Az USA és Mexikó közti migrációs válság története 200 éves, de most olyan új problémák tetézik, mint a koronavírus és a drogbűnözés. Kamala Harris alelnök vág neki a rendrakás feladatának, és az óra ketyeg.
HIRDETÉSAz USA és Mexikó határán kiújult migrációs válság a 19. századba nyúlik vissza. Békésebb évtizedek után a határvidék most újra súlyos krízis felé tart, de már nem Mexikó miatt. Régebben a szegénység, most inkább a koronavírus és a terror tolja át Latin-Amerika nyűgeit az amerikai határvidékre. Joe Biden az alelnökére, Kamala Harrisra testálta a válság kezelését.
Volt idő, amikor inkább innen mentek oda
Sokáig egyáltalán nem volt vonzó a mexikóiaknak az USA felé vándorolni. Sőt, a súlyos területvesztések miatt inkább ők vették útjukat az új és vonzó romantikájú mexikói köztársaság felé. Sokan a hírneves Antonio López de Santa Anna tábornok soraiba álltak, részt vettek Alamo legendás ostromában, beleértve a texasi várvédők irgalmatlan legyilkolását.
A 11 ízben elnökké választott Santa Anna a nép háta mögött 30 millió dollárért eladta saját haditerveit az amerikaiaknak, akik azt precízen végre is hajtották, és megszerezték az áhított területeket. Teljes körzeteket egyszerűen eladott az USA-nak és a bevételt zsebre vágta, mint például a dél-arizonai Mesilla völgyet.
Amikor az USA végleg megszerezte a déli térség feletti uralmat, a 300 ezer mexikói és a beözönlő új amerikai lakosság viszonya nem volt ellenséges. A rabszolgaság megszűnésekor a fehér farmerek és iparvállalatok szívesebben alkalmaztak latinokat, mint feketéket. Utóbbiak munkanélküli rátája 90% körül rögzült, míg a spanyolajkúak között alig létezett. Jól megvoltak egymással.
A „toló-húzó” hatás: mindenkinek jó üzlet
A két ország között a 20. század elején is akadtak határsértési és területi szóváltások, de nem fajultak nagyobb válsággá. Az amerikai gazdaság „betáblázta” kapacitásai közé a mexikói munkaerőt, amire egyre nagyobb szüksége lett. Kialakult az úgy nevezett „toló-húzó hatás”, ami végig hullámzott a 20. századon. A század elején az Egyesült Államok nem túl szigorú törvényekkel szabályozta a kérdést. Engedte a tartózkodást és a munkavállalást, de kvótákhoz kötötte, valamint megkövetelte az írástudást és a fejadó befizetését (1917). Az olcsó munkaerőre építő iparvállalatok, mezőgazdasági lobbik és a Kongresszus déli tagjai elégedettek voltak a hispán munkaerővel.
A mexikói munkaerő beáramlása nem okozott nagyobb politikai fejfájást Washingtonnak, és a Munkaügyi Hivatal sem ragaszkodott görcsösen a szabályok betartatásához, például az írástudáshoz. Az üzletnek mennie kellett, és egy dinnyeszedőnek nem is muszáj amerikai újságokat olvasnia. Ha pedig kicsivel a kvóta fölött érkeztek, akkor szemet hunytak.
Persze nemcsak napszámosok, cselédek vagy prostituáltak járkáltak át a határon, hanem a Mexikóba vetődött nemzetközi menekültek is színesítették a képet. Valamint még bűnözők is szép számmal, és még anarchisták, katalán republikánusok, kelet-európai zsidók, Franco, Sztálin és Hitler elől menekülők, akik Mexikón keresztül próbáltak átbotorkálni az USA biztonságába.
Mint például az olasz Tina Modotti, egy viharos életű fotóművész és a KOMINTERN ügynök. A mexikói rendőrség és Lázaro Cárdenas elnök szerint ő is segített Moszkvának felderíteni Sztálin halálos ellensége, Lev Trockij búvóhelyét. Trockij meggyilkolása előtt Modotti megpróbált hamis papírokkal az USA-ba szökni, de az El Paso-i határon lebukott. Visszatoloncolták, és mint Trockij, ő is Mexikóban hunyt el.
