeti erőszak a következő évtizedekben folytatódott.

"Észak-Írország létrehozása lényegében egy protestáns parlamentet hozott létre egy protestáns nép számára. A katolikusok, a nacionalisták úgy gondolták, hogy Észak-Írország számukra nem otthon. Megkülönböztetés volt a foglalkoztatás, a lakhatás, stb. tekintetében" - érzékeltette a kutató.

Mint a törtélem során húzott legtöbb mesterséges határ, az Ír-szigeten is feloldhatatlan helyzetet teremtett azzal, hogy nem homogén embercsoportokat választott ketté. Sokan rekedtek a határ számukra ellentétes oldalán.

1922 nyarán az erőszakhullám északon majdnem hatszáz embert megölt, és a kedélyek utána sem csillapodtak, nyugtalan béke következett. Mindez a hatvanas évek végéig a bajok közvetlen okává váltak.

Az 1960-as években egy katolikus polgárjogi mozgalom a megkülönböztetés megszüntetését követelte. O'Halpin szerint a mozgalmat az amerikai polgárjogi mozgalom ihlette, a katolikus középosztály "egyenlő jogokat" és "egyenlő állampolgárként" való bánásmódot követelt.

De a mozgalom kemény elnyomással nézett szembe a kormány és a rendőrség részéről.

"Az unionista kormány vonakodva engedményeket tett a polgárjogi mozgalomnak, mert London arra kérte őket, de ez azt jelentette, hogy az egész lakosság ellenük fordult, mert úgy érezték, nem őket képviselik" - emelte ki a történész.

A terror évtizedei

A katolikusok és a protestánsok egyaránt fegyveres csoportokat hoztak létre,  bombázások és lövöldözések fokozták az erőszakot.

A brit hadsereget 1969-ben vetették be, kezdetben a béke fenntartása érdekében. A helyzet konfliktussá romlott a déli országokkal egyesülni akaró ír republikánus fegyveresek, az Észak-Írországot Nagy-Britanniában tartani igyekvő lojális félkatonák és a brit csapatok között.

A konfliktus három évtizede alatti robbantásokban és lövöldözésekben több mint 3600 ember vesztette életét, többségében civilek.

A vérontásnak 1998-ban vetett véget a nagypénteki egyezmény, amelynek eredményeként a félkatonák letették fegyvereiket, és katolikus-protestáns hatalommegosztó kormányt hoztak létre Észak-Írország számára.

A megállapodás nem zárta ki az észak-írországi újraegyesítésről szóló jövőbeli népszavazást.

A nagypénteki egyezmény a konfliktusok gyökereit nem tudta semmissé tenni, de a felek kölcsönös érdekében álló nyugalmat hozott. Ez azonban törékeny a felszín alatt még mindig parázsló feszültség miatt. A brexit folyamata ezt a lappangó feszültséget hozta a felszínre, amit a napjainkban fellobbanó erőszakos megmozdulások is mutatnak.