Sok hasonló kalandos sztori színezte a határvándorlás történetét, hiszen voltak amerikaiak is, akik azt látták jónak, ha Mexikóban bújnak el a hazai igazságszolgáltatás elől, vagy oda menekítik a vagyonukat. Oda-vissza játék folyt, kezdettől máig.
A románc hűvösre fordul
Az 1929-ben kirobbant Nagy Válság szinte teljesen szétzúzta ezt a békés képet. A tömeges csődök és munkahelyvesztések nem csak szükségtelenné tették a bevándorló munkaerőt, de egyik napról a másikra ellenséget és bűnbakot faragtak belőlük. A kedvezmények egy pillanat alatt elszálltak, és több mint 400 ezer mexikóit azonnal visszakényszerítettek hazájába.
Illegális visszatérésük megakadályozására ekkor kezdődik meg a mindenféle falak, kerítések, határőrizeti erősségek építése a déli szakaszokon. Összevissza, tervezetlenül, foghíjasan és befejezhetetlenül, de jelezve az ellenséges érzület kialakulását a migráns munkásokkal szemben.
Igen ám, de a világháború kitörésével az USA-nak megint csak szüksége lett a tömeges és olcsó munkaerőre. 1942-ben meg is állapodott Mexikóval a szigor enyhítéséről, de a régi romantikus idők már sose jöttek vissza. Az órabért 30 centben rögzítették, és családtagok nem tarthattak a munkásokkal. Ráadásul ez a rövidke békés korszak is hamar véget ért.
A keserű érzések a háború végeztével újjászülettek, amikor a frontról hazatérő amerikaiak úgy érezték, hogy amíg ők a hazáért véreztek szerte a világban, odahaza a mexikóiak alattomosan elorozták a munkahelyeiket. A mezőgazdasági munkabéreket csökkentették, hogy kiutálják a latin munkavállalókat, és ez jórészt sikerült is. Az amerikai közvéleményben ismét tömegharag lett úrrá az idegen munkásokkal szemben, és a húzó-toló effektus megint visszafordult.
Elkezdődött egy visszavándorlási folyamat, amire 1954-ben ráerősített az Eisenhower-kormány, amikor több, mint egymillió mexikóit telepített haza az Operation Wetback („Migránsmelós Művelet”) keretében. Az akciósorozatot tömeges jogsértések kísérték, és ez lett az Egyesült Államok történetének legnagyobb deportálási művelete. Sokan innen számítják a mexikóiak és amerikaiak közti barátság végzetes megrendülését.
De azért nem ették olyan forrón a kását
A Wetback-művelet és a tisztogatás nem oldotta meg az USA déli államainak munkaerőhiányát, sőt még rontott rajta. A közhangulat lehiggadásával az ötvenes évek végére a helyzet visszarendeződött, és elnökségének végén a korábbi tisztogató Eisenhower már barátjaként ölelgette a nála vizitáló mexikói elnököt.
A század végére a fő kérdés már nem az lett, hogy jöjjön-e idegen munkaerő az országba, hanem hogy a belépés, a munkavállalás és a tartózkodás legyen legális és ellenőrizhető. Jöhetnek a külföldi munkavállalók, de kvóta szerint jöjjenek és ellenőrizetten. Ezt követelték meg a munkaerőpiac, a közbiztonság, a közegészségügy és az oktatás igényei. 1979-ben a Kongresszus évi 290 ezer munkavállalói vízum kiadását engedélyezte.
Sürgető szempont lett az is, hogy a legalizált és adót fizető bevándorlókat tartsák minél távolabb az ijesztően megerősödött droghálózatoktól és a terjesztői maffiáktól. Válasszák le őket egymásról, és legyen teljesen világos, hogy ki hova tartozik, és mi dolga van az Egyesült Államokban.
Ezt szolgálta volna Ronald Reagan migrációs törvénye (IRCA), amiben enyhítették a munkavállalók tartózkodási feltételeit. A rendelkezés része lett a munkáltatók elrémítése az illegális munkaerő alkalmazásától is (bírságok, börtön). A törvény mégsem hozta meg a remélt hatást, és a határokon sem enyhült az illegális nyomás. A kitoloncolások történelmi summája ekkor érte el az 50 milliót, és a visszaküldöttek szinte egésze akkor még mexikói volt.
HIRDETÉSReagan második mandátumának idején a kitoloncoltak harmada olyan személy volt, akit egyszer vagy többször már kiutasítottak az országból. A csökönyös határsértők számának töretlen növekedése mondatta ki az elnökkel, hogy:
A falak, kerítések és védőzónák tovább épültek: ifj. Bush 580 mérföld, Obama 652 mérföld, Donald Trump 275 mérföld (ebből 5 mérföld új). A források növekvő részét inkább biztonságtechnikai és elektronikai fejlesztésekre, és a határvédelmi személyzet bővítésére fordították.
Mi a fő oka a migrációs válság egészének?
Nem nevezhető meg egyetlen alapok sem, hanem sokféle tétel rakódik egybe a mai kusza válságban. A legújabb kori bajokat sokan hajlamosak csak Donald Trump vagy csak Joe Biden nyakába varrni, pedig a gyökerek az elmúlt 50-60 évben keresendők.
Az egymást váltó amerikai kormányzatok rendre elmulasztották a migráció történelmi okainak mélyebb vizsgálatát, és csak a nyomában jártak a folyamatnak. Legtöbbször egy adott helyzetre reagáltak, de stratégiai programok inkább az asztalfióknak készültek. A Külügyminisztérium 2018-ban rukkolt elő egy 4 éves migrációs tervvel, de – a jelen helyzetet látva – ebből szinte semmi nem valósult meg.
Az USA sokszor maga is támogatott vagy eltűrt brutális katonai rendszereket (főként Közép-Amerikában), és ennek következményei most a déli határon kopogtatnak. Ez nem azt jelenti, hogy Amerika volt a kiváltója a migrációnak, de azt igen, hogy a helyzet elmérgesedésének nem ment elébe.
Washington, így legutóbb Donald Trump elnök is, egyre csak Mexikóval vitatkozott. A Vicente Fox korábbi mexikói elnökkel folytatott szóváltása – mindkettőjük részéről – a Muppet Show-t idézte fel, miközben a menedéket keresők nagy többsége már nem is mexikói.
A tömeg utánpótlását azok a latin-amerikai országok termelik, ahol a politikai önkény, a rossz gazdasági-szociális helyzet, a közbiztonság romlása olyan fokú és tartós, hogy vándorlásra kényszeríti az alsóbb néptömegeket. Egyre inkább Közép-Amerika és a karibi térség országai a kibocsátók (Honduras, El Salvador, Guatemala, Nicaragua, Kuba, Haiti), így az ügy egésze Latin-Amerika együttes válságjeleinek megjelenése. Például a venezuelai menekültek, akiknek egy része Kolumbia felé indul, de többségük még mindig az USA irányából látja felvillanni a menekvés reménysugarát.
Új jelenség, hogy a bebocsátást kérők közül sokan nem a déli államokba igyekeznek, hanem a kisebb északi államokat célozzák meg, valamint Kanadát és New York City-t, ahol több helyet és lehetőséget sejtenek életük újrakezdéséhez. 50%-kal nőttek az olyan helyekre beadott igénylések, mint Wyoming, Észak- és Dél-Dakota, Wisconsin.
HIRDETÉSAz elmúlt években (főként a közép-amerikai válságok miatt, de Peruból és Chiléből is), megnőtt az Európai Unióba igyekvők száma, ami elérte a 4 milliót. Vannak, akik az USA-t tranzitállamnak tekintik, főként az Egyesült Királyság, Franciaország és Spanyolország felé.
További szempont az amerikai belső migráció alakulása, ahogy sokasodnak egyes államokból és nagyvárosokból az átvándorlások más körzetekbe. Az USA-ban hagyományosan erős a belső mobilitás (2000-ben 36% volt országosan), és ennek most új hulláma figyelhető meg. Jelentősen megnőtt a New Yorkból és New Jerseyből Floridába áttelepülők száma, Michiganből pedig sokan Texas felé veszik az irányt. A 65 évnél idősebb New York-iak 17%-a az elmúlt 5 évben elköltözött a városból, vagy ezt tervezi.
A mozgolódás oka nem csak a koronavírus, hanem hogy az úgy nevezett „boomer”-nemzedék most hozza meg döntését további életének helyszínéről. Ahogy Eily Cummings, a United Van Lines kommunikációs igazgatója fogalmaz: „Eleve sokan törték a fejüket, hogy nyugdíjba vonulásuk után elköltöznek valahová, de ezt most a koronavírus felgyorsította. Jobb ezt sürgősen megtenni, mielőtt a helyzet esetleg romlik, ki tudja? Ezért van az, hogy a most lakhelyet változtatók 58%-a 55 évnél idősebb. Régebben ez fordítva volt.”
Az ilyen mozgások azért fontosak, mert a bevándorlás irányait is befolyásolják azzal, hogy egyes területek telítődnek, mások viszont kezdenek néptelenedni.
Az Egyesült Államok nem hozott tető alá egy pánamerikai egyeztetést, ahol közös intézkedéseket lehetett volna beindítani. A szétszórt kapacitások egyesítésére volna szükség, amiről Andres Manuel Obrador mexikói elnök azt mondta március végén, hogy ha országa bevisz az együttműködésbe százmillió dollárt, akkor az USA-nak kétmilliárdot kellene. Ha viszont mások is csatlakoznának, azzal az Államokra háruló teher is csökkenne, eloszlana. Ilyen megállapodások előkészítése is része lehet Harris alelnök portfóliójának.
Hogy áll a bevándorlók beilleszkedése?
A kulcskérdésnek számító integrációról a vélemények teljesen eltérők. Az egyik szerint a bevándorlók nem illeszthetők be az amerikai társadalomba és jogrendbe, míg mások azt tartják, hogy a folyamat halad, bár döccenőkkel.
HIRDETÉSAz integráció keretében lehet állampolgárságot szerezni, köztisztségeket betölteni, jobb eséllyel indulni a munkaerőpiacon, könnyebben lehet támogatni az otthon maradt családtagokat, és fontos azért is, mert az állampolgár többé nem utasítható ki az országból. Az integrálódó személy számára előny az angol nyelv elsajátítása is.
Noha ez Egyesült Államoknak nincs hivatalos nyelve, de megfelelő angoltudás nélkül egyes szakmákban és beosztásokban szinte lehetetlen az érvényesülés. A nyelvismeret a társas és szomszédsági kapcsolatokban is előnynek számít, segíti a beilleszkedést.
Tömegével léteznek szervezetek és mozgalmak a társadalomközi bizalom építésére, és ezek jelentős sikereket mutatnak fel. Az amerikai közéletben és más területeken láthatóan nő a bevándorló hátterű személyek száma és szerepe.
Az amerikaiak nagy többsége nem aggódik túlzottan a migráns munkavállalók megjelenése miatt. A Pew kutatóközpont felmérésében megszólalók szerint a bevándorlók olyan munkahelyeket töltenek be, amikre az amerikaiak nem pályáznak, sőt még a nem dokumentált migránsokról is csak 27% gondolja úgy, hogy elhalásszák az állásokat a helyiek elől. Az illegális munkavállalás legnagyobb ellenzői éppen a már állampolgár hispán-amerikaiak, akiknek 94%-a ferde szemmel néz iratok nélkül érkező etnikai társaira.
Vannak tényezők, amikről az elnökök sem tehetnek
Nagyon súlyosak a „politikán kívüli” tényezők is, dobogós helyen a klímaváltozással. Ehhez sorakozik fel a kábítószerkereskedelem totális militarizálódása. A hálózatok ma már több ezres létszámú és állig felfegyverzett minihadseregeket jelentenek. Sorolni sem lehet a termelő és terjesztő kartelleket, akiknek befolyása eljut a legmagasabb állami szintekig, de közben a lakosságot is terror alatt tartják.
HIRDETÉSAz olyan profi katonai alakulatok, mint a Los Zetas nem csak a rendőröket, hivatalnokokat és a helyi lakosságot tizedelik, de lecsapnak a migránsok karavánjaira is. Morales nevéhez fűződik a „San Fernando-i mészárlás”, minek során emberei 72 menekültet gyilkoltak meg 2011-ben. Nem csak pénzt akartak kicsikarni tőlük, hanem megakadályozni, hogy esetleg a rivális gangek soraiba álljanak, például a Gulf Cartelbe. Több férfit gladiátorharcra kényszerítettek, aztán a győztest is megölték.
A szűkösség és a betegségek mellett a gyilkosságok, emberrablások, a gyermekkereskedelem és a nemi erőszak mindennapos veszély a vándorlókra. A migránsok 8%-a el sem jut a határövezetbe. A legrosszabb helynek számító határmenti Ciudad Juarez városában tavaly 1 500 civil áldozatot számoltak össze. A régi piacvezetőkből kiszakadó új szerveződések kíméletlenül irtják korábbi partnereiket, de a rendőrséget és persze a több tűz közé szorult lakosságot, beleértve a menekülteket is. Ilyen bandák a La Nueva Empresa, az Aztecas, a Line Nueva vagy a Mexicles.
Drámai történet volt 2019 novemberében, amikor Sonora körzetében halálos támadás érte egy mormon család járművét és 15 utasából 9-et megölt, köztük öt kislányt. Valamennyien amerikai-mexikói kettős állampolgárok voltak. A mészárlás hírét véve nyilatkozta Trump elnök, hogy elsöpri a Föld színéről a narkó-terroristákat, de azóta még a gyilkos csoport kilétét sem sikerült azonosítani.
A "tolótényezők" között most már egyértelműen a koronavírus szerepel az első helyen. A közép-amerikai és karibi országok védekező képessége és teljesítménye elszomorító, és ez tovább gerjeszti az elvándorlási szándékokat. A hagyományos okok mellett, mint a munkahelykeresés, családegyesítés vagy a tanulás igénye, a Biden kormánynak ezzel a hatással az első helyen kell számolnia.
A latin-amerikai COVID-válság kapcsán általában a vírus-szkeptikus Jair Bolsonaro brazil elnök nevét szokták emlegetni, de ez félrevezető. A térség országainak többsége már eleve ingatag gazdaságú, mélységesen korrupt és gyönge egészségügyi rendszert működtető állam, ahol a koronavírus csapásai halmozottan jelentkeznek. A térség egészére nézve az IMF 7.4 százalékos GDP-csökkenéssel számol, ami katasztrofális jövőt fest fel.
HIRDETÉS- Peruban az egészségügyi rendszer alulfinanszírozott, mert a munkavállalók 74%-a semmilyen járulékot nem fizet, így ellátásukra alig van állami fedezet.
- Kolumbia egyes körzeteiben annyira súlytalan a központi hatalom, hogy a kommunista-anarchista gerillasereg (ELN) vette kézbe az irányítást. Ez felügyeli a kijárási tilalom betartását, elkobozza és árulja azt a kevés orvosi eszközt is, ami oda érkezik. A koronavírus alkalmat nyújt a lakosság terrorizálására, például egyszerűen lelövik, akit éjjel az utcán találnak. Nem meglepő, hogy aki teheti, menekül onnan.
- Venezuelában olyan súlyos a vírusválság, hogy március közepén Maduro elnök kénytelen volt az IMF-hez fordulni egy 5 milliárd dolláros segély igényével, noha elődje, Hugo Chávez látványosan kenyeret tört a pénzügyi szervezettel. A kérelmet elutasították, és most egy újabb, már csak 1 milliárdos igény fekszik a valutaalap asztalán.
- Ugyancsak venezuelai rémtörténet, hogy a rendőrség titkos alakulatai (halálosztagai) ezerszámra gyilkolják az embereket a szegénynegyedekben. Nem politikai, vallási vagy faji okból, hanem egyszerűen csak azért, mert szegények, és ne legyen belőlük olyan sok.
Most minden tekintet Harrisra szegeződik - de csak egy ideig
A demokraták a Trump-időszak alatt folyamatos pergőtűz alatt tartották az elnök bevándorlási politikáját, ezért most annak tükörképe várható, bár nem teljesen. Joe Biden első napi rendeleti között már ott szerepelt a migráns kisgyerekek illetve a már az USA-ban születettek visszatoloncolásának tilalma, amivel lényegében visszatért Barack Obama 2012-es DACA törvényéhez.
Lesznek rendkívüli sürgősségű döntések, melyek nem várhatnak, így a családegyesítések, a könnyített belépés, a menekültek beoltása és segélyezése, munkaügyi programok beindítása, és persze az oktatás, oktatás és oktatás.
Ritka eset, hogy egy elnök a társára bízzon egy ekkora súlyú és ilyen komplex ügyet, bár Barack Obama párszor megtette ezt, amikor éppen Joe Biden volt az alelnöke. Korábban Bill Clinton Al Gore-ra testálta a környezetvédelem teljes csomagját, régebben pedig Eisenhower Nixon alelnököt kínálta meg a szovjetekkel való tárgyalás kínjaival.
A Harrist féltők amiatt aggódnak, hogy a bevándorlás ügye Obama óta olyan mély sebhelyeket hagyott a demokraták arcvonásain, hogy az alelnök nem lesz képes ezeket kozmetikázni. Akkora felelősség zúdul a nyakába, amit elvileg nem is kellene viselnie, és ez megtörheti későbbi elnöki ambícióit.
Mások viszont üdvözlik a megbízatást, mert az alelnök így reflektorfényben marad, viszont a legkeményebb döntéseket nem neki kell meghoznia, hanem az elnöknek. Például hogy amerikai állampolgársághoz juthasson az a mintegy 11 millió személy, aki eddig iratok nélkül lakott és dolgozott az Államokban. A Harrist korábban támogató és hivatalához segítő szponzorok abban bíznak, hogy az alelnök ezzel megválthatja a Fehér Ház 1. számú belépőkártyáját a következő választásra.
HIRDETÉSEgyelőre az érintett államokkal való egyezkedés a feladata, de arról szó sem lehet, hogy átvegye a határvédelem, az FBI és más biztonsági szervezetek irányítását. Ha viszont tető alá hoz egy nemzetközi megállapodást, akár az Év Embere is lehet.
Az elnök törekvése, hogy a határválságot nemzetközi kérdésként kezelje, és ezzel tompítsa az ügy belpolitikai súlyát. Eddig nem sok sikerrel, mert az amerikaiak 54%-a jelenleg elégedetlen az elnök bevándorlási politikájával, bár eltérő okokból. A Fehér Ház ezért a krízis emberjogi vonatkozásait emeli ki, elsősorban a gyerekek helyzetét. Harris ezekben a kérdésekben is jártas, mint Kalifornia egykori főügyésze, aki maga is bevándorló hátterű.
„Óvatosan optimista vagyok vele kapcsolatban.” – mondja Clara Long, a Human Rights Watch szakértője. „Ügyészként jól képviselte a tisztességes eljárás követelményét és remélhetőleg az érintett államok is hitelt szavaznak neki.” Harris már kapcsolatba lépett a mexikói és a guatemalai kormánnyal.
Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet viszont azt mondja, hogy az új elnök bevándorlási politikája nem több, mint Donald Trump intézkedései tromfolása, és erre Harris nem alkalmas személy.
Az elnök migrációs tervei merev ellenállást váltottak ki a republikánus oldalon. Kevin McCarthy kisebbségi frakcióvezető március közepén Biden ígéreteinek tulajdonította a válság felpörgését, mert szerinte az elnök direkt meghívót intézett a migránsokhoz. (Csak azon a napon az amerikai hatóság 8 ezer gyereket vett gondozásba).
HIRDETÉSMcCarthy szerint itt olyan katasztrófa zajlik, amit maga az elnök generált. Ide sorolta a Fal építésének leállítását is, amit Joe Biden hivatala kezdetekor elrendelt. Steve Scalise republikánus szenátor nemzetközi szégyennek nevezte a határkörzet állapotait, különösen a gyermekek szenvedéseit.
Mindezekre az El Paso-t is képviselő demokrata Veronica Escobar azt felelte, hogy a republikánusok politikai színpadnak használják a határválságot – xenofób rögeszméik terjesztéséhez. Miként az sem igaz, hogy mindenkit válogatás nélkül beengednének, mert a múlt hónapban a jelentkezők felét visszaküldték Mexikóba vagy az anyaországukba.
A krízis kezelése a Fehér Ház feladata. A demokrata szenátorok is kihátrálnak a problémából, mondván, hogy az inkább a végrehajtó hatalom dolga. Az amerikai bevándorlási politika egészének átalakítása nem nélkülözheti az elnök aktív részvételét, de előbb-utóbb a törvényhozásnak is lesz vele dolga.
Az amerikai életforma és értékrend egyik alapvető kérdéséről van szó, ami nagyon mély megfontolást igényel, és elnöki rendeletekkel nem lehet elintézni, legfeljebb csak tüzet oltani.